Egy hét múlva Halottak Napi megemlékezést rendez a MOB

Magyar delegáció utazott a NOB központjába, a 2024-es budapesti pályázatról tárgyalnak

2015. 11. 17.
Megosztás

Megbeszélésre a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) lausanne-i központjába utaztak hétfőn a 2024-es nyári olimpia és paralimpia megrendezésére benyújtott budapesti pályázat vezetői.

A kétnapos látogatás során a delegáció – amelyet dr. Fürjes Balázs, az olimpiai pályázat kormányzati felelőse vezet – beszámol a budapesti előkészületekről, tervekről, elképzelésekről.

Dr. Bienerth Gusztáv, a pályázati bizottság alelnöke kitért rá: a NOB az új kandidálási procedúra során lehetőséget biztosít valamennyi pályázó számára, hogy bemutathassák terveiket. A kandidálók közül Budapest az első, amely delegációt küldhetett a NOB-hoz az előkészületek megbeszélésére.

A sportolói oldal képviseletében Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó jelezte az elutazás előtt, hogy a lausanne-i találkozón lehetőség lesz ismertetni a NOB-bal a kormányzati támogatást és garanciákat.

A delegáció tagja Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke is.

A 2024-es olimpiáért Budapest mellett Párizs, Los Angeles, Hamburg és Róma verseng. A NOB 2017 szeptemberében, limai kongresszusán jelöli ki a rendezőt.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)