Magyar Zoltán: Kedvez számunkra az olimpiai kvalifikáció!

Magyar Zoltán szerint egy magyar pályázatot semmiképpen sem vezérelhetnek az érzelmek

2015. 02. 06.
Megosztás

Három olimpián versenyezhetett – ami már önmagában is nagy dolog –, és a lólengés egykori „tanáraként” Montrealból és Moszkvából is aranyéremmel tért haza Magyar Zoltán (61), aki ma sportága szövetségének az elnöke, emellett a Magyar Olimpiai Bizottság egyik alelnöke. Kevés azoknak a száma, akik nála hitelesebben és tárgyilagosabban tudnának véleményt alkotni a készülőben lévő magyar olimpiai pályázatról.

„Velem együtt minden magyar olimpiai bajnoknak megdobban a szíve, ha arról hall, hogy egyszer – remélhetőleg minél korábban – Magyarország is elnyerheti az olimpia rendezésének jogát. A nyári játékok számunkra nagyon sokat jelentenek, hiszen személyesen győződhettünk meg ennek a csodálatos eseménynek a szépségéről és szerethetőségéről, a kihívás egyediségéről, és persze arról, hogy milyen hazatérnie egy újdonsült bajnoknak a lelkes honfitársai közé. Ez a dolgok érzelmi oldala, amely lelkesíthet, de semmiképpen sem vezérelheti azt a pályázatot, amelynek elkészítését pénteken a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése minden valószínűség szerint javasolni is fogja. Ez így van rendjén, az úton szerintem most már el kell indulni, de az igazán felelősségteljes munka csak ezt követően indulhat el. Minden eshetőséget, minden előrelátható hatást és váratlan eseményt figyelembe vevő tanulmányoknak kell elkészülnie, amelyek eredményét aztán minél több magyar embernek kell megismerni. Társadalmi méretű konzultáció biztosíthat igazán erős hátteret a pályázat benyújtásához, amely önmagában nem emészt fel jelentős összegeket, hiszen nem kell koncessziós díjat fizetni, csupán a tanulmányok fedezetét kell előteremteni” – hangsúlyozta a Telekom Sporthír Szolgálatnak nyilatkozó kétszeres olimpiai bajnok.

Magyar Zoltán nem tagadja, hogy amikor évekkel ezelőtt egyszer már megfogalmazódott a magyar pályázat beadásának gondolata, nem tartozott a támogatók közé. Pusztán azért nem, mert úgy érezte, hogy sem a gazdasági feltételek, sem az infrastrukturális háttér nem adott. A látható fejlődés és a biztató perspektíva változtatta meg mostanra a véleményét.

„Meggyőződésem, hogy a pályázat most semmiképpen sem kerülhet a politikai csatározások küzdőterébe, hangsúlyozom: most nem. A kutatásoknak és a tanulmányoknak kell a középpontba kerülniük, azoknak viszont elmélyültnek kell lenniük, és olyan adatokkal szembesíteni az egész országot, amelyek reális képet festenek mindenki számára: az ország és a főváros vezetőinek, velük együtt a különféle politikai irányzatok képviselőinek is. Mi, a Magyar Olimpiai Bizottság tagjai lelkesen, de ugyanannyira körültekintően egyelőre csak azt javasolhatjuk, hogy tegyük meg az első lépést, és ha majd rendelkezésre állnak a tanulmányok eredményei, a mérlegelés legyen objektív” – mondta Magyar Zoltán, aki a pályázattal kapcsolatos védnöki testület egyik tagja.

A sportvezető társaival együtt úgy látja, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem régiben megismert Agenda 2020 programja a Magyarország méretű és erejű országok számára is biztatást jelent, mert az eddigieknél kisebb, takarékosabb és gazdaságilag biztonságosabb ötkarikás versenyek lebonyolítását teszi lehetővé.

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter, fotó: MOB/Szalmás Péter)