Már Göteborg jár a fejekben

Már Göteborg jár a fejekben

2012. 03. 29.
Megosztás

Macedónia, Brazília, Magyarország. Napok de talán hetek óta ennek a három országnak a nevével kelnek és fekszenek a magyar férfi válogatott játékosai, velük játszunk ugyanis az április 6-8. között sorra kerülő göteborgi olimpiai selejtezőn.

A válogatott három napja készül együtt Gyöngyösön, a szemek előtt már Göteborg lebeg, no meg a Scandinavium Arena, de előtte még vár megmérettetés a magyar csapatra.
Csütörtökön utolsó felkészülési mérkőzésüket játsszák Algéria ellen a mieink úgy, hogy az idegenlégiósok még nem lépnek pályára.

Ami nekünk Göteborg, az az algériaiaknak Madrid. Afrikai másodikként ők ugyanis a spanyolok, a szerbek és a lengyelek mellé kaptak besorolást az olimpiai selejtezőre - még úgy is igen kevés továbbjutási eséllyel, hogy az (észak-)afrikai férfi kézilabda rohamosan fejlődik, a kontinens seregszemléjén Algéria legyőzte Egyiptomot, és csak három góllal kapott ki Tunéziától a döntőben.

- Két mérkőzést terveztünk, az egyiket anyagi okok miatt lemondták a chileiek, ez az egy maradt. Algéria az Afrika-bajnokság második helyezettje, nagyon erős csapat, jellemző rá a nyitott védekezés, mint a macedón válogatottra, még ha nem is teljesen ugyanabban a stílusban, ezért választottuk őket.
A gyöngyösiek és a mi válogatottunk vegyes csapatával pedig játszunk még szombaton egymás ellen, tehát megoldjuk a stratégiai felkészülést - mondta Mocsai Lajos szövetségi kapitány a göteborgi tornáig tartó felkészülésről.

Felkészülési mérkőzés:

18:00 MAGYARORSZÁG-ALGÉRIA, Gyöngyös

A magyar férfi válogatott kerete Algéria ellen:
Kapusok: Fazekas Nándor (MKB Veszprém), Mikler Roland (Pick Szeged)
Jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB Veszprém), Harsányi Gergely (Tatabánya Carbonex)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Pick Szeged), Laluska Balázs (MKB Veszprém), Mocsai Tamás (Flensburg, német)
Irányítók: Császár Gábor (MKB Veszprém), Lékai Máté (Pick Szeged)
Beállók: Schuch Timuzsin (MKB Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Csurgó), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)
Balátlövők: Ilyés Ferenc (MKB Veszprém), Pérez Carlos (MKB Veszprém)
Balszélsők: Iváncsik Gergő (MKB Veszprém), Vadkerti Attila (Pick Szeged)

(Forrás: kezi.hu)