A búcsúztatáson a családtagok és barátok mellett számos egykori kolléga, olimpiai és világbajnoki érmes tanítvány, az öttusa és az olimpiai család tagja, a Honvéd, az öttusaszövetség és a MOB munkatársa is részt vett.

A ravatalnál és a sírnál lerótta kegyeletét dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Gyulay Zsolt, a MOB elnöke is.

Medvegy Iván életének 73. évében rövid, súlyos betegségben 2022. december 3-án hunyt el. A MOB, a BHSE és a Magyar Öttusa Szövetség is saját halottjának tekinti.

Fábián László búcsúbeszéde

Tisztelt Gyászoló Család! Tisztelt Gyászoló Közösség!
Nehéz szívvel állok itt ma Önök előtt, mert végső búcsút venni egy szerettünktől, barátunktól, mindig szívbe markoló, és különösen nehéz szavakba önteni.
Az évek során sok-sok embertől búcsúztam el magamban vagy a családommal feldolgozva a veszteséget, de most először, Iván kérésére nyilvánosan búcsúzom.
Iván sokkal, de sokkal több volt számomra egy edzőnél! Egyike volt azoknak, akik folyamatosan inspiráltak, s ő volt az, aki éles szemmel és jó meglátásokkal az uszoda világából az öttusázók csodálatos élete felé terelt. Tudta, érezte, hogy ez a kajla gyerek elérhet valamit a világ legszebb sportágában. Mert Ő maga is azt hirdette, hogy az öttusázó az az ember, aki minden szépre, jóra képes a pályafutása során, sőt az után is! És erre Ő maga volt a legjobb példa!
Nemcsak edző, tanár, tudományos szaktekintély volt, hanem számomra mentor is – a pályafutásom során és az után is. Nem lehetek eléggé hálás neki azért, hogy 1980-ban egyike volt azoknak, akik a fülemnél fogva vittek le az edzésre, mert nem volt kedvem vagy bátorságom belekezdeni ebbe a gyönyörű sportágba. Állhatatosan figyelte a kezdeti lépéseimet, ha kellett szigorral, ha arra volt szükség, egy beszélgetéssel terelgetett.
Szerencsés voltam!
Az Ő és Bodnár János irányítása mellett, fantasztikus edzők kezei között indultam el az úton. Odafigyelt minden edzésre, a terhelések beosztására, nehogy sérülés legyen a munka vége. Nem is lett! Mindent megkaptam, ami ahhoz kellett, hogy elindulhassak a pályámon. A legapróbb részeletekre is odafigyelt. Gyenge izomzatomhoz futócipőt csináltatott a Honvéd cipészeinél, a legapróbb fájdalom esetén is elkísért a Honvéd Kórház orvosaihoz.
Csodaszámba ment ez akkor, de két év alatt felnőtt válogatott lettem. Most már tudom, hogy ez nem csoda volt, hanem Iván és edzőim gondos, körültekintő munkájának eredménye.
Szinte természetes volt, hogy a központi felkészülés során sem hagyott magamra. Sokszor keveredett konfliktusba miattam és természetesen a honvédos sportolók miatt. Mindig ott volt a versenyeztetés, az edzőtáborok, vagy a napi edzésprogram tervezésénél, hogy a lehető legjobb terv szerint készüljünk a versenyekre. Mondanom sem kell, ezzel azért nem aratott osztatlan sikert. De fütyült rá – a szakmai elképzeléseiért mindig harcolt.
Csak a legjobb volt számára elfogadható.
Sosem felejtem el 1984-et, hogy miután kiderült, nem megyünk az olimpiára, de lesz helyette Barátságverseny, amelyre mindenki a klubjában készült, ő pontosan tudta, hogy az eredményességem a lövészeten múlik majd. Ilényi Palival nagyon komoly felkészülést vezényelt, a saját szakmai elképzelése mellett. Nem érdekelte más vélemény, én pedig életem legjobb eredményét lőttem. Egy körön múlt a végső győzelmem és a csapat győzelme is, amely Ivánnak és Palinak köszönhetően megszületett.
Nincs egy éve, hogy büszkén mesélte: kitartása és állhatatossága diadalának tekintette, hogy akkor és ott is keresztülvitte az akaratát. Mert a maximumra törekedett, a jó nem volt elég neki.
Vezetőedzőként nagy csapatot épített a Honvédban, tegyük hozzá, ehhez nagyon jók voltak az alapok is. A sok fantasztikus edző, tehetséges fiatal és akkor már sikeres felnőtt versenyző.
Mindenre tudott és akart is figyelni. A klubban folyó munka mellett a válogatottban készülő honvédosokra is figyelt.
Sajnos, az öttusa elvesztette őt, amikor a BHSE vezetésében vállalt szerepet, de a fél szeme akkor is rajtunk volt. Olyan tudományos csoportot hozott létre, élesztett fel, ami elengedhetetlen volt a sportolók fejlődéséhez – munkájával mindenki csak nyert, abból mindenki csak profitált.
Mizsér Jenő bácsival az öttusa történetét, szakmai alapjait is rendezték, tudományos igényességgel összesítették. Érzésem szerint ebben teljesedett ki. Ezek voltak azok az évek, amelyekben a rengeteg tudást összerakta magában és a magyar sport egészének fejlesztésére fordította. Nem véletlen, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság is hamar felfedezte ezt az értéket.
Az olimpiai sportágak minden csínját-bínját ismerte ekkor már. Tudta, hogy szakmailag hol szorít a cipő és ennek hangot is adott. Sokan talán furcsán néztek rá emiatt, pedig mindig a fejlődés, a jobbra és még jobbra törekvés lebegett szeme előtt. Sportági adatai, elemzései, tanácsai mind-mind szolgálták, segítették az adott szövetség szakmai munkáját. Véleményét mindig adatokra, tényekre alapozta, ezért vált megkérdőjelezhetetlenné.
Rá jellemzően, ami a szívén, az a száján. Mert szívén viselte minden sportág fejlődését. Ennek olykor talán nyersen adott hangot, de csakis a fejlődés érdekében.
Ekkor találkoztak újra az útjaink: a Magyar Olimpiai Bizottságban lettünk kollégák. De mindig Ő volt a Mester, én csak tanítványa. Rengeteget tanultam tőle, és még nagyon sokat tanulnék is, de erre sajnos már nincsen lehetőség…
Távozásával az utolsó általános szakemberek egyikét vesztettük el, szegényebbek leszünk tudása, segítő, ösztönző egyenesen megfogalmazott véleménye nélkül. Ezek egyenként, és együtt is nagyon fognak hiányozni.
Megtiszteltetés, hogy rám bízta tudásának alapjait, és ígérem, mindent megteszek, hogy folytatni tudjam az elkezdett munkát. Egyedül talán kevés leszek hozzá, de szerencsére sok tanítványa van a magyar sportban, a Magyar Olimpiai Bizottságban, akikkel együtt igyekszünk megfelelni elvárásainak. Az Ő elszántságával, nyughatatlanságával törekszünk majd a jóra, a legjobbra!
Mindent köszönök Iván! Nyugodj békében!

(MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter és archív)