Olimpiai értékek és tradíciók – terítéken a sporttudósok konferenciáján

Megkezdheti működését a MOB új Sportolói Bizottsága

2021. 11. 18.
Megosztás


Két fő híján felállt a Magyar Olimpiai Bizottság új Sportolói Bizottsága. A most 10 főt – köztük 5 olimpiai bajnokot – számláló testület a pekingi téli olimpia után bővül a teljes létszámra, de munkáját addig is elkezdheti, elnököt is választhat – sőt. Összeszedtük az új grémiummal kapcsolatos legfontosabb információkat.

Az új összetételű, és a megválasztás módjában is újszerű bizottság felállítása a MOB szeptember elsején életbe lépett új alapszabályának megfelelően, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság irányelveihez igazodva vált időszerűvé a tokiói olimpiát követően. Ennek értelmében az új 10 fős bizottság tagjai közül 6 főt a versenyzők választanak (egyet a pekingi téli olimpia alapján), 4 főt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége delegál (egyet a pekingi téli olimpia után). A testület az alapszabály szerint 10 fős, de mivel két olyan fiatal, magyar sportdiplomatát is jegyzünk, aki olimpai szervezet hasonló bizottságának tagja, ezért ők automatikusan bekerülnek a grémiumba. Gyurta Dániel a Nemzetközi, míg Knoch Viktor az Európai Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságát erősíti, így lettek 12-en.

A Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának első „szabad” választásán, a november 13-ai, Larus Étteremben rendezett sportolói fórum keretében lebonyolított szavazáson öt új tagot választottak a birkózó Lőrincz Tamás, az atléta Baji Balázs, a sportlövő Csonka Zsófia, a judós Csernoviczki Éva és a vízilabdázó Keszthelyi Rita személyében. A voksolásra a 2021-es tokiói olimpián részt vett versenyzők voltak jogosultak. Az öt helyre 20-an jelentkeztek; feltétel volt az elmúlt három nyári olimpia (2012 London, 2016 Rio és 2021 Tokió) valamelyikén való részvétel. A pályázatokat október 29-ig kellett benyújtani. A választás módját a MOB elnöksége az október 20-ai ülésén tárgyalta. Időközben Tóth Lili Anna visszalépett, így a 26 érvényes szavazólapon 19 név szerepelt. A jelölteknek előzőleg a MOB honlapján megjelent az önéletrajzuk és motivációs levelük, majd az eseményen személyesen, távolmaradás esetén videóban is bemutatkozhattak.

A választás után készített videó ide kattintva tekinthető meg.

A MOB elnöksége a november 13-ai ülésén újabb 3 tagra szavazott. A sportolói fórumon meg nem választottakat tette bele a MOB elnöksége újra a szavazóurnába, a neveket a kajakos Tóth Dáviddal kiegészítve. Így lett tag a tornász Berki Krisztián, a vívó Szilágyi Áron és a kézilabdázó Harsányi Gergely. Az előző, Sinkó Andrea vezette bizottság munkájának folytatását az újraválasztott Baji, Berki, Csernoviczki, Csonka és Harsányi részvétele biztosíthatja; míg az új lendületet Lőrincz, Keszthelyi és Szilágyi garantálhatja.

A most már 12 fős testület megkezdheti a munkáját, az alakuló ülésen maguk közül elnököt választhatnak, de kizárólag a versenyzők által választottak köréből, ő pozíciójából adódóan a MOB elnökségének a tagja lesz. A tét nem kicsi, hiszen a MOB Sportolói Bizottságának elnöke és egy további tagja egyben tagja lesz a MOB közgyűlésének is, utóbbiról is a bizottság tagjai maguk döntenek; kitétel, hogy különböző neműnek kell lenniük.

S, hogy mi lesz a munkájuk? Erre maga, Sinkó Andrea válaszol, akinek a fórumon tartott beszédéből idézünk újra. „Egyértelmű irányelveket kaptak a Magyar Olimpiai Bizottságtól. Rendszeresen véleményeztünk NOB-állásfoglalás mellett MOB-dokumentumokat – például az új alapszabályt, a doppingellenes startégiát és a készülő versenysport-stratégiát – személyesen vagy online módon részt vettünk a NOB és az EOC fórumain, utóbbi szervezetbe delegáltuk előbb Baji Balázst, majd Knoch Viktort; véleményeztük az olimpiai ruházatot és népszerűsítettük a Magyarock-márkát is, valamint kezdeményezésünkre több sportági szakszövetségben megalakították a sportolói bizottságot.

Részlet az alapszabályból: „a Sportolói Bizottság a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének, elnökének vagy főtitkárának felkérése alapján véleményével, javaslataival segíti a MOB munkáját. A bizottság tagjai függetlenek, tevékenységük során nem utasíthatóak. Működésének részletes szabályait az ügyrendje határozza meg, amit a saját hatáskörben fogadnak el, figyelembe véve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságokra vonatkozó szabályzata, az Alapszabály, a Szervezeti és Működési Szabályzat, az Elnökség határozatainak és a MOB egyéb belső szabályzatainak a rendelkezéseit. Tevékenységéről beszámol a MOB közgyűlésének.”

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az előző bizottság utolsó ülésén úgy fogalmazott: „a sportolói érdekképviselet frontján sokat léptünk előre”. És ez a testület fő küldetése: a sportolók hangjának hallatása, édekeik képviselete.

A MOB Sportolói Bizottságának tagjai: dr. Baji Balázs atléta (tokiói olimpián résztvevő sportolók választása alapján), Berki Krisztián tornász (a MOB elnökségének választása alapján), Csernoviczki Éva judós (tokiói olimpián résztvevő sportolók választása alapján), Csonka Zsófia sportlövő (tokiói olimpián résztvevő sportolók választása alapján), Harsányi Gergely kézilabdázó (a MOB elnökségének választása alapján), Keszthelyi Rita vízilabdázó (tokiói olimpián résztvevő sportolók választása alapján), Lőrincz Tamás birkózó (tokiói olimpián résztvevő sportolók választása alapján), Gyurta Dániel úszó (a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagjaként), Knoch Viktor rövidpályás gyorskorcsolyázó (az Európai Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagjaként) és Szilágyi Áron vívó (a MOB elnökségének választása alapján).

A mandátumuk a tokiói olimpia elhalasztása miatt 3 esztendőre, a párizsi játékok évéig szól. A pekingi téli olimpia alkalmával a sportolók egy újabb tagot, téli sportolót választhatnak, majd az elnökség tagjainak voksai alapján plusz 1 fővel fog még tovább bővülni a társaság.

(MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)