Meghiúsul a soproni arénafejlesztés

Megoldódhat a soproni arénavita

2013. 07. 07.
Megosztás

Elhárulhatnak az akadályok a soproni sportaréna-építkezés elől - tudható meg a városi képviselő-testület hétfői ülésének egyik napirendi pontjához kapcsolódó dokumentumból.

Az Előterjesztés az MKB Aréna fejlesztéséről, az üzemeltetési megállapodás módosításáról, önrész vállalásáról című anyag egyelőre nem érhető el a város honlapján, de február végén a létesítményt üzemeltető Raabersport Kft. taggyűlése éppen az önrész hiányára hivatkozva szavazta le a félmilliárd forintos fejlesztés egyik lépését, amelynek keretében a város vált volna a társaság többségi tulajdonosává.

A soproni közgyűlés május végi ülésén Fodor Tamás polgármester (Fidesz) képviselői kérdésre válaszolva azt jelezte: továbbra is tárgyal a város a soproni MKB Sport Aréna működtetőjével a létesítmény továbbfejlesztéséről. Szavai szerint egyetlen határidő köti az önkormányzatot, mégpedig a 2015-ös magyarországi női kosárlabda Európa-bajnokság; "közvetlenül a kettő nem függ össze, de szeretnénk, hogy az itt megrendezhető legyen" - mondta akkor a városvezető.

A bővítésről úgy nyilatkozott, "meg fogjuk csinálni, csak egy kicsit bonyolultabb, mint az első ránézésére látható volt". A nehezítő körülmények között említette a korábban elmaradt beruházásokat és a félmilliárdos projektre vonatkozó szabályokat, valamint hogy a bővítés miatt át kell alakítani a városrész szabályozási tervét is.

Dobos József jegyző egy képviselői kérdésre válaszolva úgy nyilatkozott, az illetékes szakhatóság elutasította az építkezés engedélykérelmét, mivel a tulajdonosok nem tudták benyújtani a kért pótlásokat. Ennek okaként említette, hogy azokat éppen azért nem tudták volna beadni, mert nem feleltek meg a hatályos rendezési tervnek.

A tervezett beruházás idén tavasszal indult és jövőre fejeződött volna be. Először a több mint két évtizede húzódó végleges használatbavételi engedélyhez szükséges munkákat végezték volna el. Ezután 1600 négyzetméternyi új kiszolgálótérrel és a befogadóképesség 1800-ról 3000-esre történő bővítésével alkalmassá tennék az arénát arra, hogy 2015-ben a női kosárlabda Eb egyik helyszíne lehessen.

(Forrás: mti)