Mészáros János: Leyrer Richárdnak köszönhetően nőtt a nem olimpiai sportágak támogatása

Mészáros János: Leyrer Richárdnak köszönhetően nőtt a nem olimpiai sportágak támogatása

2015. 01. 29.
Megosztás

Ülést tartott a MOB székházában a nem olimpiai sportágakért felelős szakmai tagozat. A grémium több napirendi pont között a tagozat 2015-ös költségvetését is tárgyalta, valamint meghallgatta a Magyar Edzők Társaságának együttműködési ajánlatát.

Az ülés résztvevői néma főhajtással emlékeztek a közelmúltban elhunyt MOB-alelnökre, dr. Leyrer Richárdra.

Napirend előtti felszólalt a Magyar Edzők Társaságának (MET) főtitkára.

Köpf Károly elmondta, hogy még korábban Leyrer Richárddal kezdték a közös munkát, amit azonban a sportvezető halála után sem akar a szervezet megszakítani. A tájékoztatásból kiderült, a MET publikációs lehetőséget és érdekvédelmet tud biztosítani és szakmai továbbképzéseket tart az edzők részére, Mesteredzői címeket ad évente - ezen a területen is nyitottak a tagozat képviselői felé, 2014-ben Király István volt az egyik díjazott. Az edzők társasága felajánlotta az együttműködését: segítséget konferencia szervezésében és tanácsadásban is. "Az edzőképzés javítása is céljaink között szerepel" - hangsúlyozta Köpf Károly.

A tagozati ülésen elhangzott, hogy a tavalyi költségvetési összeghez képest több mint másfélszeres növekedés figyelhető meg. Dr. Mészáros János, a tagozat alelnöke, a Magyar Karate Szövetség elnöke szerint a siker jelentős részben dr. Leyrer Richárd munkájának köszönhető. Az idei költségek a sportágak szakmai programjai mellett a bakui Európa Játékokra (karate és strandlabdarúgás), a 2016-os World Combat Games és a 2017-es, wroczlawi IWGA Világjátékok felkészülési támogatására is kiterjednek.

A megbeszélésen meghívottként részt vett Légrádi Szabó Gábor, a MOB új, nem olimpiai sportágakat bemutató sportmagazinjának főszerkesztő-producere, aki elmondta, az "Olimpián innen" - című magazinműsor a Sport Televízió adásán látható a hónap minden második vasárnapján, harminc percben. Az alkotók szeretnének eseményeket, műhelyeket, nem olimpiai sportági képviselőket bemutatni és sportági innovációkat megjelentetni.

A tagozat munkatervével kapcsolatos tájékoztatóban elhangzott, február 6-án MOB-közgyűlés lesz, a 43 szövetség összehívására február 10-ét, 14 órás kezdéssel javasolták.

(MOB/VF)