Mi lehet a magyar programbővítési javaslat?

Mi lehet a magyar programbővítési javaslat?

2016. 08. 11.
Megosztás


A riói záróünnepség után négy hosszú esztendőt kell majd várni a következő nyári olimpiára, ennek ellenére Fábián Lászlónak, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatójának már most vannak elképzelései arról, hogy a 2020-as tokiói nyári játékok kibővült programjából milyen előnyei származhatnak a magyar sportnak.

„Mint ismeretes, az Agenda 2020 fejlesztési programra építve a NOB úgy határozott, hogy ezen túl a mindenkori házigazda megfelelő érveléssel és persze a szükséges feltételeket biztosítva olyan sportágak egyszeri programba iktatását javasolhatja, amelyek képviselői máskor nem juthatnának bizonyítási lehetőséghez. Ezzel a lehetőséggel élve a 2020-as rendező Tokió elérte azt, hogy négy év múlva a karate, a gördeszka, a hullámlovaglás, a baseball/softball, valamint a sportmászás legjobbai is felsorakozhatnak a versenyek versenyén. Így a hivatalos sportágak száma a mostani 28-ról 33-ra emelkedik, a résztvevői létszámkeret pedig 10.500-ról 11 ezerre. Ebből az újításból elsősorban a magyar karatesport profitálthat, de a másik négynek is lendületet adhat, a fejlődés motorja lehet” – nyilatkozta Fábián László, a MOB sportigazgatója, a riói Magyar Olimpiai Csapat vezetője a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.

Az egykori öttusa olimpiai-, világ- és Európa-bajnok messzebb kalandozva már arról is beszélt, hogy mi lenne a magyar programbővítési javaslat akkor, ha a magyar olimpiai pályázat csatát nyerne.

„Nyolc évre előre gondolkodni nem egyszerű feladat, arról nem is beszélve, hogy a versenyfutást először is meg kell nyerni, és csak aztán következhet a mi programbővítési javaslatunk kidolgozása – folytatta Fábián László. – Erősek és eredményesek vagyunk uszonyos és búvárúszásban, ahogy a fogathajtásban is, emellett foglalkoznunk kellene a tájékozódási futással és a tekesporttal is, de más sportágak is a látókörbe kerülhetnek.”

Már csaknem egymillió szurkolói szívdobbanás jutott el Rióba

Fábián László arról is beszámolt, hogy percenként emelkedik, és már az egymilliót is megközelítette azoknak, a magyar olimpikonokat biztató szurkolói szívdobbanásoknak a száma, amelyek növekedését a csapatirodán is figyelemmel kísérhetik. A drukkolásnak és a szeretetnyilvánításnak ezt az újszerű lehetőségét a Telekom a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság rajtja előtt alakította ki, és a sikeres premieren felbuzdulva most, az olimpia időszakában is sikerrel „üzemelteti”.

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter, fotó: MOB/Szalmás Péter)