Milák Kristóf betegség után, új lendülettel készülhet az ifjúsági olimpiára

Milák Kristóf betegség után, új lendülettel készülhet az ifjúsági olimpiára

2018. 09. 12.
Megosztás


Kedden újabb orvosi vizsgálaton esett át Milák Kristóf, a 200 méteres pillangóúszás újdonsült Európa-bajnoka, aki nem sokkal a Glasgow-i kontinensverseny előtt Helsinkiben, a junior korosztályos Eb-n négy egyéni számban is aranyérmet gyűjtött be. A megismételt ellenőrzés megnyugtató eredményeket mutatott, így semmi akadálya sincs annak, hogy 12 napos szünet után újra edzésbe állhason.

„Magas lázzal kezdődő fültőmirigy gyulladás szakította meg Kristóf felkészülését az október 6-án kezdődő Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára, de most már nincs okunk az aggodalomra, a Semmelweis Egyetem fül-orr-gégészeti klinikáján gyógyultnak nyilvánították, így fokozatosan emelkedő terheléssel az edzéseit is folytathatja – nyilatkozta Selmeczi Attila, a tavalyi budapesti világbajnokságon a 100 méteres pillangóúszásban ezüstérmet nyert versenyző edzője. – Ennél jobb hírt nem is kaphattunk volna, úgyhogy azonnal el is utazunk Hódmezővásárhelyre, és terveink szerint két és fél hétig ott lesznek Kristóf edzései.”

A 18 esztendős sportoló idén március 28-án, a Debrecenben megrendezett országos bajnokságon „eget rengető” 1:52.71 perces idővel nyert, és ezzel a világcsúcs közeli eredményével azóta is az idei világranglista éllovasa.

Milák egyike annak a nyolc fiatal úszónak, akik a magyar színeket képviselhetik Buenos Airesben, az ifjúsági sportolók rangos nemzetközi versenyén. Az eddig két alkalommal megrendezett ifjúsági olimpiai játékokon – előbb Szingapúrban majd Nankingban – a magyarok nyolc aranyérem megszerzésével jeleskedtek. Nyolc éve Kapás Boglárka duplázott (400 gyors és 200 pillangó), Bernek Péter a 200 háton, Biczó Bence pedig a 200 pillangón bizonyult a legjobbnak. Négy esztendővel ezelőtt Szilágyi Liliána rukkolt ki egy újabb emlékezetes duplával (100 és 200 pillangó), Grátz Benjamin a 200 vegyesen, Kenderesi Tamás pedig a 200 pillangón előzte meg minden vetélytársát. A nyolc magyar úszógyőzelem közül öt tehát a pillangó-specialisták nevéhez fűződött, és ha Milák Kristóf újra formába lendül, a ritka tehetséges és nagy küzdő úszónak köszönhetően ez a hagyomány Buenos Airesben is folytatódhat.

A Buenos Airesbe utazó Magyar Ifjúsági Csapat személy szerinti összetétele itt olvasható.

A harmadik - egyben nem ázsiai - nyári ifjúsági olimpia több mint 4000 sportoló részvételével 12 napon át tart majd október 6. és 18. között. A fiatalok 32 sportágban, 286 versenyszám összesen 1250 érméért fognak megküzdeni.

(SzPress Sporthírszolgálat/Szalay Péter-MOB)