Egy olimpiai baráti kör esetében teljesen kézenfekvő megoldás lett volna a riói játékok utáni első összejövetel vendégeként valamelyik érmes sportolót meghívni, de a csanádisok mégis a helyezettek közül szemezgettek. Így esett a választás az egyik legelégedettebb „nem érmes” sportoló párosunkra, a Molnár Péter-Tótka Sándor kettősre. A Csanádi Olimpiai Baráti Kör rendezvényén végül Molnár Péter képviselte a „fiatalságot” is, hiszen az utolsó napokban közbejött egyéb elfoglaltsága miatt Tótkának le kellett mondania a részvételt.
Természetesen a beszélgetés így sem sikerült „féloldalasra”, sőt, Molnár István tagtárs, aki a kajak-kenu sportág szakavatott ismerője, egy vénaszkenner alaposságával tárta a hallgatóság elé a sportoló életútját, akinek váci születésűként a Dunakanyar közelsége miatt nem igazán volt egyéb választása, mint lapátot ragadni. Természetesen ez így nem teljesen igaz, mindenesetre a délutáni tanulás izgalmait inkább a kajakozásra cserélte. Azért a könyvek sem szorultak teljesen a háttérbe, Péter jelenleg az egyik felsőfokú intézmény egészségfejlesztés szakának hallgatója, bizonyítván, hogy sikeres sportolói pályafutás mellett is kivitelezhető a tanulmányok folytatása.
Talán ennek is köszönhető, hogy teljesen érthető és kimeritő válaszokat kaptak a jelenlévők az olimpia előtti doppinggyanús esetek mikéntjére és miértjére. Röviddel a nyári játékok kezdete előtt derült fény, hogy a Horváth-Szomolányi páros, akik szétlővésben nyerték el a riói indulási jogot K2 200 méteren, több atipikus mintát is szolgáltatott. Szervezetükben szintetikus növekedési hormon nyomaira bukkantak, amelyet a WADA az idei év márciusától képes kimutatni, igaz a vizsgálat még nem éri el a 100%-os megbízhatóságot, éppen ezért az esetek nem is tekinthetők doppingvétségnek. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség a saját fegyelmi szabályzata alapján úgy döntött, hogy nem engedélyezi az olimpián való indulásukat és a MOB hathatós közreműködésével az utolsó pillanatban sikerült változtatni az indulók névsorán és benevezni a Molnár-Tótka párost. Azt gondolom, hogy teljesen megérdemelten jutottak ehhez a lehetőséghez a táv előző évi „kétszeres" világbajnokai.
Hogyan lehet egyazon vb-n kétszer megnyerni ugyanazt a számot? Ráadásul egy olyan versenyszámban, ahol általában néhány század dönt a helyezések sorsáról! Milánóban megtörtént a csoda. Az általuk megnyert első futamot visszalőtték, ebben az volt a furcsaság, hogy 7 páros sem hallotta ezt, és végignyomták a távot teljes erőbedobással. Mindhiába. Megszületett a döntés, új futam, eredmények törölve. 40 percük maradt a srácoknak, főleg mentálisan feldolgozni, hogy volt világbajnoki cím és nincsen. Péter elmondása szerint teljesen padlót fogot, de társa ifjonti buzgósága és az edzők, szakvezetők lelkesítése újra magas hőfokra pörgette. A megismételt versenyen végérvényesen megszerezték a világbajnoki címet. A sors, amit itt adott, talán Rióban elvette, ugyanis ott 3 századmásodperc hiányzott az éremhez. A szétlövés után elvesztett olimpiai lehetőség után is sportszerűen nyilatkoztak, elismerték az ellenfél győzelmét és azt hangsúlyozták ki, hogy mindenféle vizsgált paraméter alapján igazán jobban teljesítettek a tavalyi évhez képest (itt nem csak az időeredményeket vették figyelembe), így nincsen okuk szomorkodni. Végül az ismert okok miatt mégiscsak megkapták a lehetőséget, és az utolsó hetek bizonytalanságai után is remekül helytálltak.
A beszélgetés alatt végig érezni lehetett, hogy Molnár Péter szívből örül annak a 4. helynek és semmiféle keserűség nincsen benne! Igazi sportember és példakép.
(Henter Pál, fotó: Róth Tamás)