Munkában az Esélyegyenlőségi Bizottság

Munkában az Esélyegyenlőségi Bizottság

2022. 10. 07.
Megosztás

Kelemen Ildikó vezetésével megtartotta őszi ülését a MOB Esélyegyenlőségi Bizottsága, melynek napirendi pontjai között szerepelt a Hintalovon Alapítvánnyal közös NEMECSEK Sport-program, illetve a Fiatal Sportvezetők Akadémiája is.

Mozgalmas időszakon van túl a MOB Esélyegyenlőségi Bizottsága, hiszen tavasszal végre meg tudták rendezni a bizottság tagjának, Fodor Anettnak a sok éve dédelgetett projektjét, a Fiatal Sportvezetők Akadémiáját, valamint elindult a Hintalovon Alapítvánnyal közös Nemecsek Sport-program is.

Előbbi projektről Fodor Anett tartott összefoglalót, melyben ismertette a résztvevők visszajelzéseit. A Fiatal Sportvezetők Akadémiája egyaránt volt pozitív és hasznos élmény a fiataloknak, valamint a kurzust tartó szakembereknek, illetve a zárórendezvényre meghívott vendégeknek is. Ahogy általában mindben, itt is van még hova fejlődni, éppen ezért a jelenlévők még egyeztetnek abban, hogy a visszajelzések alapján érkezett konstruktív javaslatokat megfogadva előkészítik a kurzus lehetséges folytatását.

Még 2021 novemberében indult útjára a Hintalovon Alapítvány NEMECSEK-programjának sportra specifikálódott gyermekvédelmi programja. A Tanácsadó Testület tagjai között helyett kapott az Esélyegyenlőségi Bizottság részéről Drávucz Rita és Sastin Marianna, de olyan személyek is szerepet vállaltak még benne, mint Cseh László, dr. Steinmetz Barnabás, Szilágyi Liliána, vagy Szilágyi Áron pszichológusa, Faludi Viktória. A több mint egyéves előkészítő munka után nyáron elindult egy online kérdőív, melynek eredményével a szakembereknek is segíteni szeretnének, továbbá azt az általánosítást is meg kívánják dönteni, miszerint „minden edző állat”. Az előzetes felmérés után levont eredmények megvitatása után a program abba a fázisába ért, amikor annak prototípusát a gyakorlatban is ki szeretnék próbálni, melyhez Kökény Bea segítségét kérték. Egy csapatsportegyesületnél szerették volna ezt a pilotot lefolytatni, így esett a választás a Szigetszentmiklósi Kézilabda Klubra.

A MOB-elnökség részéről új összekötőt kapott az Esélyegyenlőségi Bizottság Pálinger Katalin személyeben, aki egyéb elfoglaltságai miatt most nem tudott részt venni az eseményen, így őt Fábián László főtitkár helyettesítette. Az egybegyűltek elfogadták az Esélyegyenlőségért-díj kritériumrendszerének szövegét, az elismerésben részesülőkről később döntenek, ahogy az Esélyegyenlőségi Bizottság titkárát is a következő ülésen szavazza meg a testület.

(MOB; fotó: MOB, archív)