Nagyszerű hajrájának köszönhetően Marosi bronzérmes Oroszországban

Nagyszerű hajrájának köszönhetően Marosi bronzérmes Oroszországban

2013. 06. 02.
Megosztás

Bronzérmet nyert Marosi Ádám az öttusázók Világkupa-sorozatának oroszországi döntőjében, Nyizsnyij Novgorodban. Tibolya Péter ugyancsak látványos felzárkózással ötödik lett, míg a finálé harmadik magyarja, Demeter Bence a 25. helyen végzett.

Az olimpiai bronzérmes, 2009-ben egyéni világbajnok Marosi gyenge vívással kezdett, csupán 13 győzelmet aratott, miközben 22 ellenfelétől kikapott. Az ezért a teljesítményért járó 712 ponttal a 31. helyen állt az első szám után a 36 fős mezőnyben. Ezt követően azonban nagyon összeszedte magát: előbb az ötödik legjobb idővel csapott a célba az uszodában a 200 méteres táv leküzdése után, majd hibátlan lovaglást produkált, végül pedig parádés kombinált számmal a dobogóra futott. Az úszás után még csak a 25. volt, a lovaglást követően a 16., innen sikerült bronzérmet szereznie úgy, hogy a győztestől a befutónál öt, az ezüstérmestől pedig csak egy másodperccel volt lemaradva. A dobogós helyezés kiharcolásához arra volt szükség, hogy a négy lövészettel megszakított 4x800 méteres futást nagy fölénnyel megnyerje.

Marosi az idei Vk-sorozatban minden versenyen dobogóra állt, amelyen elindult. Februárban, Palm Springsben második volt, márciusban, Rio de Janeiróban győzött, majd májusban, Budapesten ezüstérmet szerzett.

Az oroszországi döntőben Tibolya is jól versenyzett: 832 pontos közepes vívással kezdte a napot, erre jött egy 27. helyet érő úszás, de aztán ő sem hibázott a lovaspályán, és a kombinált számban is az élcsoportban zárt. A lovaglást követően kilencedik volt, onnan lépett előre négy helyet.

Demeter Bence szintén a lövészetes futásban jeleskedett, abban a mezőny első harmadában végzett, az előző három számban azonban komoly hátrányt szedett össze a legjobbakkal szemben.

A fináléban az idei négy - a Palm Springs-i, a Rio de Janeiró-i, és a budapesti mellett a csengtui - Vk-fordulón elért eredmények alapján lehetett elindulni.

Eredmények (a nemzetközi sportági szövetség honlapja szerint):
1. Valentin Prades (francia) 5920 pont, 2. Justinas Kinderis (litván) 5900, 3. Marosi Ádám 5896 (vívás: 13 győzelem/22 vereség/712 pont, úszás: 1:58.40 perc/1380 pont, lovaglás: 1200 pont, lövészet-futás: 10:49.90 perc/2604 pont), ...5. Tibolya Péter 5772 (18/17/832, 2:05.12/1300, 1200, 11:30.80/2440),...25. Demeter Bence 5556 (14/21/736, 2:01.99/1340, 1076, 11:39.10/2404)

Pénteken a női döntőben Gyenesei Leila 19., Cseh Krisztina pedig 27. volt. A Vk-finálé vasárnap a vegyes váltók versenyével zárul.

(Forrás: MTI)