Demeter MTI Kovacs T

Napi 4 edzés – az öttusázó Demeter Bence napjai

2021. 03. 01.
Megosztás

Európa-bajnok édesapja hatására kezdett öttusázni, ő maga is a sportág legjobbjai közé emelkedett.

Bár 2019-ben már megszerezte a tokiói olimpiai részvétel jogát, mégsem ülhet a babérjain, mivel két magyar versenyző indulhat csupán az ötkarikás viadalon. Napi 3-4 edzése mellett ha teheti, barátnőjével tölti idejét, vagy ulti-csatákat vív testvérével. És ha mindez nem lenne elég, a Honvédség Sportszázadában is szolgálatot teljesít. Interjú a világ- és Európa-bajnok öttusázó Demeter Bencével.

Törvényszerű volt, hogy Európa-bajnok édesapád után te is az öttusázó leszel?

Édesapám próbálta az utamat a szeretett sportága felé terelgetni. Először az iskolai úszásoktatás folyamán választottak ki, ahol látták bennem a lehetőséget. 8 évesen aztán sorban ismerkedtem meg a sportág egyes versenyszámaival. Vívni és lőni tanultam, futottam, végül jöhetett a lovaglás. Megszerettem a sportágat, s innen már nem volt kétséges, hogy folytatom a családi hagyományokat.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Demeter Bence (@demeter.bence) által megosztott bejegyzés

Miből áll egy napod, hogyan készülsz fel az egyes tusákra?

Naponta 3-4 edzésem van. Reggel 7-kor úszás, majd 9-től lovaglás. Kis pihenő után délután 3-kor futás, legvégül 2-3 óra vívás. Ez szerdán és szombaton könnyebb, ekkor csak 2-3 edzésem van. Jelenleg élek azzal a lehetőséggel, hogy a felnőtt, vagy a junior párbajtőr válogatottal készülhetek, ezért heti kétszer a budapesti keretedzésen veszek részt. Mellette többségében Budapesten a Fehér úti lőtérre járok lézerpisztollyal gyakorolni. A többi tusára otthon, Székesfehérváron edzek. Az biztos, hogy nem unatkozom, és néha nehéz összerakni, hogy minden beleférjen. A sportolás mellett dolgozom gyógytornásszal, pszichológussal és dietetikussal is.

Édesapád is benne van az edzői stábban, milyen a kapcsolatod vele?

Szerencsére az edzőtermekben is jó a kapcsolatot ápolunk. Apa a vívásban és a koordinációban segít, mellette pedig hasznos tanácsokkal lát el.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Demeter Bence (@demeter.bence) által megosztott bejegyzés

Ha rangsorolni kellene az öt tusát, milyen sorrendet állítanál fel?

Legjobban vívni szeretek. Utána jön a lovaglás, a kombináció és legvégül az úszás – majdnem ez az erősorrendem is. Sajnos a sportág pontozási rendszere nem a legjobb, ezért vannak olyan számok, amelyek sokat érnek, egyesek pedig kevesebbet. A vívás fizet a legjobban, az úszás adja a legkevesebb pontot. A kombinált számban lehet a legtöbbet javítani, vagy rontani.

Az olimpiáig hány versenyen tervezed az indulást?

Jelenleg csak én rendelkezem olimpiai kvótával a magyar öttusázók közül, de még legalább ketten odaérhetnek kvótás helyre. Mivel egy nemzetből csupán ketten indulhatnak az olimpián, így még be kell biztosítanom az indulásomat. Ezért tervezem, hogy a budapesti világkupán és az egyiptomi világbajnokságon is indulok. Esetleg a két verseny közötti egyik szófiai világkupát is bevállalom.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Demeter Bence (@demeter.bence) által megosztott bejegyzés

Jut idő a kikapcsolódásra, ennyi edzés mellett van szabadidőd?

Természetesen szombat délutántól van némi szabadidőm, ha éppen nem indulok párbajtőrversenyen. Igyekszem több időt eltölteni a kedvesemmel. Nem mondanám, hogy hobby, de szeretek nagy ulti-csatákat vívni testvéremmel, unokatestvéremmel. Emellett a társasjáték, nyáron néha a raftingolás is kikapcsol a heti munkából. Jut idő azért még mozira, filmekre, olvasásra is.

Márciusban betöltöd a 31. éved, foglalkoztatnak a tervezett új öttusa szabályváltozások?

Természetesen foglalkoztatnak, hiszen a 2024-es olimpiáig tervezek. Úgy érzem, tudok addig olyan magas szinten sportolni, hogy az legyen az utolsó olimpiám. Mint idősebb sportoló, biztos nehezebb lesz az átállás, hiszen két nap alatt, rövidebb pihenőkkel lesz megrendezve a verseny, de remélem, az újítások élvezetesebbé, nézhetőbbé teszik a sportágunkat (a versenyeket 12 fős csoportokban, 90 perces, kompakt időtartam alatt rendezik majd a párizsi olimpián – a szerk.). Ha befejezem az aktív versenyzést, akkor szívesen maradnék közel a sportághoz, mint edző vagy koordináló edző. Jelenleg az utolsó évemet töltöm a Testnevelési Egyetemen. Műszaki menedzser, logisztika diplomám van, ezen a vonalon is elindulnék, illetve beléptem a Magyar Honvédség Sportszázadába, és ez is lehet egy aktív lehetőség a további életemben.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

SPORTSZÁZAD (@sportszazad_) által megosztott bejegyzés

Mit kell tudni a Honvédség Sportszázadáról?

Feladatunk, hogy hidat képezzünk a civil társadalom és a Honvédség között. A Sportszázad kettős életpálya-modellt biztosít számunkra, a versenysport mellett megalapozzuk a sport utáni életünket is. Katonasportolóként képviseljük a hazánkat a világversenyeken, nemzetközi katonai sportversenyeken és a Honvédség rendezvényein. A felkészüléseink és versenyeink között ugyanúgy részt veszünk lövészeteken, törzstanuló napokon, kiképzéseken, mint az állomány többi tagja, illetve – egyéni katonai felkészültségeink szerint – különböző katonai feladatokat is ellátunk, mint pl. a határvédelem, járőrfeladatok, illetve aktívan támogatjuk a kórházi dolgozók munkáját is.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Demeter Bence (@demeter.bence) által megosztott bejegyzés

(Nyitókép: MTI/Kovács Tamás)