A női tőr- és a férfi kardcsapat is a negyedik helyet szerezte meg az Európa Játékok szerdai versenynapján – mindkettő a németek ellen szenvedett vereséget a bronzmérkőzésen. Két csalódott magyar csapat hagyta el a krakkói Tauron Arénát – előzetesen mindkettő a dobogóra várta magát.
A Kreiss Fanni, Pásztor Flóra, Kondricz Kata, Lupkovics Dóra összeállítású női tőrcsapat a moldovaiakat és a spanyolokat simán legyőzte, az elődöntőben azonban vereséget szenvedett a világbajnok olaszoktól. A bronzéremért a németekkel mérkőztek a mieink – a párharc végig kiegyenlített volt, a németek végül hét találattal nyertek.
„Csalódott vagyok, mert elérhető közelségbe került az érem, de nem tudtuk megszerezni – az ellenfél most csapatként jobban működött – értékelt Kreiss Fanni. – Van az úgy, hogy a másik ráérez a ritmusra, és neki jönnek be a tusok, most így történt. Szóval hiába nem rossz a negyedik hely, jelenleg nekünk semmire sem jó. És ha nem tudjuk kihasználni az esélyeinket, nem fogjuk tudni elérni az álmainkat…”
A férfi kardcsapat tagjai talán még a női tőrözőknél is csalódottabbak voltak, hiszen ők tényleg esélyesként érkeztek az Európa Játékokra, amely az olimpiai kvalifikáció szempontjából fontos állomás. A csapatküzdelmekre pedig azért is vetül nagyobb figyelem, mert a csapatkvóta megszerzése esetén az együttesek tagjai automatikusan indulhatnak egyéniben is, míg, ha a válogatott lemarad, legfeljebb egy vívó lehet ott az adott szakág versenyében.
Ezért is hangsúlyozta folyamatosan a Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás kvartett, hogy ezen az Európa Játékokon a csapatverseny számára a legfontosabb. Címvédő csapatunk az azeriek és a georgiaiak legyőzésével jutott az elődöntőbe, ahol hatalmas küzdelemben kikapott a franciáktól, a németek elleni éremcsatában pedig egyszerűen nem találta a ritmust.
„Az elődöntő szoros volt a franciák ellen, akiktől nem várt vereséget szenvedtünk, a kvalifikáció szempontjából azonban a négy közé jutás volt a legfontosabb – értékelt Decsi Tamás a vegyes zónában. – Szerettünk volna érmet szerezni, de ma nem ment a csapatnak a vívás, úgyhogy le kell vonni a tanulságokat a világbajnokság előtt.”
Egyetértett ezzel a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron is: „Annyira koncentráltunk a Georgia elleni győzelemre, annyit vitatkoztunk a zsűrivel, hogy az sokat kivett belőlünk. Sajnáltam a franciákkal szemben elveszített elődöntőt, a németek elleni vereséghez pedig nem tudok sok mindent hozzátenni. Kész tervvel jöttek, megvalósították, míg mi árnyékai voltunk önmagunknak. Azt csináltak velünk, amit akartak, úgyhogy van négy hetünk a világbajnokságig, hogy megtaláljuk a megoldást a problémákra.”
Szatmári András úgy érezte, csalódást okozott ezen a napon, ami egyáltalán nem jó érzés. Mentálisan teljesen kimerült a nap végére: „Szétestem, főleg az utolsó két asszóban, nagyban rajtam múlt, hogy most nem vagyunk érmesek. Nehéz mit mondani, magamra vállalom ezt a vereséget, amelyen azonban túl kell lépnem. Volt már az életemben néhány olyan eset, amikor hullámvölgyből kellett kijönni, és bizonyítottam, hogy képes vagyok rá!”