Világbajnok már háromszor is volt Szász Kitti, egy, a különleges tudását is felvillantó reklámfilm-szereplőjeként viszont csak hétfőn debütált a magyar Freestyle specialista Sao Paulóban, a közelgő labdarúgó világbajnokság nyitómérkőzésének otthont adó közel 20 milliós nagyvárosban.
A produkció megrendelője az FC Barcelonával tavaly decemberben globális szponzori szerződést kötő Intel Corporation, amely elsősorban a mikroprocesszorairól és az adatkártyáiról ismert, és amelynek a szlogenje (Intel Inside) azóta ott díszeleg a játékosok – így a brazil Neymar - mezén is.
Szász Kitti az elmúlt pénteken érkezett meg Brazíliába, és amint elhelyezkedett Sao Paulói szállodájában, máris szólították a forgatás első kamerapróbájára.
„Csütörtökön késő este kaptam meg interneten a repülőgépjegyemet, és pénteken hajnalban már el is repültem Dél-Amerika felé. A dolgok normális menetébe alighanem bezavart a Lufthansa pilóták gigantikus sztrájkja is, de készenlétben álltam, becsomagolt táskával, szóval rajtra készen” – számolt be Brazíliából az eddig történtekről Szász Kitti a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.
A forgatás természetesen nem nyilvános, pedig a forgatókönyv „közterületre” íródott. Kitti csak annyit árulhatott el, hogy a sztori brazil srácok és a Freestyle meghívott világhírességei között egy utcai pályán spontán kialakuló focimeccsről szól, arról viszont már, illetve még nem számolhatott be, hogy ki mit mutat be, és hogy a „mérkőzés” végén ki nyer. Az igazán szenzációs folytatás valószínűségére pedig csak következtetni tudott.
„Ha brazíliai foci világbajnokság, akkor Neymar, és ha FC Barcelona, akkor megint csak Neymar, ezzel a logikával, illetve a nagy titkolózásra felfigyelve mi vendégek arra gyanakodunk, hogy a reklámfilm igazi főszereplője a spanyol csapat csodacsatára, egyben Brazília labdarúgó válogatottjának az „adu ásza” lehet. Természetesen nem itt és most, 48 órával a Barca Bajnokok Ligája meccse előtt, hanem egy későbbi, csak neki szóló forgatáson” – folytatta Kitti, aki egyszer már találkozott Sao Paulóban a 22 éves futballsztárral, és nagyon büszke arra, hogy a játékos a bemutatója után mosolyogva ismerte el: az ő trükkjeit képtelen volna leutánozni.
Ami viszont a mostani forgatást illeti, a Freestyle nagyságainak alkalmi „csapatában” a férfi szakágat a mexikói Gio, az angol Tom Folan, az argentin Charly, valamint a brazil Pedro képviseli, a nők közül viszont egyedül Kitti büszkélkedhet azzal, hogy rá esett a filmkészítők választása. Valamennyien túl vannak már a ruhapróbán, így azt legalább már a rajt előtt tudták, hogy Barcelona mezben fognak kifutni a „pályára”…
„Vasárnap az új metrót kipróbálva igyekeztünk meglátogatni az átadásra váró Sao Paulói stadiont, ahol néhány nappal ezelőtt egy munkás az életét vesztette, ezért az építkezést azonnal leállították. Ha én lennék a szervező bizottság elnöke, bizony nagyon aggódnék, mert a stadion jelenleg egyáltalán nem olyan képet fest, mint ahol június 12-én az egész világ szeme láttára elindulhat a VB mérkőzéseinek a sorozata. A pálya gyakorlatilag megközelíthetetlen, nyoma sincs még a pályához vezető utaknak, annál több a törmelékhegy és a szemét. Távolról sem állnak itt olyan jól a dolgok, mint odahaza, a szintén a kapunyitás előtt álló új Fradi stadionban. És ha ehhez még azt is hozzáteszem, hogy a négycsillagos szállodánkban az úgynevezett internetes szolgáltatás színvonalát kőkorszakinak kell minősítenem, nehezen mondanám ki azt, hogy itt 50-60 nap múlva minden a helyén és rendben lesz. Persze drukkolok a braziloknak, hogy a hajrá jól sikerüljön, hiszen ez mindenkinek az érdeke” – mondta Szász Kitti, akire támogatójaként nagyon büszke a Telekom, és aki Brazíliába hamarosan visszatérve egyedüli magyar VB szereplőként bemutatót tarthat a VIP vendégeknek, és az óriáskivetítőkre kikerülve valószínűleg a közönségnek is.
(Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)