Női röplabda vb-selejtező: „Az akarat diadala volt”

Női röplabda vb-selejtező: „Az akarat diadala volt”

2013. 10. 07.
Megosztás

Amint arról már beszámolt, a magyar női röplabda-válogatott megnyerte Izraelben a világbajnoki selejtező második körét. A csapat hétfő délelőtt utazott vissza Budapestre, s közvetlenül a Liszt Ferenc Repülőtérre való megérkezés után nyilatkozott Hollósy László szövetségi kapitány, valamint a játékosok közül Kötél Zsanett csapatkapitány, illetve Sándor Renáta, aki a jelenlegi selejtezősorozat legeredményesebb játékosa.

Öt mérkőzésből négy győzelem a lányok mérlege (Fotók: cev.lu)

Elég rossz előjelekkel vágott neki a válogatott az izraeli túrának, hiszen négy alapember – Horváth Dóra, Liliom Rita, Milovits Júlia és Nagy Eszter – sem állt a kapitány rendelkezésére.

„Ez egy kisebbfajta csoda, hiszen mindössze egy hetünk volt a felkészülésre. Volt olyan is, hogy mindössze öt játékos vett részt az edzéseken, de például a feladók csak az elutazás előtti napon csatlakoztak a kerethez. Ez olyan, mintha mondjuk a jégkorongozók kapus nélkül készülnének – mondta el Hollósy László. – Ezek figyelembevételével pedig egészen fantasztikus teljesítmény, amit a lányok véghezvittek.”

A vasárnapi, a házigazda Izrael elleni záró mérkőzésen – amikor már gyakorlatilag tét nélkül állt ki a magyar csapat, hiszen maga a továbbjutás már az előző nap eldőlt, s az is biztos volt, hogy másodiknál rosszabb helyen nem végezhet az együttes – jött az igazi bravúr, hiszen 2:0-s hátrányból fordítottak a mieink, s nyerték meg így nemcsak a meccset, hanem magát az egész vb-selejtezőtornát.

„A meccs előtt azt kértem a csapattól, hogy legyenek egy kicsit jó értelembe véve pofátlanok, s ne elégedjenek meg azzal, hogy már továbbjutottunk, hanem tegyék fel az i-re a pontot, s nyerjék meg a meccset. Ők pedig ehhez tartották magukat, volt még bennük tűz, egy percre sem adták fel, s végül kiharcolták a győzelmet. Az akarat diadala volt a tegnapi sikerünk.”

A világbajnoki selejtező harmadik körére január elején kerül majd sor, ahonnan öt négyes csoportból az elsők, illetve a két legjobb második jut ki a világbajnokságra. Hogy kik várnak a mieinkre, azt még nem lehet tudni, hiszen a sorsolás még hátra van.

„Tettem egy ígéretet a lányoknak az elutazás előtt, mégpedig azt, hogy ha kiharcolják a továbbjutást, akkor nem változtatok a kereten a harmadik körre sem. Szavatartó ember vagyok, úgyhogy a terveim szerint ugyanezzel a tizenkét játékossal vágunk neki a januári megmérettetésnek is, mert ezek a lányok megérdemlik, hogy ők játsszanak Európa legjobbjai ellen is.”

Közvetlenül a kiutazás előtt választott új csapatkapitányt a keret, s a lányok többsége Kötél Zsanettre szavazott. Újdonsült csapatkapitányként valószínűleg mindenki ilyen szereplésről álmodozhat.

„A kiutazás előtt bíztunk ugyan abban, hogy sikerül kiharcolni a továbbjutást, de azt, hogy az egész selejtezőt megnyerjük, legfeljebb a legmerészebb álmaimban gondoltam volna. Odakint azonban meccsről meccsre egyre jobban összeálltunk, s a győzelmeknek köszönhetően a hangulat is remek volt. Nagyon jó kis közösség formálódott, most is úgy váltunk el egymástól, hogy a szilvesztert is együtt töltjük majd.”

Az utolsó, Izrael elleni mérkőzésen a második játszmában állt be a csapatkapitány, s a válogatott ezt követően fordította meg a találkozót, azaz a győzelem kulcsa éppen Kötél Zsanett becserélése volt.

„Valóban így történt, de én azt hiszem, hogy ha én kezdek, és Tálas Zsuzsi áll be, akkor az ő becserélése segített volna. Az egész tornára az volt a jellemző, hogy akik beálltak, azok is nagyot tudtak lendíteni a szekerünkön. Azt hiszem, mindenki számára bizonyítottuk, hogy ilyen összetételben is remek csapatot alkotunk.”

Nemcsak a csapat, hanem az egész selejtezősorozat – ideszámítva a májusi első kör mérkőzéseit – legeredményesebb játékosa Sándor Renáta, aki nyolc meccsen nem kevesebb, mint 155 pontot ért el, s ez közel húszpontos átlag találkozónként.

„Szerencsére remek formában vagyok, pedig a második napon engem is utolért egy kis hőemelkedés és torokfájás, de szerencsére a csapatorvosunk, dr. Dobos József tudta a megfelelő ellenszert, így a mérkőzéseken ebből semmi sem látszott.”

A még mindössze 22 éves játékost az sem nyomasztotta, hogy Horváth Dóra és Liliom Rita távollétében tulajdonképpen ő számított a válogatott első számú pontfelelősének.
„A klubcsapataimban én ezt már megszoktam. A válogatottban ugyan eddig még nem jött ki ennyire a lépés, de szerencsére most igen. Azt hiszem, soha jobbkor...”

HELYÜNK A VILÁGBAN

A magyar női röplabda-válogatott legutóbb több mint három évtizede, 1982-ben szerepelt világbajnokságon, legutóbb, 2009-ben éppen a selejtező második körében buktak el a mieink. De hosszú ideje ez mostani a legkiemelkedőbb eredménye nemzeti csapatunknak.

„A mostani sikerrel nagyon sokat lépünk majd előre a világranglistán – árulta el Ludvig Zsolt főtitkár, aki egykoron maga is irányította a női válogatottat. – Gyakorlatilag ezzel Európa legjobb huszonnégy válogatottja közé kerültünk, hiszen a rendező olaszok és az Európa-bajnokság első három helyezettjén kívül – akik automatikusan vb-résztvevők lettek – húsz csapat szerepelhet majd a következő körben. Ebből hét – az öt csoportgyőztes és a két legjobb csoportmásodik – jut majd ki a világbajnokságra. Azt hiszem, hogy Európa tíz legjobb csapata közé bekerülni talán most túl nagy falat még nekünk, sokkal reálisabb cél a 2015-ös Európa-bajnokság tizenhatos mezőnyébe való bekerülés. De ez sport, s mint tudjuk, a sportban bármi előfordulhat.”

(Forrás: NSO)