Pierre de Coubertin eredendően nem volt Pierre de Coubertin, Pierre de Frédy néven született francia arisztokrata családba, és lett származása által Coubertin bárója. Charles Louis de Frédy (maga is Coubertin bárója) és Marie-Marcelle Gigault de Cricenoy házasságának negyedik gyermekeként természetesen főúri nevelést kapott. (A római eredetű Frédyk a 15. században érkeztek meg Franciaországba, egyikük, egy korábbi Pierre de Frédy 1477-ben XI. Lajos királytól kapta a nemesi címet szolgálataiért. A családfa meglehetősen tarka képet mutat, a későbbi Frédyk között magas rangú katonákat és francia hercegeket épp úgy találunk, mint királyi szolgákat, sőt egy udvaribolondot is.)

Nem véletlen, hogy az ifjú Pierre de Coubertin apja keményvonalas royalista volt, emellett festőművész, aki többször állította ki a párizsi szalonokban főképp katolikus vallási témájú műveit, leszámítva azokat az éveket, amikor III. Napóleon trónra lépése ellen a távollétével tüntetett.

Az avantgárdnak számító Pierre de Coubertin viszonya nem volt felhőtlen régi vágású szüleivel. Körülötte forrongott a világ, kitört, majd francia vereséggel ért véget a francia-porosz háború, jött a párizsi kommün, és az ifjú Coubertint 1874-ben szülei egy akkor alapított kemény jezsuita iskolába, az Externat de la rue de Vienne-be iratták be, ahol éltanuló lett, és lázadó habitusa ellenére egész jól tűrte az intézmény szigorát. Később a Sorbonne-on filológiát, művészetet és jogtudományt tanult.

Arisztokrataként nyitva állt előtte a politikai vagy a katonai pálya, de Coubertint sokkal jobban vonzották a társadalomtudományok, az oktatás, a történelem, az irodalom vagy a szociológia. Húszéves korában először utazott el Angliába, ahol a híres-nevezetes Rugby Schoolban (innen ered a rögbi, 1845-ben az iskola tanulói fektették le először a szabályait) mindörökre megfertőződött a sporttal, és az iskolaalapító Thomas Arnold gondolataival a test, a lélek és a szellem emberiséget átformáló egységéről.

Angliai élményeit írásos formában is megjelentette, a szerinte erkölcsi és szociális téren is sokat javító testedzés rajongója lett, és gyorsan rátalált a régi görögökre, az ókori olimpiai játékokra. Közben 1892-ben már ő bíráskodott a Racing Club de France és a Stade Francais közötti első francia rögbibajnoki döntőn.

De ekkor már készen állt a fejében a terv: modern olimpiai játékokra van szükség! Előképből nem is keveset lehetne felsorolni, rendeztek sportfesztivált Wenlockban, a Crystal Palace-ban az angolok 1866-ban megcsinálták a maguk nemzeti olimpiáját, és jómódú görög partnerek is akadtak Coubertin egyre szélesedő ismeretségi körében.

1894. június 23-án a görög üzletemberrel és íróval, Dimitriosz Vikélasszal megalapította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (a 16 alapító között ott volt a magyar sportszervező, író és humanista békeharcos, Kemény Ferenc is – ma a NOB-nak 95 rendes tagja, 41 tiszteletbeli tagja és Jacques Rogge személyében egy tiszteletbeli elnöke van), és ekkor már készen állt a koncepció az újjáépülő athéni Panathinaiko Stadionban az első játékok lebonyolítására. Vikélasz az athéni olimpia után lemondott, innentől 29 éven át maga Pierre de Coubertin állt a NOB élén.

Határozottan ellenezte a nők részvételét a játékokon – mondván, az ókorban sem sportolhattak, ehhez képest 1900-ban teniszben, golfban és vitorlázásban már feltűntek a versenyeken –, ugyanakkor édes gyermekét, az öttusát a sportok királyának szánta, bizonyára azóta is forog a sírjában, hogy mivé lett az egykor nagyszerű, ötnaposra álmodott sportág. 1896-ban személyesen felügyelte az első olimpia programjának kialakítását, bár kissé csalódott volt, hogy a lovaspólót, a labdarúgást és az ökölvívást nem tudta átverni a szigorú NOB-tagokon.

Az 1912-es olimpia művészeti versenyében irodalom kategóriában G. Hohrod-M. Eschbach álnéven indult, és nyert Franciaországnak aranyérmet Óda a sporthoz című örökbecsű versével.

Két híres, sokat citált mondást viszont kezdettől neki tulajdonítanak – ezek egyike sem tőle származik. „Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos” – ezt Ethelbert Talbot anglikán érsek mondta 1908-ban, a londoni játékok megnyitója előtt a Szent Pál Katedrálisban celebrált misén. „Citius, altius, fortius!” (azaz Gyorsabban, magasabbra, erősebben!) – ez pedig Henri Didon domonkosrendi páternek, Coubertin jó barátjának az agyszüleménye 1891-ből, Coubertin találta ki az olimpizmus mottójának, és lett hivatalosan is azzá 1924-ben. Az ő ötlete volt viszont az öt földrészt szimbolizáló öt karika és az olimpiai zászló is – ezt 1920-ban Antwerpenben használták először. Életében is számtalan elismerésben részesült, de halála után sem feledkeztek meg róla: 1976-ban a 2190-es kisbolygót és a montreali olimpiai stadionhoz vezető sugárutat róla nevezték el.

Utolsó éveiben meglepően siralmas körülmények között élt, érthetően ritkán publikált tény, hogy 1936-ban Adolf Hitler a berlini olimpia rendező országának kancellárjaként 10 ezer birodalmi márka életjáradékot ítélt meg az idős báró megsegítésére.

Pierre de Coubertin 1937-ben Genfben hunyt el szívelégtelenség következtében, és Lausanne-ban, a NOB székhelyén temették el, de – ki ne tudná? – a szíve Olümpiában, az ókori játékok helyszínén nyugszik.

Ha már egyszer hetvennégy éven át ezért az eszméért dobogott.

A Coubertin-érem

A Pierre de Coubertin-érmet a NOB adja át, és a mai napig azokat illeti, akik sportemberként a legtöbbet teszik/tették az olimpiai eszméért. Elsőként 1964-ben a német távolugró, Luz Long kapta meg, aki két sikertelen kísérlete után tanácsaival látta el a kiesés szélére sodródó Jesse Owenst a ’36-os berlini olimpia távolugródöntőjében – Owens megnyerte a számot, Long ezüstérmes lett, majd a második világháborúban a Wehrmacht katonájaként elesett a harctéren. (Kai Longnak, Luz fiának később Jesse Owens volt a házassági tanúja.) Magyar nincs a mindössze 18 díjazott között, de posztumusz megkapta például a cseh csodafutó, Emil Zátopek, legutóbb, idén februárban pedig a kalandos életű, orosz származású, amúgy liechtensteini sportdiplomata, Eduard Oleg Alexandrowitsch von Falz-Fein is.

NÉVJEGY
PIERRE DE COUBERTIN (PIERRE DE FRÉDY)

Született: 1863. január 1., Párizs
Elhunyt: 1937. szeptember 2., Genf
Nemzetisége: francia
Tisztségei: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke (1896–1925), a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke (1922–1937)

(Megjelent a Nemzeti Sport szeptember 4-ei számában, szerző L. Pap István, fotó: olympic.org)