Olimpiai bajnokokat tüntettek ki

Olimpiai bajnokokat tüntettek ki

2020. 08. 20.
Megosztás


Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára - március 15-e alkalmából, a járáványhelyzet miatt most pótolva, augusztus 20-ához, az államalapítás ünnepéhez igazodva - állami kitüntetéseket adott át a Pesti Vigadóban. Az elismerésben részesültek között volt két olimpiai bajnok, a labdarúgó Keglovich László és a vízilabdázó Molnár Endre is.

- Ritkán adnak át két nemzeti ünnep alkalmából egyszerre díjakat, elismeréseket. Mindkét ünnep a nemzeti önállóságról, függetlenségről szól - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az ünnepségen, hozzátéve: minden magyar nemzeti ünnep azt üzeni, hogy Magyarország önálló közép-európai ország, amely 1100 éve őrzi a maga identitását.

- Minden nemzetet a kiemelkedő teljesítmények tesznek naggyá, és ahhoz, hogy mindig talpon tudjunk maradni, kiváló emberekre van szükség, nélkülük Magyarország nem lenne olyan erős és gazdag, mint most, 2020-ban - hangsúlyozta Rétvári Bence. - Ezért is fontos azoknak az embereknek az elismerése, akik a maguk szűkebb vagy tágabb környezetében, kisebb közösségben, településen, szakmában, művészeti ágban valamit hozzátesznek a nemzet gyarapodásához, teljesítményéhez - mondta. - A kiváló teljesítmény eléréséhez a tehetség mellett szükség van kitartásra és szorgalomra, de a siker sok lemondással és áldozatvállalással is jár.

- Önök példaképek sokak számára a településen vagy a szakmában, hiszen tudtak másokért tenni vagy élni - hangoztatta a parlamenti államtitkár, hozzátéve: a nemzet most elismerésekkel, díjakkal viszonozza azt, amit ők a közösségért, a nemzetért tettek. - Egy nemzet akkor válhat erőssé, ha sok ilyen példaképük van, mint önök - mondta.

A Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:


Keglovich László, a mexikói olimpia labdarúgó bajnoka, edző, sportvezető, aki februárban ünnepelte 80. születésnapját.


Molnár Endre olimpiai arany-, ezüst- és kétszeres bronzérmes, világ- és kétszeres Európa-bajnok vízilabdázó, vízilabdaedző.

Gratulálunk a két bajnoknak.

(MTI/MOB; fotók: MTI, eto.hu, magyarnemzet.hu)