– Megvan az első olimpiai aranyérmem, elnökként! – mondta mosolyogva Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság első embere Szilágyi Áron kardvívósikerének másnapján.
Persze van neki másfajta is: 1988-ban sportolóként nyert ötkarikás aranyat, a most is győzelmi esélyeket kínáló lólengés bajnoka volt Szöulban.
– Két nap alatt három érem, és még hátravan két teljes hét – mondta a MOB-elnök, és hiányérzete sincs Ungvári Miklós elveszített cselgáncsdöntője miatt. – Nem szabad azon rágódni, hogy akár már két aranyunk is lehetne. Ha valaki vasárnap reggel megkérdezte volna Mikit, hogy elfogadja-e látatlanban az ezüstérmet, biztos igent mondott volna. Amiken ő átment az utóbbi időszakban, amilyen problémái voltak, a második hely is emberfeletti teljesítmény.
Egyedül a szervezéssel elégedetlen Londonban Borkai.
– Még a sportolókat és a vezetőket szállító sofőrök sem ismerik a várost, a versenyhelyszíneket pedig végképp nem. Hiába követik a GPS utasításait, a megérkezés után még egy órába telik, mire tényleg megtaláljuk az úti célunkat – panaszolta Borkai Zsolt. Vasárnap este azonban nem késett el a kardvívás döntőjéről: olimpiai bizottsági elnök még nem ünnepelt úgy, hogy a magasba dolbálta a friss aranyérmest. Szilágyi Áront három olimpiai bajnok reptette az ExCel Aréna légterébe: Borkain kívül a húsz évvel korábban épp kard egyéniben nyerő Szabó Bence és az ökölvívó Kovács István.
Persze minden magyar méterekkel a föld felett járt, és nem csak azért, mert könnyűszerkezetes a lelátó. Az előző nap a női tőrben taroló olaszok többségben voltak a nézőtéren, de csak a döntő első percéig voltak hangosabbak. Szilágyi Áron arcán az orosz Kovaljov ellen remek vívással megnyert elődöntő után az örömnek nyoma sem látszott, azonnal kivonult a teremből, míg az olasz Occhiuzzi úgy ünnepelte a román Dumitrescu legyőzését, mintha övé lenne az aranyérem. Vagy 31 évesen is nagyon rutintalan, vagy pontosan tudta, hogy neki ezen az estén már nem lesz semmi öröme.
(Forrás: Metropol)
A szomszédos olasz drukkerek az elődöntők után még csak furán méregettek bennünket, és jelezni próbálták, hogy ők hangosabban tudják biztatni az ő Diegójukat. Tévedtek. Szilágyi 8-1-re vezetett a finálé első fele után, és már csak Áron-kiáltásokat lehetett hallani. Az olaszok oldalaztak a kijárat felé. Még csak ki sem kellett őket engedni a széksorok között. Mert mi, magyarok már régen talpon voltunk.
Kivéve persze a győztest, mert ő, ugye, épp a levegőben…