Olimpián innen - Fókuszban a világjátékok

Olimpián innen - Fókuszban a világjátékok

2017. 01. 16.
Megosztás


A nem olimpiai sportágak várva várt évei a nyári ötkarikás játékokat követő esztendők. Ekkor rendezik ugyanis ezen sportok legnagyobb multisporteseményét, a világjátékokat. 2017-ben Wroclaw lesz a házigazda július 20. és 30. között. A MOB szerkesztésében megjelent Sport 2016 évkönyv összefoglalója következik, Turák Péter tollából...

Magyarországnak eddig 10 arany-, 12 ezüst- és 17 bronzérem a mérlege. Négy éve Caliban – ha figyelembe vesszük a meghívásos sportként szerepelt maratoni kajak-kenu öt elsőségét is – 6 arany- és 4 ezüstéremmel zártunk. Wroclawba cikkünk megírásáig (a könyvet 2016 november 30-án mutatta be a MOB) öt sportágban 48 magyar sportoló szerzett indulási jogot, de ez a szám még jócskán nőhet.

Senánszky Petra triplázásra tör

Búvárúszásban talán a legegyértelműbb esély az aranyéremre. A sportágban a 2016-os világbajnokságon lehetett kvalifikálni. A voloszi verseny kiemelkedő egyénisége volt Senánszky Petra, aki az 50, 100 és 200 méteres uszonyos gyorsúszásban is világcsúccsal diadalmaskodott. A debreceni „sellőlány” célja Lengyelországban is a triplázás. Rajta kívül öt egyéni kvótát szereztek a magyar búvárúszók, emellett ott lesznek a férfi- és női váltóban is. Köztük a sportág legendája, Kanyó Dénes, aki negyvenévesen is éremben bízik.

Soha még ennyien aerobikban

Az éremesélyesek közé tartoznak aerobikosaink is, akik 2017-re az eddigi legtöbb versenyszámban – csoportban, vegyes párosban, aerodance-ben és aerostepben – szereztek kvótát, és nem kevesebb mint tizennyolcan szerepelnek majd a világjátékokon. Ehhez a dél-koreai vb-n a selejtezőben az első öt között kellett végezni, ami valamennyi lehetséges számban sikerült. Különösen jól teljesített Hegyi Dóra és Bali Dániel: vegyes párosuk ezüstérmes lett.

Meztelenség sem akadály

Szumóban Forgó Fruzsina is készülhet Wroclawra. A 65 kg-os magyar versenyző megpróbáltatások árán lett harmadik a mongóliai világbajnokságon. „Egy sérülés után tizennégy kilót kellett ledolgoznom. Roppant nehezen tudtam hozni a súlyomat, kisebb felháborodást keltve teljesen meztelenül mérlegeltem, de sikerült” – emlékezett vissza a szumós hölgy.

Teljes csapattal indulnak tájfutóink

A magyar tájékozódási futók 2013 után ismét teljes csapattal vehetnek részt a világjátékokon. A svédországi vb-n a 13 legtöbb pontot szerző ország vívta ki a jogot, hogy két férfi és két női tájfutót indíthasson Wroclawban. Magyarország Ausztriával holtversenyben még éppen tagja lett a kiváltságosoknak.

Egy biztos és egy remélt kvóta

Strandkézilabdában is egy teljes csapat jutott ki Wroclawba, a férfiválogatott. Bár a nők sem álltak távol ettől, elvégre mindkét együttesünk negyedik lett a margitszigeti világbajnokságon. Ám míg ezzel a férfiak jegyet váltottak Wroclawba, a női nemzeti csapatnak be kellett érnie az első számú tartalék helyével. A férfiválogatott nyolc év után lehet ott ismét a világjátékokon, 2009-ben ezüstérmes lett. Érdekesség, hogy a nők Cali előtt szintén első számú tartalékok voltak. Jött egy visszalépés, a mieink pedig éltek a lehetőséggel és a brazilok mögött a második helyet szerezték meg. A remény most is él…

Sporttörténelmi szereplésben bízva

…És további magyar kvóták várhatók még a többi között erőemelésben, íjászatban, karatéban, repülősportban, szumóban és táncsportban.

Dr. Mészáros János ( a könyv megjelenésekor) MOB-alelnök, a nem olimpiai sportágak tagozatának vezetője szerint Wroclawban a magyarok felülmúlhatják eddigi szerepléseiket. „A 2005-ös duisburgi alkalom óta indul egységes magyar csapat a világjátékokon. Örömmel látom, hogy egyre több sportágban veszik komolyan itthon ezt a rangos eseményt. Közel száztagú csapat is indulhat Wroclawban, és esély van arra, hogy korábbi eredményeinket felülmúljuk. A MOB-tól minden segítséget megkapunk, a kiutazásban és a részvételben is hasonlóak a körülmények, feltételek, mint az olimpián” – nyilatkozta a sportvezető.

Öt karikán innen, világbajnoki címen túl

Azért nemcsak a világjátékokból áll az élet a nem olimpiai sportágak háza táján... Több felnőtt-világbajnoki címet ünnepelhettek 2016-ban is. Íme egy kis ízelítő – a teljesség igénye nélkül.

Elképesztő tettet hajtott végre a magyar csapat a brandenburgi maratoni kajak-kenu világbajnokságon. A mieink a 17 versenyszámból 14-ben nyertek. A 39 éves győri Csay Renáta pedig párosbeli sikerével minden idők legsikeresebb maratoni kajak-kenusa lett: 18 alkalommal bizonyult a földkerekség legjobbjának. „Azt hittük, hogy a győri világbajnokságon elért eredményeket nem lehet felülmúlni, mégis sikerült. Tizenkét győzelmet arattunk 2015-ben, most pedig tizennégyet, ami szinte hihetetlen” – értékelt Weisz Róbert, a szakág vezetőedzője.

Kajak-kenusok aligha zavarták meg a Bulgáriában lebonyolított, 63. nemzetek horgász-világbajnokságát. A finomszerelékes édesvízi horgászat legrangosabb versenyén 34 ország válogatottja közül állhattak fel a magyarok a dobogó tetejére. Ilyen kiemelkedő eredményre a horgászsport legnagyobb szakágában, felnőtt korosztályban legutóbb 13 éve volt példa.

Szabó Ágnes ugyanakkor élete első vb-diadalát aratta a dél-afrikai Potchefstroomban. A fekvenyomó-világbajnokságon nehézsúlyú versenyzőnk 140 kg-os teljesítménnyel győzött. Fölényét mutatja, hogy 25 kilóval verte meg a második helyezettet.

Szuper magyar lányok a táncparketten is akadnak. A Szupergirls akrobatikus rock and roll csapat a Hungaryʼs Got Talent tehetségkutatóban is eljutott a döntőig, ezúttal pedig sportversenyen remekelt. Svájc adott otthont a világbajnokságnak, amelyen a Szupergirls 19 csapat között lett első.

Kevés sportoló mondhatja el, hogy hatvanévesen ér pályafutása csúcsára. Ilyen „fehér holló” Ferinc Vince, aki éppen repülésben szerezte meg élete első világbajnoki elsőségét. Az angliai ultrakönnyű repülő-vb autogyro kategóriájában 17 éves navigátorával, Dobó Mátéval megnyerte a párosok versenyét. Ferinc Vince 25 éve ott van minden világversenyen, csapatban 1999-ben volt már világbajnok, de egyéniben csak ezüst- és bronzérmekig jutott. „Tudtommal sportágunkban nem volt még senki, aki hatvanéves kor felett világbajnok tudott lenni. Párosunk átlagéletkora viszont egész jó, Mátét a verseny végére pedig tiszteletbeli unokámmá fogadtam" – tréfálkozott a pilóta.

Itthon három aranyat is nyertek a magyarok a Matkópusztán megrendezett vitorlázó műrepülő-vb-n. Egyéniben az Unlimited elnevezésű csúcskategóriában Tóth Ferenc személyében magyar győztest avattak (ő egyébként szinte biztosan ott lesz a világjátékokon), és a két csapat versenyszámban is Magyarországé lett a dicsőség.

Végül egy ritkábban említett technikai sportágról: két arannyal gazdagodtak legjobb modellezőink a rádió-távirányítású motorcsónak-vb-n. Berta András a 3.5 és a 7.5 köbcentiméteres géposztályban is nyert.

Fel a víz alá

Extrém teljesítményekben is bővelkednek a nem olimpiai sportágak. Egyszerre tudott mindenkinél magasabban mélyebbre merülni a búvár Tósoki Ernő, aki februárban világrekordot állított fel magashegyi merülésben. A chilei Ojos del Salado vulkánon, 6380 méteren – a föld legmagasabban fekvő, merülésre alkalmas tavában – sikeres búvármerülést hajtott végre. Az előző, 5900 méteres rekordot 1982 óta nem tudták túlszárnyalni, noha sokan próbálták. A vállalkozás rendkívüli nehézségeiről, kockázatairól és az uralkodó időjárási viszonyokról árulkodik, hogy nem akadt olyan expedíció, amely sikertelensége után újra próbálkozott volna. Tósoki és társa, Nagy Patrícia hegymászó, volt válogatott cselgáncsozó harmadszorra jutott el a merülésig, noha a 8-12 tagú expedíciókkal szemben ketten vágtak neki a megpróbáltatásoknak. Tósoki Ernőnek kétméteres mélységet sikerült elérnie, ami az extrém magasság miatt összehasonlíthatatlan egy normál merüléssel.

A Magyar Olimpiai Bizottság szerkesztésében és kiadásában megjelent kiadványt 2016 november 30-án mutatta be a MOB. A Sport 2016 évkönyv 8490 forintért vásárolható meg.

(Sport 2016/Turák Péter)