Országos Mini Kupa - 86 csapat, 272 mérkőzés

Országos Mini Kupa - 86 csapat, 272 mérkőzés

2012. 05. 22.
Megosztás

Véget értek a küzdelmek Budapesten, mind a két nem mindhárom korosztályában helyükre kerültek az érmek és a helyezések. A három nap során remek hangulatú, sokszor kiélezett mérkőzésekre került sor, de a versengés nem szorította háttérbe az esemény fő célját: a játékot!

Az esemény alatt a korábban beküldött adatlapok alapján, s a helyszínen meggyőző teljesítményt mutató játékosok esélyesek arra, hogy a jövő utánpótlás válogatott csapataiban is szerepelhessenek.

A szervezők nevében az esemény hetében felmerült problémák orvoslásaként a programba emelt második csarnokban felmerült hiányosságokért, problémákért elnézést kérünk, mentségünkre szóljon, hogy a lebonyolíthatóság és a Diáksport Szövetséggel való ütközés miatt kényszerültünk erre a lépésre.

Tapasztalatként elmondható, hogy a verseny elérte a normál keretek közötti lebonyolítás határát, jövőre mindenképpen szét kell választani a különböző korosztályok versenyeit. Örvendetes volt a nagyszámú csapat nevezése, de még mindig kérdést vet fel, hogy az NB I-es sportszervezetek közül sok szervezet nem indított csapatot, mely pedig a jövő röplabda játékosainak megfelelő létszámának biztosítása érdekében létszükséglet. Bízunk abban, hogy jövőre még nehezebb feladat lesz a lebonyolítási rend kialakítása, mert az ideinél is több csapat jelzi majd részvételi szándékát.

A Magyar Röplabda Szövetség nevében köszönetet mondunk minden részvevő sportszervezetnek, edzőnek, játékosnak és az őket elkísérő (sok esetben patronáló) szülőknek, a termekben segédkező játékvezetőknek, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság Sport XXI. programjának az anyagi támogatásért.

Leány mini: 1. EKF Gyakorló Iskola - Eger, 2. Nyírsuli, 3. Újpesti Csokonai DSE
Leány kismini: 1. Móricz DSE - Nyíregyháza, 2. Kaposvári Röplabda Akadémia, 3. Újpesti Csokonai DSE

Fiú mini: 1. Kecskeméti SI, 2. Szolnoki Főiskola RKSI, 3. Kaposvári Röplabda Akadémia
Fiú kismini: 1. Kecskeméti SI, 2. Újpesti Csokonai DSE, 3. Kaposvári Röplabda Akadémia

Leány szupermini:
1. Móricz DSE - Nyíregyháza, 2. Vasas SC - Budapest, 3. Békéscsabai RSE

Fiú szupermini:
1. Kunhegyes ESE, 2. Dági KSE, 3. Kecskeméti SI

(forrás: röplabda szövetség)