Ötven nap múlva judo Európa-bajnokság Budapesten!

Ötven nap múlva judo Európa-bajnokság Budapesten!

2013. 03. 07.
Megosztás

Ötven nappal a budapesti judo Európa-bajnokság rajtja előtt újabb forgatási napot tartott az eseményre készülő magyar válogatott.

Kedden előbb fotózással egybekötött forgatásra voltak hivatalosak a kerettagok, délután pedig a válogatott keretedzését látogatta meg a Petőcz Tamás rendező vezette stáb, amely magazinműsorokat és reklámfilmeket készít az áprilisi budapesti judo Európa-bajnokság népszerűsítésére. Karakas Hedvig ezúttal szakértőként segédkezett a forgatáson.

Különleges vendégei is voltak a keddi edzésnek, jelen volt például a barcelonai „aranyolimpia” hősei közül az olimpiai ezüstérmes Hajtós Bertalan és Csák József, illetve a bronzérmes Csősz Imre (valamennyien Európa-bajnokok), de judogit húzott dr. Tóth László, a Magyar Judoszövetség elnöke is.

Természetesen legjobbjaink a kamerák kereszttüzében is igyekeztek a lehető legjobban elvégezni a meghatározott feladatokat, hiszen az Európa-bajnokságig már csak ötven nap van hátra.

A foglalkozás után judós csemeték lepték el a tatamit, az Európa-bajnok Hadfi Dániel és dr. Németh Endre, a TF Küzdősport Tanszékének adjunktusa vezényelt edzést a kicsiknek, akik között ott volt jó néhány ismert személyiség gyermeke is – erről is beszámol majd az Eb-magazin.

(Forrás: judó szövetség)