Oxfordi siker a legendás regattán

Oxfordi siker a legendás regattán

2013. 04. 01.
Megosztás

Oxfordi diadal született Oxford és Cambridge egyetemeinek hagyományos londoni evezősversenyén. Ez volt a két ősi angol egyetemi város 159. összecsapása.

Oxford és Cambridge amatőr diákversenyzői évente mérik össze erejüket a Temzén. A verseny az egyik legpatinásabb és legnépszerűbb sportesemény Nagy-Britanniában. A Temze nyugat-londoni kanyargós szakasza mentén és a hidakon az idén is hozzávetőleg 250 ezren nézték a 4 mérföld és 374 yard, vagyis 6,779 kilométer hosszú futamot.

A nézőknek és a versenyzőknek minden idők leghidegebb brit húsvétvasárnapján kellett kitartaniuk: a brit meteorológiai szolgálat nem sokkal a közép-európai idő szerint kora este lezajlott verseny előtt jelentette be, hogy a hivatalos feljegyzések kezdete óta soha nem volt ilyen hideg Nagy-Britanniában ezen napon. Észak-Anglia és Skócia egyes vidékein reggel mínusz 12 fokot mértek, de Londonban is mínusz 6 fok volt reggel, és délutánra sem emelkedett sokkal a fagypont fölé a hőmérséklet.
Az oxfordi egyetem 77. győzelmét aratta, de az összesítésben még mindig a tavaly diadalmaskodó cambridge-iek állnak jobban: az 1829 óta - időnkénti megszakításokkal - megrendezett versenyek közül eddig 81-et nyertek meg. Döntetlent egyszer hirdettek a sportrendezvény 180 éves történetében: 1877-ben, amikor a két hajó teljesen egyszerre érkezett a célba.

Oxford vasárnap 17 perc 27 másodperc alatt teljesítette a távot, valamivel kényelmesebb tempóban a rivális által tartott, jelenleg érvényes rekordnál: ezt 16 perc 19 másodperccel 1998-ban állította be az akkori cambridge-i csapat. Az oxfordiak másfél hajóhossznyit vertek az ősi vetélytársra. A legénységük egyébként lényegesen nehezebb volt: a hivatalos mérlegelés alapján az oxfordi nyolcas összsúlya 757,6 kilogramm volt, a cambridge-iek pedig 736,4 kilót nyomtak.

Az idei versenyen - a kormányosokat is beleértve - hat ország képviseltette magát: a két hajóban összesen hét brit, hat amerikai, két ausztrál, és egy-egy kanadai, új-zélandi és cseh versenyző ült.

Az idén - a tavalyival ellentétben - semmilyen incidens nem zavarta meg a viadalt. A tavalyi versenyen a 35 éves ausztrál Trenton Oldfield a futam közepe táján beúszott az egymás közvetlen közelében haladó két hajó elé. A szervezők azonnal leállították a versenyt. Ilyesmire az összecsapások 1829-ig visszanyúló történetében csak egyszer volt példa, 2001-ben, amikor a két hajó evezőinek összeakadása miatt kellett félbeszakítani a futamot, de szándékosan a hajók elé beúszó tiltakozó még egyetlen alkalommal sem zavarta meg az eseményt. Oldfield a bíróság előtt védekezésképp elmondta, hogy demonstrációja a brit kormány költségvetési megszorító intézkedései ellen irányult, mivel ezek szerinte "a dickensi időknél is rosszabb" helyzetet teremtenek az országban. Hozzátette: azért választotta tiltakozása célpontjául az Oxford-Cambridge evezősversenyt, mivel "az igen jelentős kiadáscsökkentéseket" végrehajtó jelenlegi brit kormány tagjainak 70 százaléka Oxfordban vagy Cambridge-ben végzett. Az ügyben eljáró bírónő azonban nem méltányolta Oldfield érvelését, és hat hónap letöltendő börtönbüntetést rótt ki az ausztrálra, emellett 750 font (265 ezer forint) perköltség megfizetésére is kötelezte.

A rendezők az idén semmit sem bíztak a véletlenre: a verseny előtt és alatt a Temze 15 kilométeres szakaszán a brit királyi haditengerészet egy alakulata és a Scotland Yard vízrendészetének egységei járőröztek.

(Forrás: mti)