London 2012: Kovács Sarolta pontban reménykedik

Pálvölgyi Miklós: "A nagy beszerzések egy része már lezárult"

2014. 05. 09.
Megosztás

A kiemelt sportágfejlesztés az öttusázóknak is számos új lehetőséget teremtett. A műhelytámogatások mellett többek közt lóbeszerzést, lőtér-korszerűsítést, újabb és kibővített edzőtáborokat eredményezett a jelentős többlettámogatás - derült ki a kiemelt sportágak csütörtöki konzultációján, az öttusázókkal folytatott megbeszélésen.

A szövetség adminisztratív és szakmai vezetőinek meghallgatásán az elmúlt időszak eredményei, fejlesztései kerültek napirendre a kiemelt sportágfejlesztés tükrében. A sportszakmai munka, a versenyeztetés, az utánpótlás-nevelés, az eszközbeszerzés, a marketingtevékenység mellett az infrastruktúrális fejlesztéseket is áttekintették.

Öttusában a kombinált versenyszám bevezetése sportszakmailag és infrastruktúrálisan is új feladatokat jelentett a szövetségnek. A megemelkedett támogatás lehetőséget teremtett arra, hogy a 8 fős férfi és 7 fős női felnőtt keret mellett a második, utánpótlás-sportolókkal bővített vonal is utazni, edzőtáborozni, versenyezni tudjon. Így például Barcelonában a teljes keret edzőtáborozhatott, Mexikóba az ifi olimpiára készülő fiatalok is eljuthattak, a versenyzőket a külföldi országok nemzeti bajnokságaiban versenyezteti a szövetség.

Jelentős eszközbeszerzések, lóvásárlás, gépjárművásárlás, lőtérkiegészítés, külső lovagoltatás jellemzi az elmúlt időszakot. Műhelytámogatásra 112 millió, utánpótlásra 35 millió forintot fordítottak. Ezzel kapcsolatban Pálvölgyi Miklós szakmai vezető elmondta, a nagy beszerzések jelentős része már lezárult, a munkakörülményeken jelentősen sikerült javítani, az utánpótlásműhelyek segítése, támogatása lehet a jövő egyik feladata. A szakember hozzátette, a sportág hosszú ideje keresi a lehetőségét egy öttusakomplexum létrehozására, de a helyszínt még keresik.

A létesítmények terén öltözőfelújítások, lőtér és vívóterem felújítások történtek, erről Schmidt Gábor, a Nemzeti Sportközpontok főigazgató-helyettese elmondta, a szerződések rendben vannak, a beruházások várhatóan határidőre elkészülnek.

Az öttusaszövetség egyike azoknak, melyek a feltételek teljesítését követően már a 2014-es támogatásból is részesülnek, így az öttusázókhoz a korábban utalt kiemelt sportágfejlesztési támogatás mellett a MOB-on keresztül újabb források érkeztek. Ezzel kapcsolatban Martinek János főtitkár nyilatkozott a mob.hu-nak.

"A mostani rendszer olyan lehetőségeket nyújt, hogy már az év elején biztonságban tudhatjuk a sportágat. Folyamatos lehet a versenyeztetés, az utaztatás, az eszközbeszerzés. Konkrét példaként időben megvehettük a sportfelszerelést, a melegítőket, amiket a versenyzőink egész évben használnak. Lehetővé vált a lóállomány fejlesztése, hat új lovat tudtunk vásárolni, és továbbiak beszerzését tervezzük, ami hosszú évekre biztosíthatja a minőségi munkát. A kombinált versenyzés új rendszert követel, nagymértékű eszközbeszerzést igényel. Ide vonatkozik a légpisztoly lézeres változata és a lőtér átalakítása. Az első félévben negyven lőtáblás komplexum elektronikus felszerelését oldottuk meg európai uniós szabvány szerint, vízhatlan, időjárásálló kritériumoknak megfelelően, ami a hazai versenyrendezéshez nyújt megfelelő hátteret. Az eszközbeszerzést a továbbiakban az egyesületek számára tervezzük. További lehetőséget jelentett a biztos anyagi háttér ahhoz, hogy tél végén a barcelonai edzőtáborba a B-keretet is kivigyük, ami az utánpótlássort jelenti, így a felnőttek, juniorok mellett a Nankingra készülő ifjúságiak is kiváló körülmények között tudtak készülni."

A megbeszélésen az edző- és bíró-továbbképzés is felszínre került, ezekre Tatán és két fő részvételével Manchesterben került sor.

Elhangzott, a szövetség a marketing-tevékenységre is nagy hangsúlyt fektet, többek közt különböző reklámtárgyak eseményeken történő kihelyezése, illetve órisáskivetítők alkalmazása tekintetében.

(MOB/Vasvári Ferenc)