Ha lehetne – de hogyan is lehetne – a 2016-os esztendőt, úgy ahogy van, kitörölné az életéből Pars Krisztián, aki 1999-ben az ifjúsági világbajnokság megnyerésével tette le a névjegyét a kalapácsvetők nem túl népes társaságában. Négy éve 80.59 méteres dobással lett olimpiai aranyérmes, idén ennél jóval gyengébb eredménnyel,75.28-cal hetedik lett Rióban. Nem ő bukta a legnagyobbat, hanem a toronymagas favoritnak kikiáltott lengyel Pawel Fajdek, aki 28 győztes versenye után már a döntőbe vezető úton elhasalt.
„Úgy járt a fiú, ahogy én a 2009-es világbajnokságon, ahová a hátam mögött tizennyolc győzelemmel érkeztem, aztán még sem tudtam nyerni. Az én akkori mélyrepülésemet két ok miatt sem lehet Fajdek idei kegyetlen nagy bukásával egy napon említeni. Egyrészt azért, mert neki tízzel több győztes verseny után kellett szembesülnie azzal, hogy éppen a legfontosabb erőpróbán mond csődöt, ám ennél van fontosabb dolog is. A lengyel kalapácsvetőnek idén egyetlen igazán veszélyes ellenfele sem volt, papíron tehát csak az volt a kérdés, hogy ki lesz mögötte a második. Ezzel szemben hét éve volt masszív élmezőny, benne 4-5 éremesélyessel. Ezzel persze nem vigasztalni akarom magamat, csak rögzíteni a tényeket – nyilatkozta a 34 esztendős szombathelyi kalapácsvető a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.
Győztes visszatérés Londonban?
Riói szereplése után azt mondta: szeptember végéig vár sorsának alakításával, egészen pontosan azzal, hogy a gerincműtétjére már az idén, vagy csak jövő ősszel szánja el magát.
„Nehezen határoztunk, de szerintem jó döntést hoztunk azzal, hogy az operációval jövő őszig várunk –folytatta Pars Krisztián, akire idén nagyon illett az a mondás, hogy nem az a legény, aki adja, hanem aki állja. - Ha idén operálnának, elmenne úgy három hónapom a teljes gyógyulásomig, és még két hónap azzal, hogy újra élsportolónak érezhessem magamat. Kimaradna az alapozás, a nélkül pedig nem lehet nekifutni a versenyeknek, legkevésbé nem a londoni világbajnokságnak, ahol – már most ki merem mondani – győzelemmel szeretnék bizonyítani. Olyan eredménnyel és helyezéssel, ami egyértelművé teszi, hogy nem lehet leírni. Semmi sem lenne szebb annál, mint hogy az ezüstjeim után éppen abban a városban szerzem meg az első világbajnoki aranyamat, ahol négy esztendeje olimpiai bajnok lettem.”
Kis lépésekben óvatosan előre
Nem emlegeti 2020-at, a következő nyári olimpiát, mert úgy gondolja, hogy fél úton a 30. és a 40. életéve között mindig csak egy-egy évadra szóló terveket szabad szőnie. Arról nem is beszélve, hogy neki a nagy erőpróbák után már a regenerációra is jobban kell figyelnie, mint egy huszonévesnek…
„Szóval operáció idén már biztos, hogy nem lesz, viszont valahogy mégis csak rendbe szeretném tenni magamat. Az első szabály: jobban kell figyelnem arra, hogy a pályán és a konditeremben mikor és mit csinálok. A második: kerülnöm kell mindent, ami sérüléshez vezethet, rosszabb esetben pedig rásérülést okozhat. Jelenleg – a sportolás szempontjából – semmittevő vagyok, és az is maradok november elejéig. Aztán kis lépésekben elkezdek haladni előre, decemberben pedig belehúzok. Az idegőrlő 2016-os esztendőt félig-meddig már sikerült kiverni a fejemből és most azon töprengek, hogy miként is kezdjem újjáépíteni azt a Pars Krisztiánt, akiből olimpiai bajnok lett, aki kétszer nyert Európa-bajnokságot, hogy csak a legnagyobb sikereimet említsem. Ha nem bíznék ennek a küldetésnek a sikerében, nem erőlködnék.” – mondta befejezésül a szombathelyi dobóatléta.
(Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter, fotó: MOB/Szalmás Péter)