Partnerség Albánia olimpiai bizottságával

Partnerség Albánia olimpiai bizottságával

2021. 11. 19.
Megosztás


A Magyar Olimpiai Bizottság a párizsi olimpia évének végéig, 2024 decemberéig szóló együttműködési megállapodást kötött az Albán Nemzeti Olimpiai Bizottsággal. A partnerségi dokumentumot Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke és Fidel Ylli, az albán bizottság első embere írta alá november 19-én Tiranában. A magyar küldöttség találkozott az albán miniszterelnökkel, az ország sportminiszterével és Tirana polgármesterével is. A sportdiplomáciai eseményen részt vett a két ország olimpiai bizottságának főtitkára: Vékássy Bálint és Gerti Shima is.

Az együttműködés a két ország sportjára vonatkozó közös gondolkodást segíti elő. A partnerség keretében a sportszakember-erőforrások, valamint oktatási, képzési programokkal kapcsolatos ismeretek cseréje, közös edzőtáborok valósulhatnak meg.

A vendéglátó Fidel Ylli optimistán áll az együttműködés előtt, mivel véleménye szerint Magyarország eredményessége és szakembergárdája alapján Európa egyik sportnagyhatalma.

Kulcsár Krisztián a két ország közötti korábbi, szerényebb sportkapcsolatok hozzáadott értékeként jellemezte az együttműködés lehetőségét, amely – bízik benne – hozzájárulhat Albánia egyik álmának, első olimpiai érmének beteljesüléséhez.

A sportdiplomáciai találkozón – a regionális együttműködés keretében – a Koszovói Olimpiai Bizottság vezetői, Ismet Kraszniqi elnök és Besim Aliti főtitkár is részt vett. Ismet Kraszniqi hangsúlyozta, hogy a partnerségben megvalósuló sportfejlesztések a szomszédos Koszovót is szolgálják.

Kulcsár Krisztián albán kollégájának ajándékba adta a Hajós Alfréd olimpiai győzelméért járó bajnoki érem másolatát – mint közismert, az „aranyérem” akkor még ezüstből készült.

A magyar delegáció megbeszélést folytatott Edi Ramával, Albánia miniszterelnökével, Evis Kushi ifjúsági és sportminiszterrel, valamint Erjon Veriajjal, Tirana polgármesterével.

Mint arról már beszámoltunk, a koszovói és az albán ötkarikás szervezet vezetőivel egyaránt korábbra nyúlik a MOB kapcsolata, hiszen mindkét ország aktívan részt vett az Európai Olimpiai Bizottság és a közép- és délkelet-európai országok (CSEENOCs Group) találkozóin, többek közt a budapesti, májusi eseményen is.

(MOB; fotó: Facebook/KOKSH)