A szövetségek összefogását indítványozza a MOB elnöksége

„Phjongcshangban 1980 után újra van esély magyar éremszerzésre”

2017. 10. 30.
Megosztás


November elsején elmondhatjuk: 100 nap múlva megnyitják a XXIII. Téli Olimpiai Játékokat. Ebből az alkalomból rendezett sajtótájékoztatót a Magyar Olimpiai Bizottság hétfő délelőtt a MOM Kulturális Központban, Miklós Edit alpesi síző részvételével. A korcsolyázó szövetség képviseletében Orendi Mihály azt mondta: Phjongcshangban 1980 után újra van esély magyar éremszerzésre. A február 9-én kezdődő játékokra legkevesebb 14, optimális esetben akár 20 magyar sportoló utazhat.

Phjongcshangban 15 sportág 102 versenyszámában avatnak bajnokot, a játékokat 2018. február 9. és 25. között rendezik a Dél-Koreai városban. Jelenleg öt magyar sportoló indulása biztosra vehető, míg rövid- és nagypályás gyorskorcsolyában 8-11 versenyző részvétele várható. Az olimpia rajtja előtt 100 nappal az aktuális kvótahelyzetet ide kattintva tekintheti meg.

Vékássy Bálint, a MOB főtitkára hangsúlyozta, hogy a hazai ötkarikás szervezet ugyan úgy készül és segíti a téli olimpiai felkészülést, mint ha nyári lenne, nem tesz különbséget. Beszámolt arról, hogy az érintett szövetségekkel a MOB folyamatosan konzultációkon találkozik, amiken minden aktualitást, felmerülő problémát megvitatnak. A sportvezető beszélt a biztonsági helyzetről is. „Ez külpolitikai kérdés, ami nem a sport síkján dől el.” Utalt arra is, hogy a téma az ENSZ novemberi közgyűlésének napirendjén is szerepelni fog. "Azt szeretnénk, ha elsősorban a sportról szólna az olimpia. A NOB az előkészületekért megdicsérte a szervezőket, akiknek az elmondása szerint egyáltalán nem érzékelhető a feszült politikai helyzet." Vékássy Bálint hangsúlyozta, hogy a MOB a tiltott teljesítményfokozók használata esetében a „zéró tolerancia” elvét követi. Elmondta, hogy a MOB október 14-ei közgyűlésén a tagok elfogadták azt a „hosszú listát”, mely a phjongcshangi delegáció és magyar csapat minden lehetséges tagját tartalmazza; erre az október 9-ei akreditációs határidő miatt is szükség volt.

Dr. Nagy Zsigmond csapatvezető, a MOB nemzetközi igazgatója kifejtette, alpesi síben két női és egy férfi, sífutásban pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál ösztöndíjas Kónya Ádám révén egy férfi versenyző indulása már biztos, emellett Tóth Ivett műkorcsolyában szerzett kvótát a nemzet számára. „Minimum 14 fővel számolunk, a csapat akár 20 fős is lehet” - hangsúlyozta. A rövidpályás gyorskorcsolyázóknál a maximális tíz kvótára is esély van, alpesi síben és sífutásban pedig további egy-egy részvétel várható. „A síugró Vörös Virág felépült súlyos térdsérüléséből, nem irreális a részvétele, de az alacsony létszám nehézséget jelenthet számára. A szintén térdsérülésből felépült hódeszkás Gyarmati Pankának nagyon jól kell szerepelnie a hátralévő kvalifikációs versenyeken, hogy ott lehessen Phjongcshangban. Biatlonban Szőcs Emőkének jó esélye van a részvételre, akárcsak Nagy Konrád gyorskorcsolyázónak, aki akár két számban is indulhat. Esélyes még freestyle-síben Swaney Elizabeth" - tette hozzá. Elmondta még, bob- és szánkósportban Pulai Imre jelezte korábban kvalifikációs szándékát. Nagy Zsigmond kiemelte azt is, hogy a jégkorongozók és a curling vegyespáros is nagyon közel állt ahhoz, hogy kivívja a részvétel jogát. Emlékeztetett: 2014-ben, Szocsiban 16 magyar sportolóért szurkolhattunk.

Orendi Mihály bevezetésként elmondta, a magyarok eddig két ezüst- és négy bronzérmet gyűjtöttek a téli játékokon; az utolsó ezüstöt 1980-ban, az utolsó bronzot 1952-ben. „Phjongcshangban 1980 után újra van esély magyar éremszerzésre” - mondta. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatója, a MOB téli sportágakért felelős alelnöke kifejtette, a rövidpályás gyorskorcsolyázók az elmúlt három év világbajnokságain kiemelkedően teljesítettek, azt szeretnék, hogy minden idők legtöbb pontjával térne haza a magyar csapat a Koreai Köztársaságból. „2015-ben 15, '16-ban 16, míg '17-ben 20 olimpiai pontot gyűjtöttek a versenyzők.” „A Liu fivérek és a férfi váltó bárkit képes legyőzni" - mondta. Orendi Mihály arról is beszámolt, hogy a válogatott hétfőn kelt útra Ázsiába, ahol jövő hétvégén Sanghajban, majd egy héttel később Szöulban rendezik az olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozat befejező két állomását. Nagy Konrád „nagyszerű szezonkezdés” után várja a folytatást, ő Kanadában van, míg Tóth Ivett Svájcban készül.

Miklós Edit arról számolt be, hogy a hét végén Amerikába utazik három hetes edzőtáborba, onnan Kanadába megy, ahol már világkupaversenyen áll rajthoz december elején. „A térdeim jól viselkednek, a felkészülésem jól sikerült, a lesiklóedzések pozitív élményt jelentettek. Jó úton haladunk. Egyre többet merek kockáztatni, cél, hogy az olimpián 120 százalékot teljesítsek!” - mondta az olimpiai 7., világkupa-3. helyezett alpesi síző.

Boros József a kizárólagos jegyértékesítő Tensi ügyvezetője arról beszélt, hogy Szocsi és Rio után a phjongcshangi lesz a harmadik olimpia, amelyben a MOB partnerei a szállás, az utazás és a jegyértékesítés tekintetében. „Cél, hogy minél több szurkoló segítse a minél jobb eredményekhez a magyar sportolókat” - hangsúlyozta a cégvezető.

Az eseményen részt vett Sárfalvi Péter helyettes államtitkár, korábbi öttusázó és Imre Géza, a MOB elnökségének tagja, olimpiai ezüstérmes vívó. Az eseményt Molnár-Bánffy Kata, a MOB kommunikációs és marketingvezetője, a csapat sajtóattaséja moderálta.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)