A Fighter’s run elnevezésű terepfutó versenyen az indulóknak különféle nehézségi akadályokkal kell megküzdeniük.
Közép-Európában először Pósteleken kerül sor április 29-én a FightersÍ run elnevezésű kalandsport-rendezvényre, amelyen a résztvevők váratlan helyzetekben tesztelhetik saját erejüket, kitartásukat és rugalmasságukat.
Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a versenyt egy extrém akadálypályán rendezik, s a Fighters’ run gyakorlatilag olyan, "mint a terepfutás megfűszerezve sárral, tűzzel, vízzel, falmászással és nem kevés vidámsággal".
A 7, illetve 14 kilométeres távú, egyéniben és csapatban is teljesíthető Fighters’ runon el fog indulni többek között Kammerer Zoltán olimpiai és világbajnok kajakos, Kovács Antal, olimpiai és világbajnok cselgáncsozó, Kropkó Péter 12-szeres magyar bajnok triatlonos és Braun Ákos, világ- és Európa-bajnok cselgáncsozó, a rendezvény főszervezője pedig Vozár Attila Európa-bajnoki ezüstérmes ultramaratonista, a Bécs-Budapest Szupermaraton háromszoros győztese.
Április 28-án - a Fighters’ run előversenyeként - rendezik meg a Hátamon a párom elnevezésű eseményt, szintén a pósteleki parkerdőben.
(Forrás: MTI)