Puskás Ferenc alighanem a legismertebb magyar széles e világon. Ebből a tényből következően róla Grönlandtól Új-Zélandig mindenhol, minden valamirevaló sportember sokat vagy éppen rengeteget tud. Ezek a tények egyben magukkal hozzák azt is, hogy Puskás Ferencről igen nehéz bármit is leírni anélkül, hogy az emberfia ne bocsátkozna ismétlésekbe. Elvégre Puskás Ferencről, Puskás Öcsiről, Öcsi bácsiról milliószámra jelentek meg a legkülönfélébb tartalmú írások már a múlt század negyvenes éveitől, pályafutása elejétől kezdve, s ez a kivételes sajtóérdeklődés lassan tíz esztendővel halálát követően is változatlan intenzitással tart. Az olimpiai bajnok labdarúgóval folytatjuk a Nemzet Sportolóit bemutató sorozatunkat.
Ha jobban belegondolunk, ezen az összmagyarság számára kellemes folyamaton nem is szabad meglepődni. Elvégre Puskásnak egyedülálló eredménysora van. Ráadásul akkoriban földrészeken át ívelt a pályafutása, amikor még ez koránt sem volt olyan általánosan bevett gyakorlat, mint manapság.
E sorok elkövetője nem került igazán közeli kapcsolatba Puskás Ferenccel, de számos, életre szóló élményt így is a magaménak mondhatok. Még azt sem túlzás kijelenteni, hogy izgalmasabbnál izgalmasabb emlékeim-élményeim kötnek össze a világ egyik legjobb labdarúgójának tartott Öcsi bácsival, aki akkoriban még csak az őrnagyi rangig vitte.
A kisebb izgalmakat azok a Népstadionban volt válogatott mérkőzések jelentették, amelyekre némi csúszópénz és legalább annyi ügyesség révén jutottam be. Régen elhalt nagybátyámnak ugyanis nagy értéknek számító, éves bérlete volt az akkor Európa egyik legmodernebb létesítményének tartott Népstadionba. S mivel a pénz az idő tájt is a legkülönfélébb módokon fejtette ki hatását, ráadásul a csúszópénzecskéknek talán még nagyobb jelentőségük volt, mint manapság, így a kétszeres kordonon való átjutásom azokban az években kétszer két forintból megoldható volt. Ilyen kis apró „olajozásokat” követően nézhettem pontosan öt alkalommal, 1953 és 1956 között az éppen aktuális összeállítású, legjobb erőkből álló, magyar labdarúgó válogatottat. Természetesen benne Puskás Ferencet is.
Ezeken a stadionbeli reteszeken történt átjutások is éppen eléggé izgalmasak voltak egy 8-10 éves gyerek számára, de ezeknél a tortúráknál sokszorosan nagyobb feszültséggel jártak azok a közvetett találkozások, amelyeknek helyszíne Kispest, Wekerle-telep volt. Akik nem éltek azokban az években, azoknak hiába bizonygatom, hogy ez bizony egyetlen betűnyi túlzás nélkül, valóban úgy történt, ahogy leírom, így leginkább az idősebbek egyetértő bólogatásában bizakodhatok. Történt ugyanis, hogy a harmincas-negyvenes években a Kispest hálóját őrző Kiss Mihálynak és feleségének, Bauer Rozáliának 1946-ban fia született. És vajon ki lehetett az újszülött keresztapja, ha nem a klasszisát akkor már évek óta bizonyító, egyre népszerűbb Puskás Öcsi? Így lett Kiss Gábor keresztapja Puskás, aki a később években is rendszeresen tartotta a kapcsolatot Kissékkel.
Ezek a vizitek azután az 1950-ben volt, kommunista fordulatot követően egyre izgalmasabbak lettek. A legszélesebb köztudatba is átment a fekete autó fogalma, ami egyértelműen rosszat jelentett. Ahol ugyanis ezek megjelentek, ott rendszerint valaki eltűnt rövidebb-hosszabb időre. Akkora volt a félelem ezektől a járgányoktól, hogy feltűnésük a villanylámpák mielőbbi lekapcsolását vonta magával. Csak ezután próbálták a lesötétített lakásokból, a függönyök mögül „,kukucskálva” megfigyelni az emberek: hol is áll meg az a bizonyos fekete autó.
Egy szó, mind száz, Wekerlén elég gyakran megjelent egy-egy példány, amelyek édesapámat is jókora izgalommal töltötték el. Azt ugyanis nem lehetett előre tudni, hol is áll majd meg a kocsi. A felsóhajtás percei akkor következtek el, amikor velünk átellemben, a Baross utcában, Kiss Gabiék házánál fékezett a sofőr. Megjött Puskás, fel lehetett oltani a lámpákat. Ez így történt, akkoriban ez mindennapos gyakorlat volt.
Jómagam természetesen sokkal jobban örültem, amikor nagy-néha, valódi ünnepnapként számon tartva, eljutottam a Népstadionba. Az igazán szerencsések viszont már sokkal korábban gyönyörködhettek Puskás Öcsi játékában, aki Kispesten kezdte meg kivételesen sikeres pályafutását. Akkor még nem kellett lámpással keresi a zöld foltokat; a grundok legszebb évtizedeiket élték. Az elmagyarosodott sváb családba, Purczeld Ferenc néven érkezett fiúcska gyermekéveit egy népes kispesti házban élte, ahol a hiteles krónikák szerint 32 felnőtt és 132 gyerek lakott. Amikor a család 1937-ben Puskásra magyarosított, Öcsi már javában otthonos volt a grundok világában. A szomszédban lakott Bozsik József, a „Cucu” egyik legjobb barátja lett, akit a magyarosítás évében, tizenkét évesen már leigazoltak a Kispest AC kölyökcsapatába. A másfél évvel fiatalabb Öcsi addig kunyerált a csapat intézőjének, amíg hamis igazolással, Kovács Miklós néven őt is bevették a csapatba.
A rongylabdás évek hamar elszálltak, Puskás ugyanis látványosan fejlődött. Amikor pedig korábban félprofi labdarúgó édesapja lett az edző, Kovács Miklóst tizenöt évesen már a felnőtteknél tartották számon. A nagy nap 1943 őszén következett el számára, amikor influenzás megbetegedések miatt megüresedett helyek egyikén első felnőtt élvonalbeli mérkőzését játszhatta. Pillanatok alatt kihagyhatatlan lett a csapatból, a II. világháború befejezését követő első válogatott találkozón, az 1945 augusztusában, az osztrákok ellen 5-2-re megnyert meccsen pedig már a nemzeti együttesben is bemutatkozhatott.
A válogatott kapitánya, Sebes Gusztáv már akkor nagy jövőt jósolt neki és egyengette is kedvencének útját. A Kispest AC 1949-ben került a Honvédelmi Minisztérium védnöksége alá. A klub a Budapesti Honvéd nevet kapta, játékosai jelentős többsége pedig hivatásos katona lett. Puskás a Honvéd első évében 50 gólt lőtt – ekkor kapta a „Száguldó Őrnagy” becenevet is.
A magyar labdarúgó válogatott kivételes sikersorozata is ez időben, 1950-ben kezdődött, hogy azután 19564 nyaráig, a berni Wankdorf-stadionban 3-2-re elvesztett világbajnoki döntőig tartson az „Aranycsapat” menetelése. A helsinki olimpia aranyérme, majd a verhetetlennek hitt angolok 6-3, illetve 7-1 arányú legyőzése jelentették a sikeres évek legnagyszerűbb eredményeit. A biztosra vett világbajnoki győzelem „elúszását” követően a Honvéd és a válogatott is hullámzó teljesítményeket nyújtott, hogy azután az 1956-os forradalom idején számosan – közöttük Puskás Ferenc is – a Nyugaton maradást válasszák.
Ezután nehéz évek jöttek Puskás Ferencre. Elmúlt 30 éves, ráadásul hazai nyomásra a FIFA 18 hónapra el is tiltotta. Játékengedély nélkül pedig sehol nem kellett. Olaszországban időzött, amikor 1958-ban a Real Madrid új sportigazgatója, Östreicher Emil erősítésként vitte Puskást Madridba. Nem kevesebb, mint 18 kiló súlyfelesleget kellett leadnia ahhoz, hogy tartósan játékba lendüljön, miközben Alfredo di Stefanoval gyümölcsöző baráti és munkakapcsolatot alakított ki. Komoly része lett abban, hogy ottléte nyolc esztendeje alatt a Real hatszor nyerte meg a spanyol bajnokságot, háromszor pedig a Bajnokcsapatok Európa Kupáját is elhódították.
Visszavonulását követően 1967-ben megkezdte ugyancsak sikeres edzői karrierjét. Spanyolország, Egyesül Államok, Kanada, Spanyolország majd Görögország következett. Athénban a Panathinaikosznál eltöltött négy esztendő során kétszer is bajnokságra vezette játékosait, 1971-ben pedig egészen a BEK-döntőig meneteltek! Ez időszakot követően megfordult Spanyolországban, Chilében, Szaud-Arábiában, Görögországban és Egyiptomban, hogy azután 1989-től Ausztrália meghódítására vállalkozzon. Kétéves ottléte során a Melbourne Hellas csapatával bajnoki címet és kupagyőzelmet is sikerült kiharcolnia.
1981-ben látogathatott először haza, amikor első útja szülei sírjához vezetett. Ez alkalommal a Népstadion gyepszőnyegére is ráléphetett, ahol telt ház ünnepelte minden idők legnagyobb magyarját. Éppen tíz esztendővel később, 1991-ben pedig végleg hazajött. 1992-ben az MLSZ utánpótlás-, majd nemzetközi igazgatója lett, egy évvel később pedig néhány hónapig szövetségi kaptányként dolgozott, de nem sikerült kivezetnie a válogatottat az 1994-es labdarúgó világbajnokságra.
Öcsi bácsi egészségi állapota 2000-ben kezdett látványosabban romlani. Az első időkben még csak látogatója volt a kórháznak, majd mind több időt kellett benn töltenie elhatalmasodó Alzheimer-kórja miatt. Élete talán utolsó, nagy kalandjára 2002-ben került sor, amikor a skóciai Glasgowban a Real Madrid negyven évvel korábban megszerzett BEK-győzelmét ünnepelték, ahol történetesen Puskás négy gólt lőtt. Egykori hűséges ápolója, Kovács Jenő mesélte, hogy az ő felügyeletére bízva engedélyezték ezt a túlontúl izgalmasan alakult utazást, amelynek során Londonban, a Heathrow-i repülőtéren az időérzékét már elvesztett Öcsi bácsit egyre többen felismerték, ő pedig mindenkivel kedélyesen váltott néhány szót. Végül csak hatalmas küzdelem és némi reptéri segítség árán tudták elérni a csatlakozó járatot.
Ez volt Puskás Ferenc utolsó, látványos megjelenése a nyilvánosság előtt. Utána mind jobban elhatalmasodó betegsége már végérvényesen a Kútvölgyi úti kórházban kialakított lakrészéhez kötötte. Magam is meglátogattam ott, de már csak egy teljesen befelé forduló, legyengült emberrel találkozhattam.
Puskás Ferencet felesége, Erzsébet asszony minden nap meglátogatta, amíg csak lehetett. A fájdalmas búcsú napja 2006. november 17-én érkezett el, amikor az Évszázad Magyar Sportolójának szervezete feladta a sok éves és egyre kilátástalanabb küzdelmet. Temetése napját, december 9-ét nemzeti gyásznappá nyilvánították. Végső nyughelye a Szent István Bazilika altemplomában van, ahova 2015. augusztusában felesége is követte őt.
Puskás Ferenc adatlapja a MOB, Nemzet Sportolóit bemutató oldalán itt található.
(Jocha Károly, fotó: MTI/Bojár Sándor)