Romhányba látogatott az olimpiai akadémia vándorgyűlése

Romhányba látogatott az olimpiai akadémia vándorgyűlése

2019. 09. 16.
Megosztás


Húsz év után visszatért Nógrád megyébe a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) vándorgyűlése. A korábbi salgótarjáni és balassagyarmati találkozó után, szeptember 14-én Romhány volt a házigazdája az eseménynek. A 73. vándorgyűlést Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Vezér Attila polgármester és a főszervező Győr Béla MOA-főtitkár köszöntötte. A megyei sport és a speciális olimpia bemutatása mellett napirenden voltak az idei és jövő évi olimpiai multisport-események, melyekről Fábián László, a MOB sportigazgatója adott tájékoztatást.

A délelőtti programban a településen tett „városnézés” mellett koszorúzás és Kovács Balázs testnevelő irányítása mellett művészi teremkerékpár-bemutató szerepelt; a vendégek a Romhányi Dalárda - melyenk tagja a polgármester is - műsorát is megtekinthették. A Rákóczi-emlékműnél és a romhányi csata színhelyén található alkotásnál a vándorgyűlés emlékére Győr Béla koszorút helyezett el.

Délután előadásokra és elismerésekre került sor. Kulcsár Krisztián és Győr Béla MOA-Diplomát adott át a szívélyes vendéglátásért a település polgármesterének. Ezután Vezér Attila röviden beszélt Romhányról, a község sportos kötődéseiről. Köszöntőjében jókívánságait fejezte ki a Magyar Csapatnak a tokiói szerepléssel kapcsolatban.

Kulcsár Krisztián átadta a súlyemelő-világbajnokságon tartózkodó dr. Aján Tamás MOA-elnök üdvözletét, köszönetet mondott a házigazdáknak és Győr Béla szervezőmunkájáért. Azt hangsúlyozta, hogy a MOB nagyon nagyra értékeli az olimpiai akadémia - és a vándogyűlések - munkáját, hiszen az ötkarikás szervezet egyik kiemelt feladata a hagyományőrzés, bajnokaink, olimpikonjaink, az olimpiai család tagjai emlékének megőrzése, ebben pedig a MOA élen jár. Emlékeztetett, hogy az akadémia 1986-tól szervezi az olimpiai vándorgyűléseket, célja, hogy az ország minél több településén megismertesse az olimpizmus értékeit, a magyar olimpiai mozgalom hagyományait, tagjait. A sportvezető örömmel számolt be arról, hogy Romhány szülöttje az olimpiai bronzérmes kajakos, a 95 esztendős Varga Ferenc. A MOB elnöke az aktualitások közt arról beszélt, hogy javában zajlik a tokiói olimpiai kvótagyűjtés, a szervezet a riói, 160 körüli sportolói létszámmal kalkulál a japán fővárosban.

Győr Béla a MOA nógrádi kötődései közt elmondta, hogy három olimpiai iskola működik a megyében. Hozzátette: az elmúlt két alkalommal éppen Nógrád megyében szervezték meg a nyári olimpiai tábort, 2018-ban Bánkon, idén pedig Diósjenőn. A köszöntők után Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára az olimpiai család, az olimpiai körök előző, tavaszi vándorgyűlés óta elhunyt tagjairól (Gerényi György, Komoróczy Csaba, Bíró Mihály, Faragó Lajos, Lantos László, Nedeczky György, Köteles Erzsébet, Varga István, Balogh Anikó, Füzes Gyula és Ambrus Miklós) emlékezett meg.

Hegedűs Henrik balassagyarmati újságíró a nyugat-nógrádi térség jelenlegi sportéletéről, Kovács Balázs, a romhányi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola testnevelője a település sportjáról beszélt; Szabó János salgótarjáni sportkutató, a Nógrádi Sporttörténeti Egyesület képviseletében a megye olimpikonjait mutatta be.

A MOB sportigazgatója, Fábián László a szarajevói téli és a bakui nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról, valamint a minszki Európa Játékokról adott statisztikával, eredményközléssel egybekötött tájékoztatást; továbbá az októberi, dohai Strand Világjátékok (World Beach Games), a jövő januári lausanne-i, téli ifjúsági olimpia és a tokiói játékok előkészületeiről is beszélt.

Wisinger János, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség - diósjenői - tiszteletbeli elnöke a szervezet munkájáról, benne a MOB-bal való együttműködésről tartott videóval színesített, érzelmekre is ható előadást, egészen az 1980-as évek közepéig tartó visszatekintéssel.

A vándorgyűlés utolsó pontjaként Győr Béla, dr. Hencsei Pál és dr. Printz János MOA-tanácstag elismeréseket adott át. Tiszteleti éremben részesült Domby Iván és Tömösvári Sándor, Tiszteleti jelvényben Vezér Attila, Hegedűs Henrik és Riersch Tamás, MOA Oklevél-elismerésben pedig Kovács Balázs. A díjazottak méltatása ide kattintva olvasható.

Az eseményre ellátogatott Balla Mihály országgyűlési képviselő, aki - mint elhangzott - szívén viseli a település sportját.

A következő, tavaszi vándorgyűlésre a jelenlegi egyeztetések alapján Budapesten kerül sor.

(MOA/MOB, fotó: MOB/VF)