Serdülő EK-t rendeznek Győrben

Serdülő EK-t rendeznek Győrben

2012. 06. 07.
Megosztás

Leendő nagy bajnokok első lépéseit láthatják mindazok, akik június 16-án és 17-én ellátogatnak a győri Magvassy-sportcsarnokba, ahol az 5. Serdülő Judo Európa-kupa küzdelmeire kerül sor.

A szervezők tizenkét ország (Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Németország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna és Magyarország) csaknem háromszáz judósát várják Győrbe, a tizenöt évnél fiatalabbak legrangosabb nemzetközi versenyére.

GYŐR SZEREPE A MAGYAR JUDÓBAN

Győr mindig is komoly szerepet játszott a magyar judósportban, különösen igaz ez a legutóbbi másfél évtizedre: 1998 óta a Győri Dózsa SE egykori versenyzője, dr. Tóth László a Magyar Judo Szövetség elnöke, aki 2002 óta az Európai Judo Szövetség (EJU) főkincstárnoka. Az MJSZ alelnöke volt Jungi Csaba, Győr korábbi alpolgármestere, s jelenleg is az MJSZ alelnöke az elismert győri szívsebész, dr. Dézsi Csaba András, győri önkormányzati képviselő, gazdasági alelnöke pedig a győri Sigma-Coop tulajdonos-igazgatója, Horváth Zoltán, a
magyar judo legjelentősebb szponzora. Az Európai Judo Szövetség Bíró Bizottságának szaktekintélye volt kitűnő nemzetközi bírónk, az olimpián is bíráskodó Vági Miklós, akit nagy fájdalmunkra tavaly áprilisban veszített el a magyar judo. Az ő emlékének adózik majd a serdülő Európa-kupa.

AZ ELSŐ LÉPÉS AZ OLIMPIAI ARANY FELÉ

Győr úttörő szerepet játszott a korosztályos judóversenyek meghonosításában. 1998-tól ifjúsági Világkupát hívott életre a város, majd Győrben rendezték meg csaknem három évtizednyi szünet után először az ifjúsági Európa-bajnokságot is. A 2002-es tornán később a felnőttek között olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címig menetelő klasszisok szerezték meg első Eb-érmeiket, itt mutatkozott be a magyar judo egyik legsikeresebb generációja is: Mészáros Anett, Csernoviczki Éva, Bor Barna és Baczkó Bernadett azóta felnőtt világ- és Európa-bajnoki érmek tucatját gyűjtötte össze, mind a négyen részt vehettek a pekingi olimpián is, ahogyan hárman közülük a közelgő londoni olimpián is a magyar judóválogatott tagjai lesznek.

A győri kezdeményezés egyértelmű sikerét jelzi, hogy 2009-ben – a budapesti Papp László Sportarénában – megrendezték a korosztály első judo világbajnokságát, egy évvel később pedig a szingapúri ifjúsági olimpia programjában is szerepelt a sportág.

A SERDÜLŐ VILÁGKUPA TÖRTÉNETE

Miután az ifjúsági korcsoportban immár ugyanolyan rangos versenyeket rendeznek, mint a felnőttek számára, Győrben egy újabb korosztály felé fordult a figyelem. 2008-ban rendeztek először Világkupa-viadalt a serdülők, vagyis a 15 évnél fiatalabbak számára. Akkor hét ország csaknem 250 versenyzője lépett tatamira a Magvassy Mihály Sportcsarnokban. Érdekesség, hogy az akkori győztesek közül Tóth Krisztián azóta U23-as Európa-bajnok, ifjúsági olimpiai bronzérmes, junior vb-bronzérmes és ifjúsági vb-ezüstérmes lett.

GYŐR, A SPORTOS VÁROS

Győrt napjainkban nemcsak a Találkozások és a Folyók városaként emlegetik, hanem immár a Legsportosabb városként is. Ezt a címet 2010-ben érdemelte ki, amikor Borkai Zsolt olimpiai bajnok polgármester átvehette a Legsportosabb város díját a Sportegyesületek Országos Szövetségétől.
A győri városvezetés kiemelten fontosnak tartotta és tartja a győri sportélet fellendítését és eredményességét, éppen ezért 2006 óta az önkormányzat a mindenkori költségvetésének egy százalékát az élő sport támogatására fordítja.
Ennek is köszönhetően az első osztályú győri csapatok (futball, futsal, kézilabda, kosárlabda) évek óta rendszeresen az élvonalban végeznek, és jó teljesítményt nyújtanak a nemzetközi porondon is. Külön említést érdemel a magyar bajnok Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata, amely az idén döntőbe jutott a Bajnokok Ligájában, minden egyes mérkőzésére több ezer ember látogat ki. A győri labdarúgó csapat pedig bajnoki bronzérmet szerzett. Ez a sikeres szereplés motiválja a győri gyerekeket a sportolásra, hiszen mindenki szeretne egy jó csapat tagja lenni és sikereket elérni. A csapatjátékok mellett természetesen nem hanyagolhatók el az egyéni sportok és teljesít-mények sem. Győr a folyók városa, érthető, hogy a győri kajak-kenu szakosztály nagy hagyomá-nyokkal rendelkezik, olyan sportolókkal színeiben, mint Kammerer Zoltán olimpiai bajnok kajakos, vagy a jövő reménysége, Farkasdi Ramóna, aki az ifjúsági olimpián állhatott a dobogó legfelső fokára. A város rendkívül jó adottságait nemcsak a profi sportolók élvezhetik. Mivel a Duna és a Rába Győr belvárosát szeli ketté, így akár a vízről is megcsodálhatjuk a várost, de aki hosszabb túrára vállalkozik, az a Szigetköz szépségeit is élvezheti.

A PROGRAM

Június 16. szombat

7.30: mérlegelés
8.00: sorsolás
10.00: fiú 36, 40, 45, 50 és 55 kg; lány 36, 40, 44 és 48 kg selejtezők
14.30: megnyitó ünnepség
15.00: bronzmérkőzések, döntők, díjátadás

Június 17. vasárnap

7.30: mérlegelés
8.00: sorsolás
10.00: fiú 60, 66, 73, 81 és +81 kg; lány 52, 57, 63 és +63 kg selejtezők
15.00: bronzmérkőzések, döntők, díjátadás

SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEK GYŐRBEN

A győri lakosok és a városba látogatók számos sportolási lehetőség közül választhatnak. A szabadidősport kedvelőinek ehhez kiváló lehetőséget biztosít a közelmúltban átadott Barátság Sportpark, ahol három műfüves focipálya, rekortán futópálya, valamint kosár és lábteniszpálya is található. A családokra is gondoltak a park megvalósításánál, így játszóterek és gyönyörű zöld környezet várja a kikapcsolódásra vágyókat. Győr sportéletének sikeressége vitatha-tatlan, a különböző sportok iránti igény egyre nagyobb a városban, amely azt eredményezi, hogy a mostani létesítmények hamarosan kinövik ma-gukat. A minél színvonalasabb versenyek és rendezvények lebonyolításához a városvezetés a közeljövőben egy új, modern multifunkcionális csarnok felépítésével szeretne hozzájárulni.

AZ OLIMPIA GYŐRBE ÉRKEZIK

Néhány héttel ezelőtt együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Olimpiai Bizottság, Győr, és kilenc sportági szövetség a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) – amelynek programjában a judo is szerepel – rendezési jogának elnyerése és sikeres lebonyolítása érdekében.
A 2017-es EYOF helyszínét decemberben jelentik be az EOC izraeli közgyűlésén, Győr az egyedüli pályázó a 2017-es eseményre.

(Forrás: judoinfo.hu)