Tanácsülést tartott szerdán a Magyar Olimpiai Akadémia. A megbeszélésen az olimpiai bajnok Gyurta Dániel elnök kifejtette, igen sokrétű az akadémia tevékenysége, amit „széles körben mutat az iránytű”. Győr Béla főtitkár elmondta, a közeljövő egyik kiemelt eseménye a várpalotai vándorgyűlés lesz május 24-én.

Győr Béla főtitkár áttekintette az előző tanácsülés óta eltelt időszak vonatkozásait, eseményeit. „Országszerte sok helyszínen jártunk volt, hogy egy napon többen, több helyszínen képviseltük az akadémiát, volt ahova elnök úr, volt, ahova én mentem. Számos búcsúztatáson, megemlékezésen, olimpiai vetélkedőn, iskolai napon vettünk részt.”
A főtitkár tájékoztatást adott arról is, hogy a MOB Hagyományőrző Bizottsága megszűnt, annak feladatait az akadémia és a MOB Mező Ferenc Sportbizottsága vette át. A jövőt érintő faladatok, események között kiemelte a MOA alapításának negyvenedik évfordulója alkalmából rendezendő ünnepséget, melyre az év vége felé kerülhet sor a tervek szerint a TF-en, illetve a várpalotai, 81. vándorgyűlést, amelynek időpontja május 24-e. A sportdiplomáciai és tanulmányi tervek közt a Nemzetközi Olimpiai Akadémia görögországi, olümpiai 18. vezetői szemináriuma és 65. ifjúsági tábora szerepel.

Szijj Lilla az Olimpiai Értékek Edukációs Program (OVEP) aktualitásait, további feladatait ismertette. A projekt – mely a MOB-bal partnerségben valósul meg –koordinátora a napirendi pont ismertetésekor kitért a litvániai módszertani továbbképzésre is, amelyen a MOB sportigazgatóságának főmunkatársával, Pignitzky Dorottyával vett részt.

Csisztu Zsuzsanna a Bajnokok erdeje elnevezésű projekt koncepcióját mutatta be, melyben a tervek szerint a fenntarthatóságra törekedve a sport és a természet tökéletes találkozása valósul majd meg. A Nemzeti Sportrádió népszerű műsorvezetője, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) és a Magyar Sportújságírók Szövetségének alelnöke nemzetközi vonatkozásokról beszélt a NOB-elnök választás, az Európai Olimpiai Bizottság frankfurti kongresszusával és az AIPS-díjazásokkal kapcsolatban. Csisztu Zsuzsa beszámolt egykori olimpikon és sporttársa, Ónodi Henrietta gyógykezelésének támogatásáról, amiben többek mellett a Magyar Olimpiai Bizottság is részt vállalt.
Az olimpiai bajnok tornász ereklyéit Békéscsabán tárlat mutatja be. Május 6-án nyílt meg a „Barcelona királynője – Ónodi Heni sosem látott kincsei” című kiállítás a Békés Megyei Könyvtárban, ahol a barcelonai olimpiai bajnokunk eddig nem láthatott relikviái láthatóak.