MA1 2054

Szépen helytálltak női kéziseink a címvédő ellen

2024. 07. 25.
Megosztás

Berúgta az ajtót a női kézilabda-válogatottunk, amely az elején négy góllal is vezetett Franciaország ellen, de aztán felülkerekedett az olimpiai címvédő házigazda. Szégyenkezésre semmi ok, a csoportkör vasárnap folytatódik.

Az már a hét elején tudott volt, hogy telt házas rangadóval kezd a női kézicsapatunk, hiszen első ellenfélnek Franciaország rendeltetett, amely nemcsak házigazda, hanem a címvédő is, azaz nagyjából bármekkora nézőteret megtöltene, a hivatalosan South Paris Arena 6 pedig csak néhány ezres.

Pedig lettek volna még érdeklődők, ez abból is leszűrhető volt, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni a csarnok felé vezető metrókon, amelyeken fel-feltűntek magyar mezes drukkerek is.

A meccs elején pedig ők lehettek a boldogabbak, hiszen mesésen kezdődött a játék, a lányaink nemcsak a meccs első gólját szerezték meg – áttételesen optimista kezdést adva a teljes Magyar Olimpiai Csapatnak –, hanem elszaladtak 5–1-ig is!

MA1 1991
MOB-Média/Molnár Ádám

Természetesen azt nem várhatta senki, hogy ekkora fölényben is folytatjuk, úgyhogy az egész kézilabda-torna egyik fő esélyese, a francia válogatott neki is durálta magát a felzárkózásnak, ami 8–8-nál sikerült.

Sőt, 8–9-nél már a vezetés is odaát volt, úgyhogy időt kértünk – ám ez és a kapuscsere sem segített sokat, mert 9–13-nál már mínusz négyre álltunk.

Ezután valamelyest stabilizálódott a helyzet, a szünet 12–15-nél érte a feleket.

MA1 1929
MOB-Média/Molnár Ádám

A második félidő elején is három-négy gól körül mozgott a hátrányunk, kimaradt egy hetesünk, ráadásul Janurik Kingát is arcon lőtték.

Viszont utána Tóvizi Petra betalált, és ezzel hosszú idő után feljöttünk mínusz egyre. Fel is zúgott a „Ria, ria, Hungária!”, meg lengtek a Kolon és Vácrátót feliratú magyar lobogók.

20240725 MA HUN FRA 033
MOB-Média/Molnár Ádám

Egy gond volt, hogy a franciák kevésbé szenvedtek meg a góljaikért. Ugyanakkor a lányaink így is tartották a lépést, az utolsó öt percbe lépve is kettő körül billegett csak a hátrány, pluszban a statisztikai mutatókban is közel álltak a csapatok.

Innen viszont a franciák léptek tovább, így a vége 28–31 lett.

Női kézilabda-csapatunk vasárnap reggel 9.00-kor Brazília ellen folytatja a csoportkörben.

KÉZILABDA, NŐK
B-csoport, 1. forduló: Magyarország–Franciaország 28–31 (12–15)


VÉLEMÉNYEK

Klujber Katrin: „Tudtuk, hogy nem lesz könnyű. Van bennünk még több, de azt sem mondanám, hogy katasztrófa volt, hiszen közel voltunk, csak sajnos a végén sem tudtuk visszavenni a vezetést. Sokaknak ez az első olimpiája, ezen a tornán mindannyiunknak ez volt az első mérkőzése, mindenkinek rá kellett éreznie a közegre. Remek hangulat volt, jó volt ebben játszani.

Nagyon jó iramban kezdtünk, aztán a védekezésünk kicsit szétesett és támadásban is több pontatlan átadásunk volt, technikai hibánk. Bosszantó, hogy a végén sosem tudtunk egyenlíteni, de a sporthoz szerencse is kell. Küzdöttünk végig, a hibákból tanulni fogunk és mostantól készülünk a következő mérkőzésre.

Kuczora Csenge: „Lehet, hogy nem írtuk volna alá előre ezt az eredményt, de összességében elégedettek lehetünk vele. Ha ugyanilyen felszabadultan játszunk tovább, akkor a határ a csillagos ég!”

Márton Gréta: „Nagy lélektani előnyt jelentett a kezdeti nagy vezetésünk, de aztán a franciák elkezdték élvezni a hazai közönség adta hangulatot, és a kezükbe vették az irányítást. Próbáltunk kapaszkodni, de nem sikerült megragadnunk azt az egy-egy fordulópontot, ami továbblendíthetett volna minket.

Mégis nagyszerű érzés volt a pályán lenni, akármerre néztünk, csak embereket, szurkolókat láttunk, ez igazi élmény. Az olimpiai faluban lenni is kiváltság, és nagyon élveztem azt is, ahogy a Himnuszt énekeltük, mindenki elérzékenyült: hatalmas dolognak tartjuk, hogy itt lehetünk, és játszhatunk. Mindenkinek, aki itt volt, köszönjük a támogatást, fantasztikus volt!

Jó, hogy modelleztük már a kora reggeli játékot, mert így már tudjuk, hogy mire számítsunk vasárnap, hogy kell kelni, hogy kell reggelizni. Igyekszünk ezt a tudást kamatoztatni.”

- - - - - - - - - -

Szurkolói Klub a Kopaszi-gáton!

A siker bennünk van! A Magyar Olimpiai Csapat szurkolói klubja július 26-án nyílik a Kopaszi-gáton a Kopaszi Kertben, ahol korábbi olimpiai bajnokok szakértő hozzászólásai színesítik az eleve izgalmas, magyar érdekeltségű sporteseményeket.

IMG 20240724 095449

A MOB érdekes kerekasztal-beszélgetésekkel, izgalmas programokkal, a közös drukkolás élményével várja a rajongókat, ráadásul az olimpiáról hazatérő sportolók egy része is egyenesen a klubba jön, hogy itt számoljon be először első kézből az élményeikről.

Az eseményhez természetesen a Magyar Olimpiai Bizottság stratégiai partnerei is csatlakoznak – kísérő programokkal, extra élményekkel. A délutánok, esték házigazdája Fazekas Erzsébet és Léderer Ákos lesz.

A Magyar Olimpiai Csapat szurkolói klubja a Kopaszi Kertben július 26. és augusztus 11. között tart nyitva minden nap 13.00 és 23.00 óra között.