Debütáltak a tokiói szuperhősök - bejelentették a 2020-as olimpia kabaláinak nevét

Szeptember 1-jén a sport veszi birtokba a fővárost: Jön a 3. Budapest Urban Games

2018. 08. 29.
Megosztás


Három helyszín, 5 sportág, számtalan amatőr és profi sportoló: a 3. Budapest Urban Games ezen a héten szombaton ismét megmutatja azt, hogy Budapest utcáin, terein, grundjain mennyi lehetőség van a közösségi sportolásra.

A résztvevők a jól bevált játékok mellett — ilyen a grundfoci-bajnokság, melyet már harmadik alkalommal rendeznek meg, a futás, melynél 5 és 10 km-es távokban indulhatnak a nevezők, illetve a Duna-átúszás, amelyen tavalyi népszerűségének köszönhetően idén 300 helyett már 500 sportoló indulhat — idén újdonságokat is kipróbálhatnak. Először kap helyet a programban a laser run, mely az öttusa két utolsó számának, a futásnak és a lövésnek a kombinációja, de a csapatsportok kedvelői sem maradnak új játék nélkül: streetballban, azaz utcai kosárlabdában is megmérkőzhetnek a közösségek.

A rendezvény arca Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnokunk, aki már másodszor áll rajthoz az utcalimpián: idén úszásban és 5km-es futásban is rajthoz áll.


Olimpiai bajnok ökölvívónk, Kovács 'Kokó' István szintén a Duna-átúszáson versenyez, világ- és Európa-bajnok öttusázónk, Földházi Zsófia laser runban mérkőzik meg, Európa-bajnok úszónk, Verrasztó Dávid pedig streetballban próbálja ki magát.

Akik indulni szeretnének valamely versenyszámában, augusztus 30. éjfélig még lecsaphatnak az utolsó utáni helyek egyikére, nevezni a https://budapesturbangames.hu/helyszinek oldalon lehet. A részvétel ingyenes mind a versenyzőknek, mind azoknak, akik valamely sporteseményt nézőként tekintenék meg.


"A Budapest Urban Games célja az, hogy megmutassa az embereknek azt, hogy a betonfalak között, a belváros szívében is mennyi sportolási lehetőség áll rendelkezésre" – mondta korábbi válogatott labdarúgónk, Hrutka János, aki idén szervezőként és a grundfoci-bajnokság házigazdájaként is részt vesz az eseményen, és bevallottan szívügye a verseny.

"A grundfocival próbáltuk visszahozni a régi idők hangulatát, nekem is a gyerekkoromat idézi, amikor két pad között, vagy akár a mostanihoz hasonló ketrecben igyekeztünk egymást legyűrni, de nagy kedvencem lett a Duna-átúszás is. Nem sokszor adódik ilyenre lehetősége ellenőrzött, legális keretek között az embernek, nagyon nagy ajándék a fővárostól, hogy erre lehetőséget biztosítanak."


Az esemény szeptember 1-jén, szombaton egész nap zajlik majd, a streetball és a grundfoci küzdelmeit a Klauzál téren, a futóversenyeket és a laser runt a Citadellán tekinthetik meg a nézők, a Duna-átúszóknak pedig a Szabadság híd pesti hídfője és a Műegyetem rakpart között szurkolhatnak a kilátogatók.

(MOB, fotó: budapesturbangames.hu)