Szilágyi Liliána saját elmondása szerint fantasztikus élményekkel gazdagodott a nanjingi ifjúsági olimpián, és szíve szerint egyhamar nem szállna fel a hazafelé tartó gépre. Kétszeres aranyérmes úszónk határtalanul büszke arra, hogy ő viheti a magyar zászlót a záróünnepségen, de már messzebbre is tekintget: a felnőtt mezőnyben is szeretne nagyot robbantani.
- Sikerült már hozzászoknod a gondolathoz, hogy kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok vagy?
- Igen, most már sikerült azonosulnom a helyzettel és a gondolattal. Nap mint nap többször eszembe jut, mekkora élmény – nem is tudom kifejezni szavakkal. Újdonságokat láthattam, tapasztalhattam, és nagyon boldog vagyok. Nagyon örülök neki, hogy részt vehettem ezen az olimpián.
- Hogy érzed, most megnőtt a felelősség, még nagyobb lesz az elvárás veled szemben, vagy még csak élvezed, hogy kétszeres olimpiai bajnok vagy, mindenki hagyjon békén, hadd örülj egy kicsit?
- Mindenképpen van felelősség ezzel a két olimpiai arannyal, viszont egy másik szempontból komolyan megkönnyebbültem: így már tudom, hogy mire vagyok képes, és hatalmas löketet adott, hogy a továbbiakban legyen erőm folytatni ezt, szeressem csinálni, és mindennap úgy keljek fel, hogy van célom, megéri ez az egész.
- Volt olyan pillanat az elmúlt egy-két-három évben, amikor elbizonytalanodtál, hogy kell ez nekem, akarom én ezt?
- Volt, persze, de szerintem minden sportoló életében előfordul ez. Nekem tavaly a két ezüst után. Nem mondhatom azt sem, hogy nem újult erővel folytattam, mert az is szép eredmény, de két aranyat szerettem volna ott nyerni. Az ezüst az elvárt aranyak után nem volt túl jó, elég nagy gátat is tud szabni az agyban, hogy te jó ég, csak ezüst, és nem tudok soha nyerni. Szerintem a legnehezebb egy sportoló életében nem a verseny maga, hogy jó időt ússzon, hanem hogy tudjon nyerni. Így viszont sikerült átlépnem ezt a határt magamban, amit nem gondoltam volna, hogy sikerül, legalábbis ilyen rövid idő alatt, és nagyon-nagyon örülök neki.
- Milyen érdekes, talán emlékszel, hogy június 23-án, az Olimpia napján volt egy kis ünnepség a TF kertjében, a szobroknál, és akkor Kapás Bogi lett a mentorod, aki négy éve Szingapúrban szintén kétszeres ifi olimpiai bajnok lett. Most te gyakorlatilag az ő nyomdokába léptél. Ha ezen keresztül nézed – ő már ugye négy évvel idősebb ahhoz képest –, hogy látod?
- Két sportolót nem érdemes összehasonlítani. Bogi nagyon szép eredményeket ért el négy év alatt, és már az ifi olimpián is, s szeretnék majd én is Európa-bajnok lenni, nagy időket úszni, de hát azért más versenyszámban is úszunk – 800 gyorsot én le se tudok úszni! (nevet) Mindenképpen jó, hogy a barátnőm lehetett a mentorom.
- Igen, de ha már pont az időket említetted: azzal az idővel, amivel itt nyertél, Berlinben, a felnőtt Európa-bajnokságon második lettél volna. Mikor ezekbe belegondolsz, akkor azért érezheted azt, hogy nagyon közel vagy, miközben vannak olyan sportágak, ahol egy ifi olimpiai bajnoknak még négy-öt-hat évet kell dolgoznia azon, hogy odaérjen a felnőtteknél. Te már ott kopogtatsz, sőt!
- Igen, az úszásnál 16 évesen már úgymond felnőtt vagy, mármint a lányok, és nagyon jó, hogy az ifi olimpia ad egy lehetőséget az embernek, hogy a saját korosztályában versenyezhessen. Az időimnek pedig nagyon örülök. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jókat, ennyire erőseket tudok úszni. Azt hiszem, már betörtem a felnőttek közé, vagy legalábbis próbálok. Azért még nagyon sok munka van előttem, de örömmel nézek elébe, mert szeretnék még sok mindent elérni, és nagyon jól érezni magamat.
- Ha jól tudom, akkor a napokban részt vettél a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik tanácskozásán, ahol Thomas Bach is előadott. Mi volt ez pontosan?
- Egy talkshow-szerűségben vettek részt a különböző nemzetek követei, Magyarországot pedig én képviseltem. (Thomas Bach) bevezetett abba, hogy miről is szólt ez az olimpia, lehetett kérdéseket feltenni. Rengeteg érkezett hozzá, és nagyon látszott, hogy őszinte válaszokat ad.
- Egyet ki tudnál emelni, ami benned is megragadt?
- Például egy kolumbiai fiú említette, hogy náluk háború van, és kérdezte, hogy az elnök hogyan tudna segíteni nekik abban, hogy a felkészülést ne vágja ketté egy ilyen helyzet. (Thomas Bach) nagyon szépen válaszolt; hogy a sport és a háború nem függ össze, viszont nagyon fontos, hogy a nehéz helyzetekben is összetartsanak a nemzetek, és meglegyen az olimpiai szellem. Nagyon szép gondolatai voltak.
- Akkor ezek szerint ez az olimpia nemcsak két aranyérmet adott neked, hanem szellemileg is formált téged? Az olimpiai eszme is megérintett?
- Abszolút! Nagyon sok új dolgot megtanultam, új sportágakat ismerhettem meg, és láthattam, hogy nagyon sok sportoló milyen rengeteget dolgozik. Ez hatalmas élmény nekem. Most is belegondolok, hogy itt vagyok, és még annyira nem szeretnék hazamenni, még annyira szeretnék maradni, megnézni Kínát, ismerkedni emberekkel, a nyelvvel, a kultúrával. És annyira jó hangulata van a falunak! Biztos, hogy sírni fogok, ha hazaértünk.
- Még egy utolsó dolog: a Magyar Olimpiai Csapat hagyományait követve most is a legeredményesebb versenyző viszi majd a zászlót: ez te vagy. Amikor kimondták a neved, és a többiek kvázi megválasztottak téged, akkor mit gondoltál?
- Olimpián vinni egy zászlót, az hatalmas dolog szerintem, és nagyon nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy engem választottak meg. Próbálok megfelelni a feladatnak. Te jó ég - vinni fogom a zászlót!
Kapcsolódó cikk:
Szilágyi Liliána viszi a magyar zászlót a záróünnepségen