Szocsi 2014: „Nem érem be annyival, hogy vihetem a zászlót”

Szocsi 2014: „Nem érem be annyival, hogy vihetem a zászlót”

2014. 02. 06.
Megosztás

Jon Eley rövidpályás gyorskorcsolyázó elmondta, egész családja büszke rá, amiért ő viheti a brit zászlót a téli olimpia pénteki nyitóünnepségén, ugyanakkor hozzátette: nem csak emiatt akar majd jó szívvel visszaemlékezni Szocsira.

„Wilf O’Reilly után én vagyok a második short trackes, aki viheti Nagy-Britannia zászlaját. Ő valóságos hős volt a számomra, már csak azért is, mert egy városban (Birminghamben – a szerk.) születtünk. Remélem, én is olyan jól tudok majd teljesíteni, mint ő 1988-ban, mikor is két aranyérmet nyert” – nyilatkozta Eley, aki harmadszor indul a játékokon, de eddig „csak” egy ötödik, illetve hatodik helyet ért el 500 méteren.

„Óriási megtiszteltetés vinni a zászlót, a családom is nagyon elérzékenyült, amikor közöltem velük a jó hírt. A feleségem (Joanne) nagyon nehezen bírt az érzelmeivel, mikor telefonon beszéltünk. Pontosan tudja, mit jelent ez nekem. Nagyon sok mindenen mentünk keresztül együtt, elvégre együtt nőttünk fel.”

Eley már napokkal ezelőtt értesült arról, hogy őt jelölték ki zászlóvivőnek, de mostanáig csak a feleségével, illetve szüleivel oszthatta meg a titkot.

„Fantasztikus csapatunk van, mind az 56 atléta remek sportember, az viszont, hogy én megyek elöl a zászlóval, egészen különleges érzés lesz.”

A sportoló ugyanakkor kiemelte: „Remélhetőleg nem ez lesz az egyetlen nagy dobásom a két hét alatt. A dobogóért akarok küzdeni, méghozzá minél fényesebb éremért.”

(Fotó: Sky Sports)