Szocsi 2014: Rekord létszámú csapattal indul a házigazda

Szocsi 2014: Rekord létszámú csapattal indul a házigazda

2014. 01. 24.
Megosztás

233 fős csapattal vágnak neki a küzdelmeknek az oroszok, ez 56-al többen, mint 2010-ben.

A házigazda oroszok rekord létszámú csapatában a legfiatalabb tag a múlt héten Budapesten Európa-bajnoki címet nyert műkorcsolyázó, a 15 éves Julija Lipnyickaja, a legidősebb pedig a 2006-ban Torinóban ezüstérmes szánkós, a hetedik olimpiájára készülő Albert Gyemcsenko.

A házigazdák a 2010-es vancouveri játékokra 177 fős csapattal utaztak el, s három arany-, öt ezüst- és hét bronzéremmel zártak, ami jócskán elmaradt az előzetes várakozásoktól. Szocsiban 15 sportágból 11-ben akarnak érmeket nyerni, s Vitalij Mutyko sportminiszter a csapattagok kijelölését követően azt mondta, a küldöttség kétharmada most szerepel majd először olimpián.

"A csapat átlagéletkora 22,5 év, ezért kijelenthetjük, hogy ez egy fiatal társaság" - közölte Mutyko, s hozzátette, ez a "terméke" annak a négyéves programnak, amelyet a vancouveri játékok után, az eredményesség javítása érdekében kezdtek el.

(Forrás: NSO)