Simon Ágnes az utolsó pillanatban került be a Szocsiba utazó Magyar Csapatba, és bár az eredeti tervek szerint csak egy számban indult volna, végül kettőben is elfogadták a nevezését, és egy 66., illetve 69. hellyel zárt a játékokon.

A biatlonos előre jelezte, az álma már az olimpiai szerepléssel teljesült, az eredmény mellékes, és utólag is élete egyik legnagyszerűbb élményeként tekint vissza az oroszországi kalandra. Nem könnyű visszazökkenni a hétköznapi kerékvágásba.

„Nagyon furcsa érzés a tv-ben nézni az olimpiát, miközben néhány napja még én is ott versenyeztem, valamint drukkoltam a többi magyar indulónak a lelátóról” – mondta a mob.hu-nak Simon Ágnes, akinek egy perc nyugta sincs a hétfői hazaérkezés óta.

„Mindenki, aki csak szembejön velem, gratulál a szereplésemhez, és csak úgy záporoznak felém a különböző kérdések. A munkahelyemen egy hatalmas molinóval vártak, mindenki egy emberként szurkolt nekem. A munkatársaim az olimpia előtt is minden támogatást megadtak nekem, nem tudok eléggé hálás lenni nekik.”

Simon Ágnesnek egész családja, így három gyermeke ugyancsak lélegzetvisszafojtva szurkolt a képernyő előtt, kislánya az iskolába is „Hajrá, Anyu” feliratú pólóban ment.

„Hatalmas erőt sugároztak felém. Mindennap tartottam velük a kapcsolatot, egyetlen apró rezdülésről sem maradtak le. Lelkileg nagyon sokat jelentett az, hogy ennyire mellettem álltak.”

A sífutó Szocsiban is szinte kizárólag pozitív tapasztalatokkal gazdagodott, a gyönyörű tájakról, az olimpia magával ragadó hangulatától nagymamakorában is mesélni fog a kandalló mellett, akárcsak arról, mekkora világsztárokkal versenyezhetett együtt. Simon csupán a kevés és drága ajándékbolttal, a téli olimpián szokatlan langymeleg időjárással nem tudott megbarátkozni, illetve a kezdeti nehézségekkel szállásügyben, de szerencsére ezek az apró kellemetlenségek sem rondítanak bele túlságosan az összképbe.

Minden vágya, hogy csemetéi egyszer versenyzőként is átélhessék ezt a varázslatot, ő pedig a lelátón szoríthasson értük. Arra, hogy ez négy év múlva még fordítva történjen, nem érdemes nagy tétben fogadni.

„A jövő évi svédországi világbajnokságon talán még elindulok, a következő olimpián viszont már egészen biztosan nem. Ezt főként az életkorom indokolja, továbbá hogy rengeteg területen kell megállnom a helyemet egyszerre. Az egészségem megőrzése érdekében persze nem szakadok el a sporttól végképp, de ennyi év megfeszített munka, edzés és verseny után életszerűtlen is lenne, ha most egyik pillanatról a másikra teljesen más életmódra térnék át.”

(Czövek Oszkár, fotó: MOB/Kovács Anikó)