Szombaton öt sportágban selejteztek, vasárnap nyolcban bajnokot avatnak

Szombaton öt sportágban selejteztek, vasárnap nyolcban bajnokot avatnak

2014. 02. 09.
Megosztás

Szombaton az öt döntőn kívül további négy sportágban rendeztek versenyeket. Műkorcsolyázásban kialakult az ötök fináléja, női jégkorongban az A csoport első fordulóját rendezték, szánkóban az első két futamot bonyolították le, és selejteztek a férfi síugrók a normál sáncon.

Műkorcsolyázásban a jégtánc és a női rövid program után a legjobb öt csapat folytathatja tovább a versenyt a szabadkorcsolyázásban az érmekért.
A rövidprogramban a jégtánc amerikai-kanadai párharcot hozott. A vancouveri olimpia ezüstérmes duója DAVIS Meryl/WHITE Charlie visszavágott az akkori aranyérmes VIRTUE Tessa/MOIR Scott duónak, míg az orosz BOBROVA Ekaterina/SOLOVIEV Dmitri kettősnek jutott a harmadik hely.

Nagy érdeklődés várta a női rövidprogram résztvevőit, ahol folytatta a budapesti EB-n mutatott jó formáját a 15 éves orosz LIPNITSKAYA Yulia. A második az igen elegánsan korcsolyázó olasz KOSTNER Carolina lett. A harmadik japán ASADA Mao az egyik ugrását elrontotta, de így is felért a harmadik pozícióba.

Ezek után kialakult a legjobb öt sorrendje, az orosz, kanadai, amerikai, japán és az olasz válogatott jutott a fináléba, vagyis versenyzőik bemutathatják szabadkorcsolyázásukat.

A párosok már szombaton bizonyíthattak. Az orosz és kanadai válogatott új kettőst küldött a jégre, de kettőjük között a sorrend nem változott. A legjobbnak az orosz STOLBOVA Ksenia / KLIMOV Fedor bizonyult, a kanadai MOORE-TOWERS K/MOSCOVITCH D előtt, a harmadik hely az olasz BERTON Stefania/HOTAREK Ondrej kettősnek jutott.

A csapatverseny állása a vasárnapi három szabadkorcsolyázás (nők, férfiak, tánc) előtt:
1.Oroszország 47, 2.Kanada 41, 3.Egyesült Államok 34, 4.Olaszország 31, 5.Japán 30
A további végeredmény: 6.Franciaország (AMODIO Florent, MEITE Mae Berenice, JAMES Vanessa/CIPRES Morgan, PECHALAT Nathalie/BOURZAT Fabian), 7.Kína, 8.Németország, 9.Ukrajna, 10. Nagy-Britannia

Villámrajtot vettek az amerikai női hokisok

A női hokitorna az Egyesült Államok–Finnország rangadóval kezdődött. Az előző olimpia ezüst- és bronzérmesének csatája a tengerentúliak sima győzelmét hozta.

Az első gól már 53 másodperc elteltével megszületett Hilary Knight révén. A négyszeres világbajnok amerikai egy eladott korongot megszerezve ziccerben tört kapura, a finn kapus semmit sem tehetett az erős lövés ellen.

A második gólra a második harmad nyolcadik percéig kellett várni. Kelli Stack kettőre növelte az amerikaiak előnyét, majd nem sokkal a játékrész vége előtt Alex Carpenter éles szögből újabb gólt ütött – a korong az egyik védő botjáról vágódott a hálóba.

A harmadik harmadban megszületett a finnek becsületgólja Susanna Tapani révén, de megszorongatni már nem tudták az amerikaiakat.

Esélyeshez méltóan Kanada 5–0-ra megnyerte a Svájc elleni csoportmérkőzést.

A címvédő juharlevelesek már a 2. percben megszerezték a vezetést, majd két harmad alatt összesen öt gólt ütöttek az ellenfélnek. A harmadik játékrészben nem született találat.

Az A-csoportban így Kanada áll az élen a finnek felett 3–1-es győzelmet arató Amerikai Egyesült Államok előtt.

TÉLI OLIMPIA, SZOCSI

Női jégkorongtorna. Selejtező kör, A-csoport

Egyesült Államok–Finnország 3–1 (1–0, 2–0, 0–1)
Gólütő: Knight (0:53, 1–0), Stack (27:42, 2–0), Carpenter (35:59, 3–0), Tapani (55:22, 3–1)

Kanada–Svájc 5–0 (2–0, 3–0, 0–0)
Gólütő: Larocque (1:25, 1–0), Watchorn (6:30, 2–0), Wickenheiser (23:54, 3–0), Poulin (32:28, 4–0), Johnston (36:10, 5–0)
Az állás:1. Kanada 3 pont (5–0), 2. Amerikai Egyesült Államok 3 (3–1), 3. Finnország 0 (1–3), 4. Svájc 0 (0–5)

Szánkózás férfi egyesben két futamot rendeztek, az elsőt az orosz Albert Demchenko, a másodikat a német Felix Loch nyerte. Mindkét futamban a harmadik helyen az olasz szánkó legenda Armin Zoegeller végzett.
Az állás két futam alapján itt megtalálható.

Férfi síugrás normál sáncon a világranglista első tíz helyezettje kiemelt volt, s további 51 ugró versenyzett, hogy a beférjen az 50 fős döntő mezőnyébe. Meglepetés nem történt minden számottevő ugró folytathatja a versenyt a vasárnapi fináléban.

A selejtező eredménye itt megtalálható.

Vasárnap nyolc számban avatnak bajnokot.

Befejezik a versenyt a női hódeszka slopestyle, a férfi egyes szánkó, a férfi síugrás normálsánc, a műkorcsolya csapatversenyben.
További bajnokot avatnak férfi alpesi sízés lesiklás, férfi sífutás 15km, gyorskorcsolya női 3000m, női sílövészet 7,5km versenyszámokban. Utóbbiban rajthoz áll a nap egyetlen magyar indulója Szőcs Emőke.
Jégkorongban svéd-japán és orosz-német csoportmérkőzéseket rendezik.