Szombaton rajtol a Hungária-kupa!

Szombaton rajtol a Hungária-kupa!

2013. 02. 15.
Megosztás

Ismét nagy ünnepre készül a magyar judo: 2013. február 16-án és 17-én kerül sor Budapesten a fél évszázados jubileumát ünneplő Hungária-kupára.

A Körcsarnokban a hazai legjobbak mellett a nemzetközi mezőny kiemelkedő alakjaival is találkozhatnak a sportbarátok, olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmesek sora lesz az indulók között, de a verseny történetének nagy alakjai közül is többen jelen lesznek az eseményen.

Az áprilisi, budapesti Európa-bajnokság jegyében rendezett versenyen ezúttal a férfiak lépnek tatamira. Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Kovács Antal olimpiai bajnok, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) kommunikációs és média alelnöke hangsúlyozta: a londoni olimpia óta először láthatja a közönség itthon a válogatottat, és a maga részéről irigyli a mostani fiatalokat, amiért két és fél hónap múlva hazai rendezésű Eb-n mutathatják meg magukat.

„Idén talán utoljára lesz Hungária Kupa a Körcsarnokban, mivel a távlati célunk egy Grand Slam-verseny lebonyolítása, ahol a férfiak és a nők együtt szerepelnek. Ahhoz pedig a Körcsarnok már kicsi lesz” - jelentette ki Nagy György, az MJSZ főtitkára, aki az áprilisi Eb kapcsán hozzátette: az egyéni versenyek mindhárom napján ötezer fővel számolnak a Papp László Budapest Sportarénában, míg a kedvezménnyel bejutó ifjú dzsúdósok várhatóan 3500-an lesznek a lelátón.

Pánczél Gábor szakmai alelnök az év elején életbe lépett új szabályok kapcsán kifejtette, hogy intés után már nem kap automatikusan pontot az ellenfél, minden lábfogás tilos, a földharc a tatamin kívül is folytatódhat, továbbá a három helyett egy bíró minden eddiginél szigorúbban figyeli a fogások felvételét, illetve bontását.

„Ez utóbbi változást a bírók is értékelik még, nagy vita van körülötte, a hétvégén Párizsban tanítványom, Joó Abigél azért vonult le a tatamiról, mert nem értette, miért kapja az intéseket” - tette hozzá a kétszeres Európa-bajnok edzője.

A magyarok minden súlycsoportban maximális létszámmal, azaz összesen 28 fővel képviseltetik magukat a Hungária Kupán, egyedül a legnehezebbeknél érdekelt Bor Barna szerepvállalása kétséges, a világbajnoki ezüstérmes paksi dzsúdós ugyanis betegség után lábadozik.

A versenyen - melyre a belépés mindkét nap ingyenes - 33 ország 302 cselgáncsozója jelezte részvételét.
Szombaton a 60, a 66 és a 73, míg vasárnap a 81, a 90, a 100 és a +100 kg küzdelmeit bonyolítják le. Az előcsatározások mindkét nap 10, az éremmérkőzések 15 órakor kezdődnek.

MAGYAR INDULÓK A HUNGÁRIA-KUPÁN

60 kg:
Petka Roland (Honvéd-Kipex), Csizovszky Ferenc (KSI SE), Majer Tibor (Ceglédi VSE), Szabó Csaba (Kecskeméti JC). Tartalék: Burján László (Budaörsi SC)
66 kg: Zámbori Bence (Honvéd-Kipex), Gorjánácz Zsolt (Honvéd-Kipex), Végvári Martin (Bajai JC), Hagyó Gábor (Honvéd-Kipex). Tartalék: Őri Felícián (Atomerőmű SE)
73 kg: Ungvári Miklós (Ceglédi VSE), Stadler Ádám (Honvéd-Kipex), Kiss Norbert (Atomerőmű SE), Juracsek László (KSI SE)
81 kg: Csoknyai László (Atomerőmű SE), ifj. Nagysolymosi Sándor (Kecskeméti JC), Köller Milán (Bajai JC), Krizsán Szabolcs (Honvéd-Kipex)
90 kg: Tóth Krisztián (KSI SE), Fogasy Gergő (Kecskeméti JC), Ohát Zalán (Atomerőmű SE), Vér Gábor (Honvéd-Kipex). Tartalék: Madarász Tamás (Debreceni SC-SI)
100 kg: Cirjenics Miklós (Honvéd-Kipex), Kaszás András (Honvéd-Kipex), Farkas Bálint (TFSE), Breitenbach Paul (Honvéd-Kipex)
+100 kg: Bor Barna (Atomerőmű SE), Urbán Gergő (Titán JC), Gombár Szabolcs (Honvéd-Kipex), Petró-Józsa Ákos (Atomerőmű SE)

Judo élőben a SPORT TELEVÍZIÓBAN

Hosszú idő után két éve történt meg először, hogy a televízió élőben közvetítette a Hungária-kupa eseményeit, erre – akárcsak tavaly – ebben az évben erre is sor kerül.
Szombaton és vasárnap a SportM-csatornán láthatják élőben a 15 órakor kezdődő érmes mérkőzéseket. A Sport Televízió nemcsak a hazai tatami mellett lesz jelen, a tervek szerint ebben az évben rendszeresen beszámol majd a sportág legjelentősebb nemzetközi eseményeiről.

A nők Oberwartban versenyeznek

A magyarországi viadallal párhuzamosan az ausztriai Oberwartban a nők részére rendeznek majd European Opent, amely a mieink számára ugyanúgy Európa-bajnoki válogató lesz, mint a férfiaknak a Hungária-kupa.
Az osztrák tornán várhatóan kilenc judósunk indul majd.

Az oberwarti női European Openre nevezett magyar válogatott

48 kg:
Erdélyi Lilla (Ippon Judo Tatabánya), Kiss Renáta (UTE).
52 kg:
Balogh Daniella (Mohácsi TE), Tóth Patrícia (Ippon Judo Tatabánya).
57 kg:
Szabó Katinka (Leányvár-Egerági Üstökös SE).
63 kg:
Baczkó Bernadett (KSI SE), Gercsák Szabina (Hell-Miskolci JC), Polyák Krisztina (Kecskeméti JC).
70 kg:
Szabó Franciska (Leányvár-Egerági Üstökös SE).

(Forrás: MTI, judoinfo.hu, fotók: MTI, Kovács Tamás)