Ez a sportágban egyébként igen eredményes magyaroknak a Rómában, 1960-banduplázó Németh Ferenc óta egyedül „Janikának” jött össze. A sporttal aktívan (különböző labdarúgó bajnokságokban szerepel) és passzívan (versenybíró az öttusa viadalokon) rendszeresen kapcsolatban álló kétszeres olimpiai bajnok még véletlenül sem öttusázóként kezdte.

„Mivel édesanyám atlétizált és kosarazott is, így talán természetes, hogy én is egészen fiatalon elkezdtem – tornászni. Onnan az uszodába vitt az utam, majd sok máshoz hasonlóan én is a háromtusával kerültem közelebbi kapcsolatba. Malaczkó István is foglalkozott velem, de a legnagyobb köszönetekkel ifjabb Benedek Ferencnek tartozom.”

- Mi volt pályafutása legnehezebb próbája?

„Egyértelműen a lovaglás! A legendás Tóth Béla bácsi és Ajtony Ákos vették el a félelmeimet és tanítottak meg az elengedhetetlen fortélyokra.

- Emlékszik-e arra, mikor gondolt először komolyabban a majdani olimpiai szereplésre? És mikor került ez a végy elérhető közelségbe?

„Amikor 1984-ben kijutottam a junior világbajnokságra, felötlött bennem, de szép is lenne…A következő, minőségi ugrást az 1986-os versenyidény hozta meg, amikor ranglistavezető lettem. ekkor már tulajdonképpen mindent tudtam, amire szükségem lehetett, inkább fejben kellett letisztulniuk a dolgoknak. 1987-ben ismét az én átlagom volt a legjobb, már minden túől egyszerűnek tűnt, amikor 1988-ban, a hazai bajnokságon „ellőttem” magamat. Szerencsémre dr. Török Ferenc kapitány nem változtatott azon csapaton, amely 1987-ben, a világbajnokságon alighanem egyedülálló dolgot vitt végbe. A Vb-n ugyanis az első szám, a lovaglás után 600 pont hátránnyal a 19. helyen állt, s ebből az abszolút veszettnek hitt pozícióból tudtuk feltornászni magunkat a világbajnoki címig."

- Kettős sikere helyszínére, a koreai fővárosra hogyan emlékezik vissza negyedszázad távlatából?

„Mivel Los Angeles számunkra elmaradt, így ez volt az első ötkarikás szereplésem. A világbajnokságok családias hangulata után óriási mértékváltást hozott Szöul, az olimpia. Már a falu is elbűvölt méreteivel, nemkülönben a tízmilliós város. A házigazdák egyébként rettenetesen vigyáztak ránk, alig tudtuk kijátszani az éberségüket, amikor bemehettünk a városba…”

- Kér aranyérmes öttusázó is alig van, Ön viszont van amiben abszolút egyedülinek mondhatja magát.

„Tényleg én vagyok az egyetlen, aki még a hagyományos, ötnapos versenyformában és az egynaposra összesűrített programban is olimpiai érmet tudtam szerezni egyéniben. Bizony, egészen más volt a hagyományos rendszer, amelyben volt ideje az embernek meggondolnia, mit és mennyiben hibázott? A mostani időrend viszont nem sok mindenre ad lehetőséget. 1996-ban bizonyos védettséget élveztem, már nem kellett minden versenyen elindulnom és folyamatosan bizonyítanom. Amennyiben hasonló bánásmódban részesülhettem volna, úgy még 2000-ben is jól szerepelek. Ezt a lehetőséget azonban már „megspórolták” tőlem az akkori vezetők.”

- Hat évig dolgozott a honvédségnél, ami bizonyára jó iskolát jelentett. Ám nem ez a legfontosabb, hogy hol, mit, mennyiért. A napi sporttal való kapcsolata ma is folyamatos. sportágában napra kész.

„London előtt is megjósoltam, ha valaki, akkor elsősorban Marosi Ádám hozhat érmet. Az idei Vb előtt is ő az első számú favoritom, de Kasza Robira is nagyon figyelnünk kell majd. Ami pedig a nőket illeti, a legújabb nemzetközi klasszisunkkal, Földházi Zsófival egyfajta munkakapcsolatban voltunk. Amedig ugnis nem volt gyúrója, én segítettem ki őt ebben a szerepkörben."

A reklám és az önreklám egyaránt távol állt tőle. Ennek ellenére Martinek János a magyar öttusasport egyik legeredményesebb versenyzője, s Szöulban pedig ő írta egyes szám első személyben a sportág történelemkönyvét. Bár az előzetes esélylatolgatások során Fábián Lászlónak és Mizsér Attilának egyaránt több esélyt adtak, ez azonban nem zavarta őt abban, hogy kettős győzelemmel zárja a szöuli vetélkedést.

„Azt hiszem, nem túlzok, amikor kijelentem: mindhárman erős egyéniségek voltunk, de csapatban mindent megtettünk a csapatért – jelentette ki "Janika” újpesti lakásának halljában.
– Profi módon éltünk, egymásért mindent megtettünk. Nem volt rangsor közöttünk, mindhármunknak volt esélye a győzelemre. Szöulban egyébként még a régi szép idők hangulatában, ötnapos versenyen döntöttünk a sorrendről. Lovaglásban olasz és német lovakat sorsoltak; én egy lesántult olasz pacival is összehoztam 1066 pontot. A vívásban szerzett 990 pontommal már átvettem a vezetést, az úszás mértéktartó 3:21-gyel zárult, lövészetben viszont az elért 188 kör csak eggyel maradt el az egyéni csúcsomtól. Futásban 13:03-mal 1216 pontot szereztem, ami bebiztosította olimpiai bajnokságomat. A verseny előtt jól aludtam, s azt is tudtam, hogy a fél ország és Storczer Bea – a későbbi feleségem – nagyon drukkol nekem. Legnagyobb örömömre, nem hiába tették, hiszen sikerült.

Martinek János annak idején sportcsaládba született. Édesanyja kosarazott és súlyt is lökött, ő maga két évig tornázgatott a Budapesti Spartacusban, ezt követően úszótanfolyammal folytatta a sportágakkal való barátkozást. Onnan egyenes útja volt a háromtusázókhoz, ahol Malaczkó István és ifj. Benedek Ferenc foglalkozott vele. Utóbbi kilenc évig, 1975 és 1983 között volt az edzője, s a mai napig is igen nagyra tartja őt.

„1982-ben anyagi okok miatt kerültek az öttusázók a Budapesti Honvédhoz; ebben az időben már jól mentek a dolgaim. Sajnos, az 1984-es olimpiáról lemaradtunk, így Szöul előtt kétszeres volt az izgalom, hogy végre két, csonka olimpiát követően ne jöjjön közbe semmi. Nekem személy szerint egyébként egy 1987-es verseny, a világbajnokság az életem legemlékezetesebb csatája. Ott ugyanis a lovaglás után Magyarország 600 pont hátránnyal állt a 19. helyen, és onnan sikerült felküzdenünk magunkat a dobogó legfelső fokára."

Martinek 1988-ban aratott kettős győzelmével a sportág hazai hierarchiájának legelső vonalába lépett, de a későbbi években mégsem élvezett különös védettséget. Az 1996-os, atlantai olimpiára is kijutott, ahol már egynapos versenyben egyéniben bronzérmes lett, de állítása szerint még ennek sem kellett volna pályafutása utolsó állomásának lennie.

„ Ahogy az ember egyre idősebb lesz, mind nehezebben tud egy szezonban sorozatosan csúcsformát kialakítani, ez egyébként is évente kétszer lenne ideális. Ezzel szemben szinte folyamatosan a csúcson kellett volna lennem, pedig én igenis megérdemeltem volna egyfajta védettséget. Hasonlóan ahhoz, amint a teniszezők alkalmazzák a szabad kártyás rendszert. Ha Atlanta után én ilyen védettséget élvezek, még a 2000-es olimpiai csapatban is lett volna erőm méltó módon helytállni. 1994-ben nem szerepeltem az első hat között, mégis kivittek Sheffieldbe, a VB-re, ahol bronzérmet szereztem. 1996 után, egy olimpiai bronzéremmel gazdagabban már nem kaptam meg ezt a támogatást."


Martineknek tehát 1996 után nem maradt más választása, mint a visszavonulás. A levezetés egészen 1999 végéig tartott, miközben munkahelyén, a Honvédelmi Minisztériumban harmincnyolc katonai sportegyesület szervezési és adminisztratív ügyeinek intézésével bízták meg.

„Sajnálom, hogy az említett okok miatt számos, komolyabb eredmény bennem maradt. Ma viszont már odáig jutottam, hogy futni csak labda után vagyok hajlandó. Korábban a tollas és a squash is programban volt, mára maradt a foci és a kerékpár. Három nagypályás csapatomból egy helyen kapus vagyok, a másik kettőben a mezőnyben játszom, de ott is tartalék kapusként is számolnak velem.

Hat évet töltött a HM-ben, majd leszerelt. Mire volt jó ez a fél tucat esztendő?

„Jót tett nekem ez az időszak, amíg hivatásos katona voltam. Tovább tanulhattam, jó felkészülést jelentett ez a periódus a civil életre is.

Sportágához látványosan hű maradt, hiszen minden hazai versenyen ott van, bíróként közreműködik.

„Nekem az öttusa rengeteget jelent. Én vagyok az egész világon az egyetlen, aki a hagyományos, ötnapos rendszerben és az egynaposra leszűkített programban is érmet tudtam szerezni világversenyen. Mint ilyennek, természetesen van véleményem is a kétféle öttusáról. A korábbi rendszerben az embernek sokkal több ideje volt arra, hogy korrigáljon. Amikor viszont egymást érik a versenyszámok, olykor percek alatt kell megpróbálni fejben rendbe tenni a dolgokat. Ennek megfelelően nagyobb is a lehetőség a hibázásra.

Martinek 1990-ben házasodott össze Storczer Beával, a Szöult is megjárt, egykori válogatott tornásznővel, akitől 1992-ben született egyetlen gyermekük, Patrícia, aki jelenleg az ELTE sportmenedzser szakán tanul.

„Érdekes korban vagyok, rengeteget megértem már és reményeim szerint még sok minden van előttem. Arra mindenesetre rájöttem, hogy a becsület és az emberség mennyire fontos, hogy mennyire nem foglalkozunk az embertársainkkal, hogy mennyire nem törődünk az egészségünkkel, s hogy a bajt nem gyógyítani, hanem megelőzni kell, amennyire lehet. Sajnos, azt is ki kell mondanom, hogy a mai élsport számos esetben már kimondottan káros, s hogy az úgynevezett „hobbisport” szerepének, részarányának mindenképpen növekednie kell. Szerencsére egyre több ember rájön, hogy a rendszeres mozgásra igenis szükség van.

Ha szóba kerül az olimpia, bevallása szerint seregnyi dolog jut az eszébe.

„Nagyon boldog voltam, amikor több hullámban is felmerült az olimpia magyarországi megrendezésének a gondolata. Sajnos, meg kell mondanom, jottányit sem kerültünk közelebb hozzá. Annak is nagyon örülök, hogy - szemben az én szerényebb, öt-hat aranyérmes várakozásommal - végül nyolc magyar győzelem született Londonban. Külön is szólnom kell Szilágyi Áron extra teljesítményéről, akit korábban nem is nagyon ismertem. Rendkívül látványosan vívott, s mivel magyar részről egyedül képviselte a sportágat, így győzelmének értéke a szememben még nagyobb. Természetesen az öttusázóinkról is van véleményem. Bevallom, egy érmet mindenképpen vártam tőlük, s arra is tettem volna a fogadóknál, hogy ha ez megszületik, annak Marosi Ádám lesz a gazdája. "