Táncsport - Hegyes Berciék ismét magyar bajnokok lettek!

Táncsport - Hegyes Berciék ismét magyar bajnokok lettek!

2014. 02. 02.
Megosztás

Megvannak az első 2014-es magyar bajnokok a táncsportosoknál! A Magyar TáncSport Szövetség rendezésében túl vagyunk az első versenynapon, amelyen a felnőttek tíztánc kategóriájában a Hegyes Bertalan János, Kis Violetta duó megvédte bajnoki címét és idén is kiharcolta, hogy alanyi jogon képviselje Magyarországot a világbajnokságon, valamint a kontinenstornán.

A Pestszentimrei Sportkastélyban megrendezett magyar bajnokságon a Filotás Márk, Barkóczi Zsófia kettősé lett az ezüstérem, a bronzérmet pedig Kósa András és Prozlik Anna vihette haza.

Ugyancsak tíztáncban az ifiknél Sorin Andrei Neagu és Elek Réka, a junioroknál Kulják Krisztián és Bálint Nikoletta lett bajnok.

A tíztáncon kívül további utánpótlás magyar bajnokságokat is láthatott a közönség szombaton. Rischák Balázs és Dajka Csenge, valamint Kovács-Kalic Károly Péter és Farkas Liliána is duplázni tudott. Előbbi kettős megnyerte a junior I-es latin, illetve standard bajnokságot, utóbbi páros pedig a gyermek kategóriában lett aranyérmes (ugyancsak latinban és standardtáncokban).

A táncsportoknál két hét múlva folytatódnak a magyar bajnokságok. Február 15-én, illetve 16-án – többek között – kiderül, hogy kik állhatnak dobogóra a felnőtt standardtáncosoknál és a latinosoknál.

Eredmények

A 2014-es felnőtt tíztánc magyar bajnokság döntőjének végeredménye:
Bajnok: Hegyes Bertalan János, Kis Violetta, 2. Filotás Márk, Barkóczi Zsófia, 3. Kósa András, Prozlik Anna

2014-es utánpótlás bajnokok

Ifjúsági Tíztánc Magyar Bajnokság: Sorin Andrei Neagu, Elek Réka
Junior II. Tíztánc Magyar Bajnokság: Kulják Krisztián és Bálint Nikoletta
Junior I. Latin Magyar bajnokság: Rischák Balázs, Dajka Csenge
Junior I. Standard Magyar bajnokság: Rischák Balázs, Dajka Csenge
Gyermek Latin Magyar bajnokság: Kovács-Kalic Károly Péter, Farkas Liliána
Gyermek Standard Magyar bajnokság: Kovács-Kalic Károly Péter, Farkas Liliána

(Magyar Olimpiai Bizottság, nem olimpiai sportágakért felelős tagozat)