SZP6647

Téli EYOF: A lányok kettős győzelme 500 méteren!

2023. 01. 23.
Megosztás

Az 500 méteres versenyekkel folytatódott a rövidpályás gyorskorcsolyázók versenye az olaszországi Friuli Venezia Giulia tartományban zajló XVI. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál. A magyar csapat újabb érmekkel gazdagodott: Haltrich Luca aranyat, Szigeti Dóra ezüstöt szerzett. A fiúknál Jancsó Zalán ötödikként végzett. A magyar csapat két arannyal, egy-egy ezüsttel és bronzzal vezeti a nem hivatalos éremtáblát a házigazda olaszok és lengyelek előtt.

A délelőtti programban az előfutamok, a negyeddöntők és az elődöntők kaptak helyet, míg a döntőkre – amelyekben a négy versenyzőnkből három érdekelt volt – a déli órákban került sor. A magyar short trackesek elképesztő magabiztosságot mutattak délelőtt, egyetlen pillanatig sem volt kérdés, hogy ha bármelyikük jégre lép, esélye van megnyerni a futamát. Ez eltartott egészen az elődöntőig, ahonnan a két lány, Haltrich Luca (Tatabányai Diák Korcsolyázó Egyesület) és Szigeti Dóra (MTK) futamgyőzelemmel jutott a fináléba, ám a fiúknál másként alakult. Kezdődött azzal, hogy ugyanabban a futamban álltak rajthoz (az első-második helyben még bízhattunk), és folytatódott azzal, hogy a vasárnap 1500 méteren aranyérmes Major Dominik (FTC) sajnos elesett. Ő nem folytathatta a küzdelmeket, Jancsó Zalán (TUTI KKSE) azonban a második helyen kvalifikálta magát a döntőbe.

„Az volt a taktika, hogy ha berajtolnak elém, várok egy kicsit, és később próbálok előzni – mondta Major. – Gyors voltam, éreztem magamban az erőt, de kitört alólam a jég, és elestem. Bánt, mert az időeredményem alapján a fináléban, sőt, a dobogón lett volna a helyem.”

A mindent eldöntő ütközet a lányok küzdelmével kezdődött, ahol tehát két magyarnak is szurkolhattunk. Tudtuk előre, a lengyelek nagyon erős ellenfelek, meg is nehezítették a mieink dolgát. Mentek az előzgetések, a lélegzetüket is visszatartották a lelátón ülők, a végére azonban minden kisimult: Haltrich Luca megszerezte az arany-, Szigeti Dóra pedig az ezüstérmet.

„Nagyon örülök ennek az aranynak, már tegnap elhatároztam, hogy megszerzem – mosolygott Haltrich Luca. – Minden lépés, minden kanyar jól ment, a délelőtti futamok alapján számítottam rá, hogy meg tudjuk előzni a lengyeleket. Boldog vagyok!”

S hogy mit tett ehhez hozzá Szigeti Dóra?

„Egyetlen pillanatra sem emlékszem, csak úgy jöttek a mozdulatok, hogy mit kell csinálni – mosolygott immár egy vasárnapi bronz és egy hétfői ezüst birtokában. – Tudtam, hogy nem szabad beengedni a lengyeleket, aztán Luca elkezdett előzni, Hanna Mazur megbotlott egy bójában és én is megelőztem. A végén utolértem Lucát, de nem kockáztattam, nekem így is jó.”

A fiúknál egy elképesztően izgalmas döntő végén a hatalmasat küzdő Jancsó Zalán ötödikként ért célba.

„A nap összességében jól alakult, jobban, mint a vasárnapi, de jobban örültem volna, ha felállhatok a dobogóra – mondta Jancsó. – A rajton múlt, meg azon, hogy a korcsolya-élemet nem éreztem jónak. Ezer méteren még javíthatunk!”

A junior válogatott edzője Lakatos Tamás elégedetten értékelt – büszke volt a csapatára.

„A lányoknak nagy gratuláció, technikailag és taktikailag is száz százalékot hoztak – mondta Lakatos Tamás. – A fiúknál Dominik sajnos elesett, Zalánnak pedig technikai gondjai voltak, de az ő teljesítményükkel is elégedett vagyok.”

Vegyes váltónk az elődöntőből meggyőző fölénnyel, elsőként jutott tovább a keddi döntőbe. Kedden ezen kívül az 1000 méteres számok várnak a versenyzőkre.

XVI. TÉLI EURÓPAI IFJÚSÁGI OLIMPIAI FESZTIVÁL

Rövidpályás gyorskorcsolya. 500 m. Lányok: 1. Haltrich Luca (Magyarország) 45.417, 2. Szigeti Dóra (Magyarország) 45.518, 3. Hanna Mazur (Lengyelország) 46.299

Fiúk: 1. Linards Laizans (Lettország) 43.734, 2. Luka Jasic (Szerbia) 43.805, 3. Dominik Palenceusz (Lengyelország) 43.909, 4. Muhammed Bozdag (Törökország) 44.111, 5. Jancsó Zalán (Magyarország) 44.181

Hétfőn Piancavallóban a snowboardosok is megkezdték a versenyzést. Elsőként Szabó Marcell (Magyar Egyetemi Sí és Természetjáró Egyesület) parallel óriás-műlesiklásban (PGS) állt deszkára. Amíg Udinéban 8-9 fokos hőmérsékletre és esős időre ébredtek a magyar delegáció ott lakó tagjai, addig a pályához érkezőket 1400-1500 méteres magasságban folyamatos sűrű hóesés várta – ez nyilván a versenyre is kihatással volt.

„EYOF-on, vagy olimpiai eseményen magyar versenyző még nem állt rajthoz ebben a versenyszámban, az alpinban, így ez sporttörténelminek mondható. Mindemellett Marcell teljesítménye megsüvegelendő, hiszen bejutott a legjobb tizenhat közé – ahol az első idővel rendelkező olasszal párosították –, innen azonban már nem jutott tovább” – összegzett Bekényi Ádám edző.

„Nagyon boldog vagyok, hatalmas élmény, hogy bekerültem a tizenhatos döntőbe, nem gondoltam, hogy eddig eljutok. Fárasztó verseny volt, az első futam kicsit biztonsági menet is volt, a másodikat pedig erőn felülinek éreztem, kihoztam magamból a maximumot. A tizenhat között igyekeztem mindent megtenni, így sikerült. A hóesés és a köd nem volt zavaró, már versenyeztem ilyen időben. A helyszínen szurkoltak nekem a szüleim is, ami motivációt jelentett, ugyanakkor a rajtban minden személyes dolgot igyekszem kikapcsolni” – mondta a verseny után Szabó Marcell.