A sportolónő triatlonnal kezdett, a síelés eleinte a család hobbija volt. Minden évben kicsit többet foglalkozott ezzel a sportággal, majd 2006-ban már ott volt a torinói olimpián. „Gyerekkorom óta arra vágytam, hogy kijussak egy olimpiára! Csak ámultam-bámultam, amikor megérkeztünk. A falu, a sok ezer sportoló, a rengeteg edző, minden olyan új volt” – emlékezik vissza. Véleménye szerint nagyon nehéz felkészülni, hogy mi vár egy versenyzőre az olimpián. Minden sokkal nagyon volumenű, mint a többi világversenyen, ezért talán csak az tud igazán segíteni, aki már megtapasztalta ezt az élményt. A 19 éves lányt kisebbfajta sokk érte, amikor szembesült mindazzal, ami ott várt rá. Állítása szerint nem is tudta igazán kihozni magából a maximumot, viszont az ott szerzett tapasztalatokat később az öttusában nagyszerűen tudta alkalmazni.

Leila mindössze két évvel téli olimpiai szereplése után, Pekingben már öttusázóként vett részt. „A nyári olimpia még hatalmasabb volt, főleg Pekingben! Azonban már sokkal jobban tudtam kezelni a helyzetet, mint Torinóban” – magyarázza.

A sportoló nem feltétlen egy-egy eredményére a legbüszkébb, hanem mindig a saját teljesítményét értékeli. Egy versenyt mégis kiemelt: a 2013-as tajvani világbajnokságon a váltóval ezüstérmet szereztek, úgy, hogy Leila sérült volt. Természetesen a téli és nyári olimpiai játékokon való részvételre is büszkén tekint vissza, hiszen eddig nagyon kevés versenyzőnek sikerült elérni, hogy téli és nyári sportban is sikeres legyen.

Gyenesei Leila 2006-ban abbahagyta a sífutást, azonban öttusával még ma is versenyszerűen foglalkozik; bár sérülése miatt jelenleg kissé háttérbe szorult a sport. Az olimpikon több lábon áll, nagyon fontosnak tartja, hogy képezze magát, hiszen „bármikor közbejöhet egy komolyabb sérülés és egyszer minden véget ér”. Kommunikációs diplomáját már megszerezte, most a Károli Gáspár Református Egyetem jogi karára jár. „A jövőm szempontjából sok minden függ a sportkarrieremtől, de mindkét szakmámban el tudnám magam képzelni” – mondja.

Szocsi kapcsán a mob.hu kíváncsi volt, hogyan látja volt téli olimpikonunk a sífutás jövőjét. Leila szerint Magyarországon nem igazán adottak a körülmények. Ez a sport sok anyagi áldozattal jár, ráadásul, ha valaki igazán jó szeretne lenni, akkor évi 8-10 hónapot „hó közelben” kell lennie, távol a családjától és a barátaitól. Mindenesetre nagyon szurkol, hogy valakinek mégis sikerüljön a legjobbak közé kerülni.

A Szocsiba induló versenyzőknek pedig a következőket üzeni: „Ez lesz életetek legnagyobb élménye! Próbáljátok megtalálni az egyensúlyt: koncentráljatok a versenyre, de éljetek meg minden pillanatot! Legyetek arra büszkék, hogy kvalifikáltátok magatokat, és egy egész országot képviseltek szereplésetekkel!”

(Bartus Evelin, Foto: Havazin, RTL)