Tiszaújvárosban már riói pontokért csatáznak a triatlonisták (videókkal)

Tiszaújvárosban már riói pontokért csatáznak a triatlonisták (videókkal)

2014. 07. 30.
Megosztás

A felnőtt mezőny értékes, olimpiai kvalifikációs pontokért lép pályára augusztus első hetében az 50 nemzet triatlonistáit felvonultató 18. TVK ITU Triatlon Világkupán és az ETU Junior Európa-kupán, melyen korábbi olimpikonjaink is megmérkőznek. A viadalon az ifjúsági olimpiára készülő fiatalok az elődöntőben még rajthoz állnak, majd felszállnak a repülőre és irány Nanjing...

Az augusztus 2. és 10. között megrendezésre kerülő Triatlon nagyhéttel kapcsolatban szerda délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a budapesti Larus Étteremben.

Az eseményen Fábián László, a MOB sportigazgatója először az ötletgazdára, a közelmúltban elhunyt dr. Márkus Gáborra emlékezett, majd elmondta, a triatlon szerepel a felzárkóztató programban, így jelentős anyagi többlettámogatáshoz juthat a sportág, mely az olimpiák szempontjából is fontos a MOB számára. "A triatlon mintegy évtizede állami támogatást kap a különböző utánpótlás-nevelési programokon keresztül, melyeket az elmúlt években már a MOB koordinál. Fontos nekünk a Triatlon nagyhét, mert a magyar sportolók már a 2016-os riói olimpiára gyűjthetnek kvalifikációs pontokat" - tette hozzá a sportvezető.


A sajtótájékoztatón jelenlévő Pignitzky Dorottya, a Sport XXI. program vezetője hozzátette, hogy a junior Európa-kupán indulók a Héraklész-, míg a "nagyok" versenyének díszletei közt meghirdetett TREK Utánpótlás Gálán résztvevők a Sport XXI. program által kapnak támogatást a felkészülésükhöz.

Dr. Nemes Nagy Tibor, a Magyar Triatlon Szövetség főtitkára elmondta, a támogatásoknak, a MOB-bal való együttműködésnek köszönhetően "elindult" valami a sportágban. "Elkészült egy sportágfejlesztési startégia, Lehmann Bence és Bicsák Flóra személyében két fiatal szerzett kvalifikációt a nanjingi ifjúsági olimpiára, van egy keret, mely küzd a riói pontokért, valamint egy utánpótlás-bázis, akikből többen "odaérhetnek" majd Tokióban is" - magyarázta a sportvezető.

A sajtótájékoztatón feszólalt többek mellett Lehmann Tibor főrendező, a Nanjingba utazó keret sportági vezetője, Márkus Gergely, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) sportigazgatója, aki egyben a világkupa versenyigazgatója, a MOB Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságának tagja, Vanek Margit a Budaörsi TKE aquatlon-világbajnoka, mix-váltó vb-bronzérmese, valamint Bráz György tiszaújvárosi polgármester, a Szervező Bizottság társelnöke.

A versenyen olyan ötkarikás résztvevők fognak rajthoz állni, mint a háromszoros olimpikon Kuttor Csaba, az ifjúsági olimpiai bajnok Dudás Eszter, a londoni résztvevő Kovács Zsófia.

A versenyről bővebb információkat a tvkmalitriatlon.hu honlapon találnak.

(MOB/VF)