Cseh Lászlónak a londoni olimpia után az idei barcelonai világbajnokságon is sikerült bebizonyítania, hogy nem a látványosan nagy feladások embere, akit a tervezettnél rosszabbul alakult rajtjai teljesen lelomboznak, következésképpen testileg-lelkileg is alkalmatlanná tesznek arra, hogy az utolsó csatáját elemi erejű hajrával vívhassa meg. Maga, az immár kilencszeres világbajnoki érmes is lát hasonlóságot a két nagy erőpróba számára elégtételt jelentő végkifejlete között, de különbséget is, amelyről így beszélt a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának:

„Ha nagyon őszinte akarok lenni önmagamhoz, csak azt mondhatom, hogy a 200 vegyesen bemutatott versenyzésem egyszerűen semmilyen se volt, se hideg, se meleg, de hogyan is lehetett volna más annak a görcsös akarásnak a nyomása alatt, amelyből igazán jó dolog eleve ki nem sülhetett. Többször is nyilatkoztam arról, hogy a felkészülésemmel, annak intenzitásával és tervszerűségével az égvilágon semmi baj nem volt, ahogy az állóképességem sem volt rosszabb, mint az előző években. Most utólag bármilyen oldalról is közelítem meg a világbajnoki rajtjaim gyors elemzését, csak arra jutok, hogy az előző esztendők lelki megpróbáltatásainak emlékétől továbbra is nehezen tudok szabadulni. És éppen ezzel magyarázható, hogy a három mostani versenyszámom közül éppen a 100 pillangón jött ki a lépés, abban az úszásnemben, illetve távon, ahol eddig nagyon ritkán próbáltam ki magamat. Összesen két jelentős versenyt említhetek, a 2011-es VB-t, ahol a középdöntőig jutottam, valamint a tavalyi debreceni Európa-bajnokságot, ahol ugyanúgy ezüstérmet nyertem, mint most Barcelonában. Úgy tűnik, hogy ezúttal annak is köszönhetem – egy kis szerencse mellett – a sikeremet, hogy egy olyan számot is felvettem a versenyprogramomba, amelyben nem túl sok a tapasztalatom, de negatív tapasztalataim sincsenek. Sokkal jobb volt már teher nélkül, és ezért felszabadultan odaállni a 100 pillangóhoz, mint görccsel és némi félsszel a 200 vegyeshez, ahol előre tudtam, hogy a mellúszással bajom támadhat. És támadt is, mert a mellen, hogy úgy mondjam, nem voltam éppen acélos.”

Akkor ez a mostani amolyan majdnem „tiszta lapos” világbajnoki ezüstérmes szereplésnek is nevezhető? – hangzott a sporthír szolgálat munkatársának közbevetett kérdése.

„Akár így is nevezhetnénk a mostani második helyezésemet. De úgy is jellemezhetném, hogy ezúttal végre nekem is jól kijött a lépés, a kis különbség az én javamra döntött. Ha most valaki azt kérdezné tőlem, hogy akkor mostantól elsősorban a 100 pillangón számítok-e jelentősnek mondható teljesítményekre, akkor csak azt tudom válaszolni, hogy jöjjön először a pihenő, a teljes kikapcsolódás, és csak azután az alapos elemzés, majd a jövő versenyszámait meghatározó döntés. Egy biztos: aligha lesz belőlem egyszerre csak úszó-sprinter, már csak azért sem, mert a 200 vegyesről a következő szezonban sem szeretnék lemondani, de valójában a hozzám nagyon közel álló 400 vegyest se temetem…”

Nem vágott vissza, de még csak nem is magyarázkodott az után, hogy egyesek – most már biztos, hogy elhamarkodottan – a kellő mennyiségű és minőségi munka elmaradásával kezdték magyarázni a várt teljesítményeinek elmaradását.

„Nem lettem lustább, csak kényelmesebb. Huszonhét évesen, közeledve az év végi huszonnyolcadikhoz nincs nagy kedvem már a hosszú külföldi edzőtáborozásokhoz, mert biztos vagyok abban, hogy az alapozás időszakában szükséges munkát idehaza, a mexikóihoz vagy a floridaihoz aligha hasonlítható Kőbányai úti uszodában is el tudom végezni. Tíz évvel ezelőtt egy magaslati, vagy egy meleg égövi edzőtáborozás a csúcsok csúcsát jelentette az életemben, most meg úgy vagyok ezzel, hogy esténként a saját házamba szeretek visszatérni és a saját ágyamban nyugovóra térni. Úgy tűnik, hogy nem hoztam rossz döntést, amikor idén először itthon maradtam.”

Cseh László a tíz évvel ezelőtt Barcelonában megszerzett első világbajnoki ezüstérmének hasonló teljesítménnyel beezüstözött évtizedes évfordulóján úgy gondolja, hogy tud még gyorsabban is úszni, de ehhez valószínűleg át kell alakítania az edzéseit. A barcelonai döntőben a fordulónál még csak a hatodik helyen állt, azaz az első ötven méteren nem éppen „fényesen” pillangózott. És így is sikerült megdöntenie a nevéhez fűződő országos csúcsot és másodikként berobbanni a célba. Az ezüstérem természetesen felvillanyozta, és ezért könnyebben tudja kimondani, hogy lesz még tízedik világbajnoki érme is. És azt is, hogy a közeli hetekben a Világkupa versenyeket könnyű szívvel hagyja ki, nem úgy az év végi rövid pályás kontinensbajnokságot…

(Forrás: Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)