Tisztújító közgyűlést tartottak a sportújságírók - Szöllősi György az új elnök

Tisztújító közgyűlést tartottak a sportújságírók - Szöllősi György az új elnök

2015. 04. 30.
Megosztás

Csütörtökön tartotta tisztújító közgyűlését a MOB-bal is együttműködő Magyar Sportújságírók Szövetsége. A tagság a következő négy évre Szöllősi Györgyöt választotta elnöknek. Az első alelnök - egyetlen pályázóként - Riskó Géza, az MTVA vezérigazgatói tanácsadója, a MOB Média Bizottságának elnöke lett, míg a második alelnöki posztra való jelöléstől Sz. Nagy Tamás visszalépett, vagyis Mravik Gusztáv ellenfél nélkül nyert.

A szövetség beszámolója alapján az eseményen közel 200-an jelentek meg. A tagok közül 105 adta le voksát a Fourfourtwo fõszerkesztőjére és 88-an szavaztak a sportújságíró-szövetségett nyolc évig vezető Pajor-Gyulai Lászlóra.

A szervezet régi-új főtitkára, Ambrus Gábor, a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. sportszerkesztőség-vezetője, a MOB Média Bizottságának tagja, a titkár Dénes Tamás maradt.

A hat elnökségi tagi helyre öt jelöltről szavaztak, a vezető testületbe Bobory Balázs, Deák Horváth Péter, Deák Zsigmond és Szabó Miklós került be. Az ellenőrző bizottság élére Horváth Imre került.

Szöllősi György a Szegedi Tudományegyetem (korábban: JATE) Bölcsészettudományi Karán, kommunikáció szakon szerzett diplomát. Újságíróként, sajtómunkatársként dolgozott többek közt a Nemzeti Sportban, a Képes Sportban, a Magyar Labdarúgó Szövetségben, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián, a 2004-es osztrák-magyar Európa-bajnoki pályázat magyar programirodájának sajtófőnökeként, a 2008-as magyar Európa-bajnoki pályázat munkatársaként, sajtófőnökeként.

Az új elnök jelenleg a FourFourTwo futballmagazin magyar kiadásának alapító-főszerkesztője és a Puskás Intézet igazgatója. A Magyar Sportújságírók Szövetségének 2007 óta elnökségi tagja.

Az MSÚSZ beszámolója ide kattinva olvasható. Szöllősi György életrajzát itt találja.

(MOB-MSUSZ, fotó: Facebook)