Két magyar Európa-csúcs paraúszásban

Tóth Tamás éremért megy a paraúszó világbajnokságra

2013. 07. 26.
Megosztás

Nem csak az épek készülnek az olimpia utáni évben világbajnokságra. Nem sokkal a barcelonai viadaluk után a paraúszók legjobbjai Montreálban mérik össze erejüket.

Június elején rendezték Egerben az országos bajnokságot, de éremesélyeseink azóta sem tétlenkednek: Tóth Tamás, aki két ezüstéremmel tért haza Londonból, nemrég az épek országos bajnokságán tette próbára magát Debrecenben.

- Te vagy az egyetlen paraúszó az idei ob-n. Máskor is így szokott lenni?

"Itt az országos bajnokságon inkább csak az épek és közülük is a legjobbak indulnak, mi ritkán indulni közöttük. Rajtam kívül általában Sors Tamás vesz részt az épek versenyein, de ő most edzőtáborozik.
Az épekkel nehezebben tudunk versenyezni, és bár hasznos megmérkőzni velük, néha jobb kisebb versenyeken indulni, ahol mi is tartani tudjuk a lépést.

- Miért döntöttetek mégis úgy, hogy te is medencébe ugrasz idén Debrecenben?

"Itt vannak a csapattársaim, akikkel együtt edzek, és az edzőmmel úgy gondoltuk, ez jól szolgálja a felkészülésemet. Bár csak a délelőtti futamokon vagyok érdekelt, tovább nem jutok, délután is nagyon kemény edzéseim vannak, így ez is része a felkészülésemnek."

- Neked, mint paralimpikonnak mennyire lehet inspiráló együtt úszni mondjuk Chad Le Closszal, úgy, hogy valójában nem vetélytárs, de mégis olimpiai bajnok?

"Most is néztem a pillangón, meg a bemelegítését, persze, remek dolog, hogy ilyen versenyzőkkel is úszhatok együtt. Mi is megyünk Vásárhelyre edzőtáborozni két hétre, és jövő héten még a Dél-Afrikaiak is ott lesznek. De a Komjádiban például a Gyurta-testvérekkel edzek együtt, motiváló tudni, hogy ugyanolyan körülmények között készülök én is, ahonnan az épek olimpiai bajnokai is kikerülnek."

- Milyen a viszonyod az ép úszókkal?

"Jó baráti viszonyt ápolok mindenkivel az uszodában is és az egyesületnél is. Emellett nagy húzóerő, hogy olyanokkal edzek, akiknek egy tenyérrel, egy ellenállással több van, nekem mégis úgy kell edzenem, ahogy ők. Így a paraversenyek nem jelenthetnek annyi problémát. Az edzéstársaim, edzőim pedig ugyanúgy kezelnek, mintha én is az épek versenyeire, Európa-bajnokságára, világbajnokságára készülnék."

- Nemrég volt a paraúszó országos bajnokság. Elégedett vagy az eredménnyel?

"Ami számomra a legfontosabb, az 50 gyors, jól sikerült. Az időm is rendben van, azt hiszem sikerült visszarázódnom a pihenő után. Nem úszok most olyan erősen, mint a paralimpia környékén, de ez ebben az időszakban teljesen normális. A többiek sem olyan kirobbanóak, mint korábban."

- Szó volt róla, hogy legnagyobb riválisod, Matthew Cowdrey visszavonul...

"Én láttam a nevét a világbajnokság nevezési listáján, nem tudom, hogy tényleg elindul-e. Az lenne igazán szép, ha le tudnám győzni. De ez lesz az első igazán nagy verseny London után, ha éremmel térek haza, már biztosan elégedett leszek. Ha bronzérem, akkor is."

- Az 50m gyorsnak te tartod az Európa-csúcsát, de ez az Európán kívüli mezőnytől elmarad. Szűkülhetett ez a szakadék most?

"Nem tudom, igazából nem hiszem. Most mindenki kicsit elengedte magát, úgy kezdte a felkészülést, majd Montreálban kiderül."

- Mondtad, hogy az olimpia/paralimpia után mindenki kicsit leeresztett, te mivel töltötted a pihenőidőt?

"Megpróbáltam én is kicsit szórakozni végre, amire a londoni felkészülés alatt természetesen nem annyira volt lehetőségem. Tudtam találkozni a régi gyerekkori barátaimmal, akiket nem láttam egy éve, voltak hétvégéim is, és ha valaki meghívott két korsó sörre nem kellett elutasítanom, mondván hogy nekem felkészülés van. A családommal is több időt töltöttem: a nagymamámat például régebben csak háromhavonta tudtam meglátogatni, mert hétvégén is edzések, versenyek voltak. Most jutott idő arra is, hogy hosszúhétvégére elmenjünk akár vidékre is."

- Mennyire volt hirtelen a váltás a lazítás után, ahogy a montreáli világbajnokság miatt belecsöppentél az újabb felkészülési időszakba?

"Mivel egész életemben ezt csináltam, inkább az volt a furcsa, hogy végre pihenhettem. Több hónapot kihagytam, nem edzettem annyira intenzíven, ilyen még nem volt az életemben. Fel is jött rám plusz néhány kiló, amit mostanra sikerült leadni. Jó most így a pihenés után újult erővel vágni neki a következő periódusnak."

- És a tanulás? Arra mennyi időd jutott most?

"A Testnevelési Főiskolára most nem jártam, elkezdtem egy középfokú úszóedzőit, ott már le is vizsgáztam, mindegyik sikerült. most már van egy ilyen papírom, ami nagyon jó, ez is egy előrelépés, mégis csak egy szakma. A TF-en is ugyanezt kezdtem, csak a paralimpia előtt is halasztanom kellett, így jobbnak láttam elvégezni ezt, mert ez rövidebb idő alatt megvan. Így úgy fogok bele az újabb paralimpiai ciklusba, hogy már van egy végzettségem, ami megnyugtató számomra. Ha az egyetemre koncentráltam volna, akkor Rio után ott tartanék, hogy jártam két-három évet valahova, de igazából nem tartok vele sehol, ezzel viszont remélhetőleg el lehet majd helyezkedni."

- A vb után hogyan tovább?

Lesz majd decemberben egy rövidpályás világbajnokság is, ahova még nincs meghatározva az utazó keret, de azt sem tudjuk egyelőre, hogy mi alapján döntenek, lesz-e válogatóverseny, például. Ha úgy dönt a szakvezetés, hogy engem is el szeretnének vinni, akkor mindenképp el szeretnék azon is indulni.

(Forrás: Mihályi Petra)