A magyar súlyemelésnek is van mire büszkének lennie a múltban, gondoljunk csak olyan legendákra, mint Földi Imre. A ’80-as években az utolsó (?) nagy generációt a Szanyi Andor, Barsi László, Jacsó József hármas képviselte. Utóbbi pedig egészen az olimpiai ezüstéremig vitte.
Jacsó József 1962. június 1-jén született Mezőkövesden. Bár édesapja és nagyapja is sportolt, ő pedig már általános iskolásként is egy húszkilós tárcsát emelgetett – erősödés céljából –, mégsem volt annyira evidens, hogy élsportoló lesz. Középiskolába Diósgyőrben járt, kollégistaként pedig rendelkezett annyi szabadidővel, amely lehetővé tette, hogy mozgással töltse azt. Először birkózni szeretett volna, de nem jött össze, majd nagy szerelme, a jégkorong felé vette volna az irányt, igen ám, de ott is folyamatosan akadályokba ütközött, kezdve a méregdrága felszerelés beszerzésétől az edzőhely messzeségéig. Végül úgy esett, hogy a kollégium szomszédságában levő súlyemelőterembe kezdett lejárni, és köszönhetően nevelőedzőjének, Szűcs Lajosnak, ott is maradt.
Szöul, 1988. szeptember 27. Jacsó József, a súlyemelés 110 kg-os súlycsoportjának második helyezettje ezüstérmével és Ambrus László szövetségi kapitány az eredményhirdetés után a XXIV. nyári olimpián.
Igen hamar elkezdte hozni a szép eredményeket, 1980-ban az ifi vb-n már bronzérmet szerzett. A felnőtt válogatottba három évvel később került fel, még ugyanebben az évben a világbajnokságon és az Európa-bajnokságon is ezüstérmes lett. A Los Angeles-i olimpiára politikai okokból nem utazhattak a magyar sportolók, így sose tudjuk meg, ott milyen eredményre lett volna képes. A következő olimpiászban, 1986-ban és 1987-ben is éremmel tér haza a vb-ről. A szöuli olimpián pedig egyéni csúccsal a dobogó második fokára állhatott fel.
Szöul, 1988. szeptember 27. A bronzérmes német (NDK) Ronny Weller, az aranyérmes szovjet Jurij Zaharevics és az ezüstérmes Jacsó József (b-j) súlyemelõk állnak a dobogón a súlyemelés 110 kg-os súlycsoportjának eredményhirdetésén a XXIV. nyári olimpiai játékokon.
Érdekes adalék vele kapcsolatban, hogy ő az a fajta sportoló volt, aki a nagy megmérettetések előtt mindig nagyon izgult. Ezt pedig azzal próbálta palástolni, hogy mindig különböző sérülésekre, fájdalmakra panaszkodott. Szállóigévé is vált, hogy ha „Jacsó semmire sem panaszkodik, akkor beteg”. Ám Szöulban sikerült ezen túllépnie, és ahogy egy korabeli újságcikkben írták „küzdött azért, amitől korábban megrettent volna: az olimpiai ezüstéremért.”
Szöul, 1988. szeptember 27. Jacsó József, a súlyemelés 110 kg-os súlycsoportjának második helyezettje ezüstérmével az eredményhirdetés után a XXIV. nyári olimpián.
A játékok után visszavonult, mondván, a csúcson kell abbahagyni, de közrejátszott benne az is, hogy a teste már nem bírta a nagy súlyok emelgetését. A sport manapság csak hobbiként van jelen az életében.
Hatvanadik születésnapja alkalmából jó egészséget kívánunk! Az Isten éltesse még sokáig Jacsó Józsefet!