Külföldi újságírók Risztov Évával is találkoztak a Kőbánya SC-ben

Turi György: 60!

2017. 03. 16.
Megosztás


Ma ünnepli 60. születésnapját Turi György, a Kőbánya SC úszószakosztályának vezetője. A mesteredző kezei közül több olimpiai bajnok került ki, a legutóbbi hét olimpia mindegyikén részt vett trénerként.

Turi György 37 éve edzősködik, 34 éve dolgozik folyamatosan a Kőér utcában, 17 éve vezeti a Kőbánya SC-t, amely folyamatosan az ország legeredményesebb úszóklubja. Csodálatos úszók sikereiben játszott tevékeny szerepet: Egerszegi Krisztina, Güttler Károly, Kovács Ágnes, Cseh László, Risztov Éva – hogy csak az olimpiai érmeseket említsük – írja a magyar szövetség.

Barcelona és London között minden ötkarikás játékokon volt legalább egy érmes tanítványa, Rióban hét úszója állt rajtkőre, többek között Risztov Éva, a MOB által a héten Juniordíjjal kitüntetett Késely Ajna, valamint Telegdy Ádám.

(MOB)